grincss

Félmilliós fiezetésemelést kap Novák Katalin annak érdekében, hogy meg tudja védeni a családok életszínvonalát

Orbán Viktor szerint az életszínvonalat csak miniszterként tudja megvédeni az eddigi államtitkár.

Mi a büdös lópéniszért küldjünk be, ha nem jelenik meg?

Az ATV nektek nem elég hiteles?\nCsak a \"Durbincs\" baromságait kell olvasnunk?\nLáthatóan alaposan kitalált szerződésekkel ütötték nyélbe azt a lakáscserét, aminek köszönhetően az innovációs miniszter a Vár szívében található önkormányzati bérlakásban élhet, csakhogy a hivatalos iratokban sok furcsa részletet találtunk.

Gyűlöletbeszéd miatt nyomoz a román rendőrség a Srí Lanka-i pékek ellen lázadó Gyergyóditrón, három év börtönt is kaphatnak a bűnösök

... "A 444 vasárnap viszont már azt írta, a péküzem hiába ajánlotta fel a szombati falugyűlésen, hogy a két péket áthelyezik egy másik részlegre, a helyiek ezt visszautasították. Ezért a cég közleményben tudatta, hogy a Srí Lankaiak továbbra is náluk fognak dolgozni, és nem hajlandóak semmilyen körülmények között elbocsátani...

Milyen "ember" az ilyen? Simicskának igaza volt

A csuti vezír véleménye a betegekről, rokkantakról, magatehetetlen emberekről, idős nyugdíjasokról!

Mi lenne, ha átfúrnánk a Földet, és beleesnénk a lyukba?

Ha beleesnénk ebbe a lyukba, 42 perccel később kipottyannánk a Föld túloldalán.

HírTV: A kormány a Marczibányi téren bújtatja a befogadott menekülteket

"A MEREK-ben helyeztek el több családot, állítja a Célpont. Miközben a kormány sorra zárta be a menekülttáborokat, addig a HírTV Célpont című műsora a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában talált rá az afgán és pakisztáni családokra, közölte a műsor.

A világ főgonoszai között emlegette Orbánt Roger Waters a bécsi koncertjén

A 74 éves rockikon a magyarországi koncertjéhez hasonlóan Bécsben sem rejtette véka alá politikai véleményét. Roger Waters számára Trump, Putyin, az osztrák kancellár Sebastian Kurz, Zuckerbeg és Orbán Viktor a főgonoszok.

A pszichológusok szerint Orbán nagyon retteg

Varga Zoltán pszichológus ötven éve foglalkozik pszichoterápiával, valamint a versenyszférában dolgozó felsővezetőknek ad tanácsokat. Írásaiban gyakran foglalkozott a hatalom személyiségre, illetve ...

Patyi András: Úgy vonulok be a történelembe, mint a bírságkirály

..."Az NVB-ben 11-en gondolták úgy, hogy Marsi Anikóék Orbán-kampánya sérti a kiegyensúlyozott tájékoztatást, 8-an gondolták, hogy nem volt vele gond. Többek között Patyi András is.

A Fidesz szerint az ellenzék egy nőbántalmazóval ünnepli a Nőnapot, de Orbán és Anikó asszony között minden rendben?

A Fidesz szerint az ellenzéki pártok nőnapi üzenetei csak üres beszédek, mivel az ellenzék „kiáll egy nőbántalmazó mellett” és együtt ünnepel vele. Hozzátették, az ellenzéki pártok valójában annyira becsülik a nőket, hogy közülük senki sem ítélte el és szólította fel lemondásra Juhász Pétert. Ezt a nagyobbik...

Pálfordulás: hét éve az LMP sem támogatta a határon túliak szavazati jogát - Bélusnak szeretettel

Kincseket lehet találni az interneten.

Áder kapott egy vádiratnak beillő levelet Polt ellen

Jávor Benedek az államfőhöz fordult, hogy méltatlansága miatt mentesse fel Polt Pétert.

Most komolyan, az LMP tényleg megakadályozza az Orbánváltást?

Hosszú hetek óta érik ez a poszt, de eddig elhessegettem a gondolatot.

Tüntetgetnénk? Akkor lelövöm a netet és a mobilhálózatot is!

A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya szombaton utasította a telekommunikációs vállalatokat, hogy függesszék fel SMS és mobilinternetes szolgáltatásaikat a vasárnapra tervezett kormányellenes megmozdulások miatt – írja az MTI.

A bevallottnál jóval több közük lehet Lázáréknak a batidai vadászkastélyhoz

A körülötte lévő földek a miniszterhez és családjához köthetők, de vannak még furcsa körülmények: "... a vadászkastély olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe – bizonyára az épületegyüttes is csak úgy közelíthető meg, ha az oda...

Nyilvánosan ítéltek halálra tíz embert egy kínai stadionban - avagy mire kellenek nekünk a stadionok?

..."Négy nappal az esemény előtt meghívókat küldtek szét a helyieknek a közösségi médiában. A vádlottakat rendőrségi furgon vitte a helyszínre.

