justhpeter

Mészárosné - a Lőrincé - is nemzeti polihisztor - most az Echo TV igazgatóságának elnöke lett - Városi Kurír
@staro2: OK. De egy pofa bagót nem ér, ha az Echonak a pénzt is az ura adja. Ennyi erővel az a másik eszetlen odaadhatná az asszonynak otthon is ezt a pénzt.
Baukó Éva szexuális zaklatással vádolja Havas Henriket
Megint sikerült egy alapvetően komoly dolgot vásári komédiává lesüllyeszteni.
Szájer elszólta magát - Városi Kurír
Szájer tökéletes magyarázatot adott a fideSS-kdnp nemzetiszocialista útjának értékeléséhez. A példái is mind ülnek.
Amit nem értek az az, hogy miért nem lehetett ezt már az indulásnál kimondani.
Igaz, akkor még a híveik is csak négy évet adtak volna nekik erre a totális országrablásra.
Nem hiszi el, hogyan reagált a Fidesz az LMP listás jelöltjeire
Figyelemmel a fideSS-csürhe negatív kampányára, az LMP szerintem korán nyitott, így módot ad a jelöltek "levadászására".
A köztévében osztotta ki Orbánékat egy olasz EP-képviselő
@Eladott Ország: Én is úgy gondolom, hogy az orbáni okoskodás a pénzért ellenőrizetlenül beengedett ázsiai és más hordák Európára szabadítása miatt bukott meg. Ennél fogva nincs semmi alapja a tiltakozásnak, mert kiderült, hogy aki tejel nekik, az jöhet, a többi nem.
Politológus: az MSZP-t előbb-utóbb bekebelezi Gyurcsány pártja
Eladott Országgal értek egyet. Azt gondolom, hogy ez a rendszer nem fog sokáig létezni, mert amikor a munkaképes lakosság száma további egy részének külföldre távozás miatt annyira lecsökken, az idősek és iskolások aránya megnő, a nyomor pedig további területeket vesz birtokba, az érintetteknek már nem lesz semmi vesztenivalója. Akkor elszakadhat a cérna, a "politikai elit" számára a menekülésen kívül nem marad más kiút csak a börtön.
Már a villanyszerelőket is elérte a munkaerőhiány
@Eladott Ország: Tökéletesen összefoglaltad. Már várom mikor említi Tuzson Bence új örömhírként, hogy OKJ-s akadémikusok kezdtek dolgozni Magyarországon.
Mikulás előtt kiderült, tavaly hogyan olvastak a magyar diákok
@RonaGyuri: @42: @Nessy: Fújjjjj ! Nagyon pesszimisták vagytok ! Magyarország ebben is jobban teljesít. Nézzétek meg Kovács Zoltánt, Tuzson Bencét és Németh Szilárdot és rájöttök, hogy a többiek csak ezeknél jobban teljesíthetnek. Hát itt a fejlődés.
Tuzson: egyre többen dolgoznak és egyre többen jönnek haza külföldről
Bence reménytelenül hülye. Pontosan tudja, hogy amit mond az nem igaz, csak így tartja távol magától azt a tényt, hogy júniustól neki már csak a bolondokháza marad.
A Párbeszéd szerint életveszélyesek lehetnek az eladósodott magyar kórházak Ázsiából beszerzett eszközei
@Nessy: Ne adj nekik tippeket, mert ha nagyon kiművelik magukat Ráth Vég István után előveszik majd az inkvizíció történetét és abból merítenek ötleteket.
Balog Zoltán szerint minden napra van egy jó hír
Amikor Isten megteremtette ezt a Balogot, akkor csak példát akart elénk állítani, hogy nehogy ilyenek legyünk. És Isten ezzel is remekművek alkotott, mert ehhez hasonló férget a Brehm-ben sem találhatunk, pedig abban Isten minden jószága megtalálható. Aztán megáldotta azzal a képességgel, hogy bármely igaztalan szó folyik ki a kloakáján, a szaru egyet sem rezzen a pofáján.
Nos, Orbán-birkák, itt a példa mivé fejlődhettek még.
Orbán nem kommentálja a Simicska-interjút
Szerintem már nem kell semminek előkerülnie. A "Roszatom" jelszó után már mindenki, aki nem fideSS-kdnp bégető, tudhatja, hogy milyen vezérrel állnak szemben. Ez után már nincs az a rossz, amit ne feltételezhetnénk erről a gyalázatos emberkéről. Ér az Orbán-rendszer bukásáról is elképzelhető véleményt mondott Simicska. Orbánnak - már ha van esze - csak az a felirat lebeghet a szeme előtt, hogy "Game over Viktor !". A másik verzió csak az lehet, hogy bekattan és felgyorsítja a bukást.
Feljelentették az Orbán-rendszer létrehozóit a Simicska-interjú hatására
@Csizmás Kond: Az érintettek boldogok lesznek majd, ha a bíróság fogja eldönteni, mert ha a nép döntése fog határozni, akkor az életfogytiglan maga lesz a kegyelem.
Fidesz: a 4-es metró beruházás minden idők legnagyobb korrupciós botránya
@dr. prédikátor: Telitalálat. A manyup lenyúlása hatszoros 4-es metró lenyúlás. Banai Péter Benő pedig csak egy megélhetési, szervilis seggnyaló.
Novák Előd szerint csak az alkalmas pillanatot várják a Jobbikban, hogy megpuccsolják Vonát
A magyar politikai szereplők ma már a társadalom legalját adják az egész életen át tartó hazudozással, köpönyegforgatással.
21,5 milliárdba kerül a katolikus kongresszus
@quadrocopter: Igazad van, annyival kibővítve, hogy ilyenkor semmi sem drága.