nezelodo

Döbbenetes lépés – Polt Péter szerint a halálra késelt tamási nő nem fellebbezte meg a távoltartási kérelme elutasítását
@csak úgy...: Csak létező dolgok veszhetnek el. Amúgy jól el vagyunk látva elmebetegekkel akik szabadlábon szaladgálhatnak, és politika főszereplővé is válhatnak nálunk és másutt is a világban.
Menczer Tamás lett a személyeskedők királya – Szerinte a Talpra Magyarok alapítója politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyereke
Szirénázzák a baromságaikat, közben meg Orbán fizimiskája Magyar színrelépse óta havonta egy évet gyűrődött. Ennek akkumulátortöltés lesz a vége, de már a gödi gyárban, és nem a sógoroknál.
Orbán Viktor győzelmét ünnepli: "Minket nem tudnak kitiltani!
Emlékeztetni kellene a nindzsánkat a rajta esett nagy sérelem okán, hogy mit műveltetett a hazai, jogosan tüntető fiatalokkal szemben a rendőreivel, akikkel korábban migránsokra vadásztatott, aztán azokat meg szélnek eresztette, a magyargyűlölő szlovák puszipajtása győzelme érdekében.
Orbán Viktor győzelmét ünnepli: "Minket nem tudnak kitiltani!
Valóban, nálunk a nyolcvanas évek végén előfordult ilyesmi az igazi változásért felszólalókkal. Aztán olyan műforradalmárok, mint a mi vezérünk, könnyen hangoskodhatott, Horváth István belügyminiszter védőszárnyai alatt, nem eshetett bántódása. Nehogy megéljük ugyanezt, a most színre lépő új messiásunkkal! Orbánt ismerve, még ez is benne lehet a pakliban.
Vélhetően nem így gondolta Brüsszel elfoglalását Orbán Viktor – A konzervatívok rendezvényét két hotelbe be sem engedték, végül egy harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget az
Azt nem értem, hogy ez a Soros növendék csapat, élen a dakotánkkal, miért nem kipcsákföldre megy konferenciázni? Ott legalább találkozhatnának a gyerekeikkel, akik ott járnak egyetemre! Ja, azok is a halódó nyugaton tanulnak, meg Amerikába, aki hallott és már csak a körme nő, ahogy március 15-én hallahattuk a mi nindzsánktól!
Kicsit homofób, vagy nem? Menczer Tamás szerint egy tízéves fiú ágya felett egy csinos hölgy fotója legyen, ne Demszkyé
@human: @Géza: Ha undorodsz a "buziktól", szebben kifejezve a homszexuálisoktól, akkor bizonyára nem a fideszes kormányért és vezérének családjáért rajondsz!
Vélhetően nem így gondolta Brüsszel elfoglalását Orbán Viktor – A konzervatívok rendezvényét két hotelbe be sem engedték, végül egy harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget az
Miért nem mentek Posványosra, ott rekedtre ordibálhatta volna magát ami hordószónokunk. Amúgy nem szeretik mindenütt annyira a nácikat, mint náluk, itt még a főváros ikonikus műemlékei között is parádézhaznak, a várban.
Nagy a baj, Orbán Viktor fontos utasítást adott a belügyminiszternek – Ez történt!
@RonaGyuri: Bizonyára a nemzethy családpolitika kiteljesedése okán fogják hamarosan szüneteltetni a szülészeti ellátást Keszthelyen. Tapolcán a szép emlékű fideszes városvezetésnek sikerül elérnie már akkor a szülészet bezárását, a sebészettel együtt. Mi lesz itt ha a Kredit Jenő gyerekét sikerülne megválasztatni a feledékeny lakossággal polgármesternek!
Nagy a baj, Orbán Viktor fontos utasítást adott a belügyminiszternek – Ez történt!
Jaj de jó, hogy megvéd minket a nindzsánk a külső veszélyektől, persze jobb lett volna ha a méretes tolvajlástól tartotta volna vissza a családját. Megvédhetett volna bennünket a giga inflációtól, a holdról is látható közelgő államcsődtől. Most meg szalad Brüsszelbe, biztos a szájukba rágja, hogy a hunok leszármazottja, és rettegjenek tőle Strasbourg, Trier, Reims és Orléans városokban, és újra felégeti őket, amiért azt hiresztelték, hogy Catalaunumnál legyőzték a felmenőjét Attilát.