Az LMP kiosztott a fideszes képviselőknek egy listát, amin az ellenük indítható büntetőeljárások szerepelnek

A listát először a 24.hu fotózta le, ezután kértem el az LMP-től.

Egy egyszerű recept Orbán megbuktatására

A választási szakértő tudja, hogyan lehetne nyerni. Csak egy kis matematika. "Tóth Zoltán az Élet és Irodalom legfrissebb számában arról ír, hogy az ellenzéknek – lehangoló állapota – ellenére van esélye a 2018-as győzelemre, amire három kedvező jel utal.

Hiába szavazta le az ELTE jogi kara, Polt Péterből professzor lett

Az egyetem ellenállt, de Áder Jánosnak valahogy csak sikerült kineveznie. ..."Most megnéztem a következő, szeptember 26-ai ülés jegyzőkönyvét, amiből kiderül, hogy a Kari Tanács 8 igen, 23 nem és 1 érvénytelen szavazattal

Megbüntették Szélt és Hadházyt, mert azt állították, Németh Szilárd hazudik

Csak egy A4-es lapot tartottak fel, amire tollal azt írták, „hazudik".

Visszatér a politikába Kolompár Orbán

A korábban jogerősen elítélt politikus három pontból álló országos petíciót indít. Visszatér a politikába az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnöke, Kolompár Orbán, akit a hétvégén Kiskunmajsán tartott közgyűlésen újra megerősített pártelnöki pozíciójában a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Roma...

Látod ezt, Schiffer? Az Alkotmánybíróság bojkottálja a kényes ügyeket a választásokig

Nem akarnak a Fidesznek kedvezőtlen döntést hozni, ezért inkább kivárnak. A civiltörvény már több mint 4, a lex CEU pedig bő 7 hónapja az Alkotmánybíróság előtt van, mégsem tesz semmit a testület ezekben az ügyekben – írja a Magyar Nemzet.

Az LMP most eljátssza nekünk a nagy ellenzékit, de egy éve csúnyán lepaktáltak a Fidesszel

LMP-s parlamenti bohóckodásról adott hírt az Index hétfőn: Szél Bernadett és Hadházy Ákos egy sebtében felfirkált, szinte olvashatatlan Hazudik-feliratú papírlappal beálltak Németh Szilárd mögé.Túl az ötlet kiábrándító fantáziátlanságán (de komolyan, ha Szél Betti ezzel a képzelőerővel…

Meglincselt ávós: Nyílt levelet írt Szanyi Tibor Gulyás Gergelynek

Az 1956-os forradalom évfordulójának apropóján az MSZP EP-képviselője egy Facebook-posztban emlékezett a 61 évvel ezelőtti eseményekre. Ám ennek tartalma nemcsak a Fideszben váltott ki ellenérzést, hanem saját pártjában is. Végül Szanyi Tibor úgy döntött, hogy nyílt levélben fejti ki véleményét, és osztja ki a...

Farkas Flórián önéletrajza

Kedvenc álhírcsatornánk, a Hircsatttttt ismét remekelt. Állítólag előkotorták a Farkas Flórián életrajzát, amit annak idején az OCÖ elnöki pályázatához kapcsolt. A Zárójel az alábbiak egyetlen szavának se ad hitelt, de mit tegyünk ha tetszik, és akár igaz is le-het-NE. Az OCÖ elnöki pályázatának 1. sz. melléklete

Veletek indulunk! » Mérce

Hát akkor elindultunk. Ilyen egyszerűen. Pedig valójában nem egyszerű, tényleg nehéz szülés volt.

Kiretusálták Orbánt Soros mellől: a Fidesz mostantól soha nem állt Soros oldalán

Érdekes figyelni, hogyan próbálják átírni a múltat visszamenőleg. Mert az mégiscsak kellemetlen, hogy éppen olyan embert minősítettek Sátánná kormányzatilag, akinek kapcsolatai a kormánypárttal korábban, hát, legalábbis élénkek és barátiak voltak.

Szél Bernadett lesz a miniszterelnök-jelöltje Gémesi György pártjának is

Szél Bernadett lesz a miniszterelnök-jelöltje a gödöllői polgármester, Gémesi György pártjának is. Az Új Kezdet elnöke bejelentette, hogy az LMP-vel novemberben véglegesítik a megállapodásukat. Közben már zajlik a közös képviselő-jelöltek kiválasztása, és együtt dolgoznak a programon is. További részletek a videóban.

Orbán liberális egységért kiált

"Az Antall-kormány energiájából jelenleg mindössze arra futja, hogy a Magyar Televízió műsorpolitikáját formálgassa — kezdte beszédét tegnap este a Corvin moziban rendezett Fidesz-fórumon Orbán Viktor, a párt frakcióvezetője.

Igenis etessük a trollokat!

Az internetes trollokat általában nagyon lebecsüljük, teljesen más pszichológia áll a jelenség mögött, mint hinnénk. ..."De mit lehet tenni egy ilyen troll ellen? Ha hagyjuk, csak belelendül – legalább is Danka egyáltalán nem ajánlja sem ezt, sem azt, hogy komoly vitába bocsátkozzunk vele, mert annak szintén nincs semmi értelme.