bence

A Fidesz kemény magja már azon dolgozik, hogy visszacsalogassa a bukott Novák Katalint
@ceni: ! Tökéletes a meglátásod ! orbán tudta és beleegyezése nélkül soha semmi nem történhet ! Sőt ! Még azt is kimerem jelenteni , hogy ő maga volt az aki ezt a felmentést elrendelte ! Ugyan ki az aki ellent mer mondani neki ?! A legaljasabb tette ami minden eddigit felülmúl , hogy kihúzta a belét a felelősségre vonástól és magára hagyta nyakig szarban mindkét nőt !
Személyesen Orbán rendelhette el a Diákhitel Központ „bosszú-ellenőrzését”
@Havanagi: ! Fennáll ez a veszély , de én őt annál okosabbnak tartom mintsem , hogy ne gondolt volna erre és ne helyezett volna a halála után kész adatokat egy megfelelő helyre ami megindít egy akkora lavinát ami maga alá temeti orbánt és rendszerét !
Hadházy: "Tökéletes példája ez annak, hogyan szabotálják el a számonkérés"
Szegény Hadházy még mindig nem tanulta meg , hogy Polttól ugyan hiába kérdez hiszen pont Polt az aki a fidesz minden szennyesét eltakarítja !
Szijjártó Péter: A magyar kormány azt mondja, amit tesz, és azt teszi, amit mond
Petike ! Elfelejtetted kenyéradó gazdád mondását ?! "Ne azt nézzétek amit mondok , hanem amit csinálok" !!! A kettő soha nem volt azonos !
Orbán Viktor utasítására írta alá Varga Judit a kegyelemi kérelmet?
Csak a címre reagálva : Az egyértelmű ! Kétség sem férhet hozzá ! Az asszonyverő bolondnak mindegy , hogy más gyerekével mit csinálnak , csak az ő gyerekei maradjanak bántatlanok !
Novák kegyelmi botránya után, most Szalay-Bobrovniczky Kristóf „tetszési indexét” mérik
Egyik orbán seggnyaló után jön a másik ! Egy a lényeg , hogy orbánhoz hű legyen és teljesítse orbán minden akaratát !
Orbán videója alatt üzent a bicskei gyerekotthon molesztált lakója: „Alkotmányt módosítani kevés”
"Alkotmánymódosítást nyújtottam be" , mondja orbán ! Az az orbán akinek akaratát Novák csupán végrehajtotta ! Ilyen gyalázatos kormányfője nem volt még országunknak ! Maga helyett másokkal viteti el a balhét ! Akinek Novák után távoznia kell az maga orbán ! orbán kormánya csupa betegekből áll : asszonyverőkből , pedofilokből , buzikból , tolvajokból ! Utolsó , mocskos társaság az egész banda ! A legnagyobb szégyenei vagyunk a világnak , hogy egy ilyen beteg horda vezetheti hazánkat !
Egymás után zavarja el Pintér a rutinos kórházigazgatókat
Ha egy orvosnak 65 éves kor után távoznia kell , mit keres Pintér 75 fölött a bársonyszékében ?!
Nem sajnálja tettét az édesapa, újra megvédené a lányát a HÉV-en zaklatóktól – egyiküket tapétavágóval sebesítette meg a nyakán
A pofám leszakad ! Milyen rendőrség az amelyik a gyermekét védelmező apára mér büntetést , az elkövetőket meg szabadon engedi ?!
Kutyákra veszélyes kapszulákat szórtak szét Budapesten
Nem igaz , hogy ne lehessen elkapni az ilyen aberrált mocskokat ! Mi lett abból az ígéretből , hogy két hét alatt rendet teszünk Sanya ?! 13 év telt el azóta !!!
Orbán Armageddont kiált – A brüsszeli zsarolási kézikönyv szerint Magyarországot nyugati pénzügyi blokád alá veszik
Ez az enyveskezű , mocskos cigány mindent kitalál azokra , akik megpróbálják megakadályozni az eszement lopását ! Ha rajta múlna Európa vagyona is kevésnek bizonyulna számára ! Csak már jönne meg az esze az állítólagos 2/3 - nak és ébrednének fel az álmukból !
Öt farkaskoponyát foglaltak le, orvvadásszá züllött vadászokon ütött rajta a rendőrség Putnokon
Ide vezet az , amikor nincsenek ellenőrizve a vadászok ! Ennyi bűntett után már ahányat elkövettek többnek börtönben lenne a helye . Azonban úgy látszik , hogy a törvény szigora rájuk nem vonatkozik . Nem hallani arról , hogy hívatása megszegése miatt közülük bárki is börtönbe vonult volna ! Az meg csak hab a tortán , hogy a természetkárosító orvvadász is hivatásos vadászati engedéllyel rendelkezik !
Küszöbön egy gázai tűzszünet, akár az összes túszt elengedheti a Hamász
Semmi garancia arra , hogy a jelenleg vesztésre álló Hamasz a túszok elengedése után ha megerősödik , nem fogja ugyanezt elkövetni a zsidó állammal szemben ! Arról nem beszélve , hogy talán az elhurcoltak fele maradt csak életben mert a másik felét a Hamasz meggyilkolta !
Embert öltek éjjel a VII. kerületben, szökésben van a tettes
Ki is mondta , hogy : 2 hét alatt rendet teszek?! Pintér Elvtárs ! Ez a rend ? Akkor mi számít káosznak ?!
Kiskorú lányait molesztálta egy baranyai férfi
Csak 10 év ?! Az ilyennek az egész életét börtönben kellene töltenie !
Bekeményítenek Brüsszelben, Orbánékkal most tényleg „a béka segge alatt van” a viszony a Politico szerint
Az EP jogosan pereli be az Európai Bizottságot amiért pénzt adott az orbán kormánynak ! Súlyos hiba volt ! orbán további visszaéléseire egy gyógyír van , azonnal megvonni tőle a szavazati jogot !
Kubatov Gábor tajtékzik: kihátrált egy állami tulajdonú cég a Fradi mögül
Kubatov lopott annyit , hogy simán kifizethetné az általa sérelmezett támogatást !