Szókrakész

Kósa a 41 szavazatos győzelem után: Szentendrén megbukott az ellenzék "sunyi koalíciója"
Mit akar ez az "ellenzék"?!?!?!

Még ennyi magas labda mellett se tudnak meccset nyerni a fidesz ellen?

Süllyesztőbe velük!!!
Trump: Merkel "katasztrofális hibát" követett el
Simán egyedüli bűnösnek hozta ki Merkelt az összeurópai migráncsbalhéért.
És jogosan.
Merkel az egyik legveszélyesebb ügynök.
Európa szétrombolója.
Merkel: El kell választani a menekültkérdést és a terrorizmust
Trump egyedül téged tett felelőssé az összeurópai migráncsbalhéért.
Egyedül téged.
Még ha nem is mondta ki.
Még ha csak több mint 1 milliózott is.
Ez mind a te sarad te tetü.

És most is se köpni, se nyelni nem tudsz.
Beismerni meg főleg nem.
Csak maszatolsz most is, mint mindig.
Ha gyilkolják a szerbeket, beavatkozik a hadsereg – üzente a szerb elnök Koszovónak
@Kádár János: Nem is akarnak majd idejönni, mikor ott helyben lövöldözhetnek, erőszakolhatják majd a lakosságot. Nőt, gyereket, kecskét.
Kiélhetik Európában tiltott, elfojtott vágyaikat.
Szinte otthon éreznék magukat.
Bár a németek engedélyezik nekik, sőt hivatalosan el is hallgatják.
556 ezer migráncsbűntény 2015. jan.1-e óta.
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
@karma1: Egyébként ilyenekre gondoltam.

http://propeller.hu/nagyvilag/3261125-korrupc...

És ez a jéghegy csúcsa.
A kenyér és cirkusz showeleme.
A nagy része titokban fog zajlani.
Indiaiakkal bizniszelt Orbán
Csak a kasztrendszert ne vedd át Viktor!!!
A magyarok lennének a sudrák?!?!?!

És még az árnyékunk se vetüljön rátok?!?!?!
Trump: Merkel "katasztrofális hibát" követett el
""Ha megnézzük az Európai Uniót, az tulajdonképpen nem más, mint Németország, alapvetően csak egy eszköz Németország számára."

The Fourth Reich.
Hóra hó jön, aztán nyekkenő mínuszok
Al Gore-t kiperelni a vagyonából.

Ez a fránya globális felmelegedés csak nem akar szűnni.
Újabb botrány a 4-es metró körül
@Aki Én: Ami engem zavar, hogy ezek a bp közgyűlésben, vagy a parlamentben, médiában egymást ekézik, miközben közösen loptak, lopnak és lopni fognak, míg a talpuk alatt nem fütyörészik a szelecske.

Mert akik ezeket a tanulmányokat készítették, könyvelték, iktatták, fizették...azok mind a bp közgyűlésben csücsülnek közösen.
Azaz KÖZÖSEN!!!
Távozik Bayer Zsolt a Magyar Hírlaptól
Ha tudnátok, hogy kik állnak Bayer mögött valójában, kik védik, adják a szájába a mondanivalóját, mi az ő igazi feladata, akkor dobnátok egy hátast.
Újabb botrány a 4-es metró körül
@PJProby: Ebből egyenesen következik, hogy az EU szemet hunyt a libsi mszp-szdsz csalássorozatoknál.
Csak a fideszes dolgok voltak EU...ellenesek, elítélendők.
Tehát a kettősmérce nem is kettős, hanem piszkos tizenkettős az EU-ban.
Brüsszel melegágya a korrupciónak.
Nem gátolták, hanem elősegítették a komcsi lopásokat.
Trump: Merkel "katasztrofális hibát" követett el
"Obama annak idején kijelentette: Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig "a sor végére kerül", ha távozik az unióból."

A sors fiontora.

Most Obama került a sor végére.
Sorban szavazzák le, szüntetik meg a törvényeit, intézkedéseit.
Tüntetik el a nyomait, hipóznak, nagytakarítanak utána.
Pedig még nincs is jan. 20.-a.
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
@karma1: Amerikai, kanadai és egyéb nagy cégvezérekre, politikusokra és banki főgórékra gondolok.

Szedem össze a listát.
Az tuti, hogy a Bush család Paraguayban vettek hatalmas birtokot, saját kis folyóval, hogy a vízellátás is biztosított legyen.
Mellette Közép-Amerikában is bevásárolta.
Rengeteg "vezér" pedig földalatti luxusbunkert vett, vagy hatalmas földalatti bunkervárosban.

Amúgy van egy még a "hidegháborúban kötött egyezmény, miszerint Amerikában a 45. és 50. szélességi fokok közti terület green zone lett
Ide nem dobnak atombombát.
A "Nagy" ellenségek igaz?!?!?!
De azért óvják egymást.
Ezért az összes politikusnak, komoly szervezetnek van ott hide out helye..
Trump Twitter-üzenetei biztonságpolitikai kockázatot jelentenek a távozó CIA-főnök szerint
@karma1: "hogy ilyen hirtelen felindulasbol szuletett "

És mi van, ha nem hirtelen felindulásból írta?
Ha tudatos volt, egyfajta üzenet?
Mert tudta, hogy mi fog jönni.
Nem hatotta meg semmi.

Államelnököket úgy gyártanak, nem a nép szavazza meg.
A nép csak csipkerózsika álmát éli, hogy van választása, beleszólása.

Itt a lényeg, hogy a hatalomért a piramis csúcsához közeli frakciók "harcolnak", de a csúcs irányítja mindkettőt.
Így ő dönti el, hogy melyik győzzön.

