RonaGyuri

Bejelentés érkezett az ügyészségre Matolcsy fiai ellen
@Csizmás Kond: Bunkóka, ehhez is hülye vagy! Nem a fülest kapni a bűntény, hanem adni és felhasználni!! =))
Publicus: 50 százalék feletti Fidesz, erősödő DK, bejutó Momentum
csak a rend kedvéért!
Aki ezt írta az nincs magánál, ugyanis az említett adatok alapján
Fidest 12
Jibbik 3
Mszp-pm 3
dk 2
momnetum 1
várható!!! =))
Az emlékek kialakulásában alapvető szerepet játszó idegpályát találtak az MTA agykutatói
Egy tudományos siker margójára

persze tisztában vagyok, hogy az általam felvetett dolog nem rájuk tartozik

Mottó:
Kertésztől származik egy megfogalmazás
„a rendszerváltás katarzisában megváltozott emlékezet”,
ami – sajnos – azóta is folyamatosan műx

Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete munkatársai cikke jelent meg a minap a Science folyóiratban „Brainstem nucleus incertus controls contextual memory formation” címmel.
A szerzők a cikkről beszámoló médiának elmondták, hogy „Még ma sem teljesen világos, mi dönti el az agyban, hogy valamiből tartós emléknyom lesz, vagy gyorsan elhalványul az idő múltával. A kelleténél tartósabb emléknyomok komoly problémákat okozhatnak: a szorongásos megbetegedések, illetve az úgynevezett poszttraumatikus stressz szindróma fontos jellemzője, hogy a betegeknek kórosan erős emlékeik alakulnak ki. Ezektől nem tudnak szabadulni, és vissza-visszatérve folyamatos stresszt váltanak ki náluk”
Nos a dolognak van egy nem egészen ide tartozó része.
Kicsiny hazánkban – másutt is van, de nem ilyen volumenben és pofátlansággal – az emlékek, az emlékezet igen gyors megváltozása!! =))
"Lex Czeglédy" törvénymódosítót terjeszt be Kósa és Kocsis
Privilégium

nem csak a korrupciót sajnálják mástól

Ártunk és qurmányunk a korrupció jogos gyakorlása mellett újabb privilégiumot harcol ki magának. Ahogy arról a derék origo.hu beszámol: „Kósa Lajos szerint meg kell akadályozni a bűnözők ellenzéki menekítését”!! =))
Gulyás: az EU utolsó sikere a bővítés volt
mindeköiben:

Ennyire egyszerű, vagy egy újabb táncika?

A megújult pártlap vezető írásában vallott a derék Gulyás-gyerők

A címadó gondolat még csak a szokásos bornírtság „Gulyás Gergely: Identitásunk nem válhat a bevándorlás áldozatává”. Azonban a főoldali kínálóba kiemelt már igencsak érdekes: „Az Európai Néppárt és a jobboldali, Európai Konzervatívok és Reformisták közötti szövetséget hozna létre a hét végi választások után a Fidesz”!
Igen ez a derék barom arról zagyvál, hogy számos Saévini-hez, Le Pen-hez és a szomszéd Heinz-Christian Strache–hez való dörgölődés után Alliance of Conservatives and Reformists in Europe (ACRE) –al akar szövetkezni???
Tartósan kiüthetik a forintot – megjárják a szegények és a nyugdíjasok
A KSH jelentése szerint áprilisban 5,2 százalékkal drágultak átlagosan az élelmiszerek, ezen belül az idényáras zöldségek és gyümölcsök ára 20,3 százalékkal nőtt. A nyugdíjasok fogyasztása szerint számolt infláció átlagosan 3,7 százalék volt az egy évvel korábbihoz képest, vagyis nagyobb, mint amennyivel az év elején emelték a járandóságokat (2,7 százalék).
S ez is milyen messze van a a valósághoz!!! =))
Kövér szerint a rendszerváltás óta szabadságharc folyik Magyarországon
@RonaGyuri: A bloger nem csak szellemes és igaza van, de szakszerű is

gyakran idézem nickgrabowszki-t jó írásai miatt, de most kalapot is kell emeljek előtte

„Németh Sándor hazudott egy bődületeset, hogy Orbán kedvében járon” című írásában nem csak a „változnak az idők …” egy érdekes és összetett momentumára mutat rá, de egy alapvető és közkeletű hazugságról is említést tesz.
Annak kapcsán, hogy ez a derék egyházfi – ahogy a propaganda gyakran – arról zagyvált, hogy „Orbán a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezető”!
Okkal és joggal mutat rá, hogy nálunk az ME-t a parlament választja, és az ottani többség sem a választok többsége alapján jött létre.
Mellékesen hozzátehetnénk, hogy de facto képviselőnek sem őt választották meg! =))
Veszteséglista: büntetések az EU-s forrásoknál
Pedig valóban Orbán családpolitikájával van a gond

az index.hu referálja Jávor Benedek írását

A napokban több írás fogalakozik azzal a ténnyel, hogy „az a mocsok Brüsszel” százmilliárdok sorsát kifogásolja és mértes büntetések voltak, vannak és lesznek az EU-s pénzek szabálytalan felhasználásai miatt. A szerző blogján „2019. 05. 23. Veszteséglista: büntetések az EU-s forrásoknál” című írásában foglalja össze a témával kapcsolatos vizsgálódásai eredményeit.
Azonban a cikk végén tesz egy megjegyzést „A magyaroktól nem Brüsszel akarja elvenni a forrásokat: elveszi azt tőlük a saját kormányuk, és ezzel még azt is veszélybe sodorják, ami egyébként megszerezhető volna. ”, ami nagyon igaz, de előtte is volt egy, ami szintén igaznak tűnik. „Fokozódik tehát a feszültség a kormány és az Európai Bizottság között, de nem a családokat támogató programok miatt, ” – írja, ami a szándéka szerinti értelmezésben (odaszúrás csok-os hisztériának) meg is áll. Azonban jobban belegondolva az EU-s pénzek jellemző sorsába; azt kell mondjam, hogy téved. Az EU kifogásai egytől egyig az Orbán & bandájának saját családjait való támogatása miatt vannak! =))
Még az angolokat sem érdekli az EL-döntő
nem az angolokat nem érdekli a döntő, hanem az UEFA-t, hogy legyen néző!! =))
160 ezerrel kevesebb szavazatszámláló lesz az EP-választáson, mint amennyit a törvény biztosított volna
@Eladott Ország: lévén ehhez azért egy kicsit értek! =)) sokáig dolgoztam is benne és egy ideje meg csinálom, így meglehetősen tisztában vagyok azzal, hogy mi és hogyan megy és mi lehetséges és mi nem! Az általad felvetett NEM!!!
Orbán Viktor elszámította magát, a páva tolla szép, de a hangja borzasztó
Orbán hívei között szokás a köztörvényeseknek üldözöttként kiadni magukat, ami jól kvadrál a KISZ-titkárok és más pártvezetők között! =))
160 ezerrel kevesebb szavazatszámláló lesz az EP-választáson, mint amennyit a törvény biztosított volna
@Eladott Ország: : látom te is lehetnél akár firkász is, legalább is hasonlóan fogalmad sincs arról, amit beszélsz!! =))
Áder megszólalt: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport
jaj te nagyon hülye!!! =))
egyébként tényleg egy gátlástalan bajszos szar vagy, mert a klíma-dolgokról kussolsz, pedig NEER-társad ezerrel mocskolják! =))