Hillerynek is ki lett adva a parancs az önmegsemmisítő gomb megnyomására.
Azért is jött az ájulásos alakítása, betegségei...
Az e-mailek már csak hab volt a tortán.

És az elit mást se csinál, mint ezzel a világot megrázó átformáló eseménysorozattal egyik zsebéből a másikba rakja a pénzt, hatalmat.
Bukott a liberális ideológia, tovább nem lehetett ser gazdaságilag, se politikailag erőltetni.
Erre kell a mostani ideológia- és módszerváltás.
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
@karma1: Amúgy rengeteg "fejes" menekül most Új-Zélandra.
Nagyon sokan vettek ott, vagy Dél-Amerikában birtokokat.
Gondolván, remélvén, hogy megússzák a tisztogatást, és az európai, amerikai felfordulást.
Csak figyeld meg a hírekben, ha egyáltalán nyilvánosságra hozzák, a rengeteg letartóztatást.
Vona: a CÖF-el kell kezdeni a civilek átvilágítását
Igaza van a tagságnak.
Egy megélhetési politikus lett belőle.
Most hintázik, mert a pártján belül már persona non grata.
Trump Twitter-üzenetei biztonságpolitikai kockázatot jelentenek a távozó CIA-főnök szerint
A CIA már terveket szövöget "Trump kiiktatására".
Ezt akkor úgy kell értelmezni, hogy Kennedy sorsára jut?
Mert azt is ők intézték.
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
@Horizont: A kazár maffiát intézik el.
A "nagy" családokat.
A bankárkasztot, a Fed embereit, akik csilliárd szám tolták ki a fedezetlen petrodollárt.
Netanyahut, Merkelt, európai vezetőket szedik elő, a japán császárt is lemondatták, lemondatják.
Ebben csicska lesz Trump, Putyin, még Orbán is.
Európa térképét átrajzolják egy kicsit.
Nagyon látványos intézkedések jönnek Európában is.
Az osztrákok az egyik példa.
Ki akarják takarítani a kelet-európai munkavállalókat, mondván, nagytételben exportáljuk a munkanélkülijeinket.
Ha kell szembemennek Brüsszellel, a szabad munkaerővándorlási akármikkel.
Azt akarják elérni, hogy előbb az osztrák kapjon munkát. A keleti munkás csak akkor, ha már az osztráknak se kell.
És ezt a Kancellár mondta Welsben.
Nem az Fpö vagy bármelyik szélsőjobbos bárki.
Tehát az osztrákok gazdasági okokból el kezdtek "nácisodni".
A németek ugyanezt fogják tenni.

Tehát nekünk magyaroknak meszeltek odakint.

Új valuták jönnek.
Lesz itt Amro, Brisco, ...
Majd mi is Putyinnal forint rubel elszámolásra térünk át.
.
.
.
.
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
@Horizont: USA-ban az FBI jan. 1-től már elkezdett takarítani.
15 ezres listájuk van.
Azért az már jelent valamit.
Ha gyilkolják a szerbeket, beavatkozik a hadsereg – üzente a szerb elnök Koszovónak
Nagyon kell már a háború.

És kikkel lehetne beizzítani?
Pont olyanokkal, akik eleve szarrá lőtték egymást.
Repkedni fognak a mínuszok a jövő héten is
Ezt a tetü globális felmelegedést.
Meg lehet fagyni ebben a melegben.
DK: Heteken belül elfogyhat az ország gáztartaléka
De a DK ezt a hírt a faszbúkon már nem meri elmondani, mert ott azonnal kicenzúráznák, mint álhírt.
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
Itt sokkal mega-gigább dolog ketyeg a háttérben.
Világszintű leszámolás, számonkérés, hajtóvadászat.
A japánoktól az USA-ig.
A Közel-Kelet is rendbe lesz rakva.
Egy biztos, hogy Trump ellen azért harcolnak akik, mert pont ők kerültek célkeresztbe.
Már januárban elkezdődtek a letartóztatássorozatok minden országban.
Idővel bukik Merkel is.
Hollande sem véletlen fenyegette meg az angolokat, hogy tönkre vágják őket, még ha belerokkan is Franciaország.
Rengeteg politikus megy a levesbe a liubsi ideológiával.
De ez csak a fegyver a számukra.
A fegyver használói próbálnak most még jobban háttérbe vonulni.
De már késő.
Az adatbázis teljes.
A névsort már csak egy-két újabb menetközben felmerülő név dúsíthatja.

2017 ténylegesen a tisztogatás, a lázadás éve lesz.
És nem csak Trump és Orbán szerint.
Ők is csak csicskák lesznek ebben a játékban.
Februárban Putyin rá fog kérdezni Viktornál, hogy merre akar menni?
Egy új, tisztább világba, vagy a többi világvezetővel, bankárkaszt tagjaival, maffiózókkal együtt a levesbe?
Végre lecsap a kamuhírekre a Facebook
@vladimir putin: Akkor írd, hogy csak 2 fejűt szült.
Úgy talán átmegy a szűrőn.
DK: Heteken belül elfogyhat az ország gáztartaléka
"állította sajtóhírekre hivatkozva a Demokratikus Koalíció az ATV-nek."

De miért nem kérdezik meg az illetékeseket?
Nem akarnak fellépni a híres előadók Trump beiktatásán
Azért kíváncsi leszek, hogy kb 1 év múlva kik akarnának majd mégiscsak fellépni, bármilyen Trump bulin?
Ha már elszáll ez a Clinton, Obama köd, elfogy a Soros pénz, tisztulnak az agyak...