Újabb fejezettel bővült a Magyar-Varga-saga: az egykori házaspár fia sem akar a lelki terrort alkalmazó apjáról tudni – Igaz, ezt csak az anya állítja
Hát nem érdekes? Addig, amíg a férjura nem fordult szembe a dakota maffiózókkal, nem találtak semmi kivetni valót a keresztény család életében, sem a kívűlállók de még a pofonokat, rúgásokat osztó feleség sem! Olyan magas szintre emelték a Mónika műsorába illő balhét, hogy magasan űberelték a NER fricskás pacsírtáját is! Hiába, pontosan oda illenek, mert ott mégsem kérdezik sem a volt államtitkáráról, sem a végrehajói szégyenteljes korrupcióról. sem pedig a pegazus ügyről. A Rogán Pegazus Jucinak olyan nagy volt a hatása, hogy még az ördög ügyvédje is elnémúlt azóta! Az az érzésem ez a szappanopera folytatódni fog, mert ez jobban érdekli a NER szavazókat, mint a rekord infláció, a rekord államadósság, a rekord államháztartási hiány, vagy a csehek által kiszagolt, az oroszok által kilóra megvett rúbel-jobboldali politikusok kiléte.
Orbán Viktor reagált Magyar Péter állításaira: "Én a miniszterelnök vagyok. Tévésorozatokkal nem foglalkozom" – videó
@verőce21: március 25., 17:53. Hagyjuk szegényt dolgozni, pedig ráférne a pihenés, mert egy ország gondja nyomja araszos vállát, mit egy ország, már Európa sorsa is tőle függ. Most meg önként görnyed a halott Amerika rothadó teste alá, és imádkozik, hogy lábra állítsa az ő istene, mint egykor Jézus Lázárt.
Orbán Viktor reagált Magyar Péter állításaira: "Én a miniszterelnök vagyok. Tévésorozatokkal nem foglalkozom" – videó
Na most már tv sorozatokkal sem foglalkozik. Egykor azt mondta nőügyekkel sem... Aztán kettőnek is libbent a szoknyája, amelyek mögé bújt, hogy mentse saját hátsóját.
Sulyok Tamás: ez már több mint kínos, újabb furcsaság derült ki a családfájáról
@colibri: Isteni jó keze van a Viktornak! Tuti, megtenném lottó számhúzónak, mindig telitelálata lenne a lottón!
Orbán Viktornak a Dallas és a Szomszédok, Magyar Péternek a Polip és a Keresztapa jut eszébe a mai Magyarországról
@Pusztai: Jobb ha meg sem szólal, mert lehet, hogy néhány év múlva ez az euró árfolyam már csak egy régi szép emlék lesz, mert ha hatalmon marad, sikerül vastagon meghaladni neki a mai kegyelmi állapotot.
Bayer Zsolt: „Örüljenek, hogy nem lettek pofán vágva!”
@Maccska: Hahaha, a Zsóti akkor sem volt uriember, amikor a szocializmus felsőbbrendűségét dícsérte.
Bayer Zsolt: „Örüljenek, hogy nem lettek pofán vágva!”
@Maccska: Látom szolgálatban vagy, és árgus szemekkel figyeled, ki meri bírálni a hazai demokratikus vezetést.
Bayer Zsolt: „Örüljenek, hogy nem lettek pofán vágva!”
Lehet latolgatni, ha valami csoda folytán nem áll le megint a választási rendszer, és véletlenül tisztességes lesz a számolás, a következő voksoláson, mi lesz az eredmény? Ha bukta lenne megint felgyújtják a fővárost a békeszeretőék?
Amit szabad Böjte Csabának, azért karóba húznák K. Endrét
Ajaj, mik derülnek még ki, a családbarát, gyemekvédő de közben pedofilbujtató vezetőinkről. Közben meg zavaztalanul zakatol Böjte gyermekbiznisze, az utóbbi két év adatai nélkül 56 milla dollárban az adományok összege. Azt állítják odaát, nem nagyon látszik az árvaházaik színvonalán. Vajon hova lesz az a temérdek pénz?
A BBC szerint Orbán joggal félhet Magyar Pétertől – Ezért kerülhetett nyilvánosságra a kapcsolati erőszakról szóló vád?
A Varga Jucus, ha kapott is egy-egy maflást, mégsem támogatta az Isztambuli Egyezmény aláírását. Vagy abban sem volt döntési joga, mint a kegyelmi kérvény ügyében? A pletykát pedig, hogy reccsent egykor az asszony álkapcsa megerősiti, hogy a vezér rohamot kap még az Isztambuli Egyezmény hallatán is. Ami meg a fidesz ellenesek jellemrajzát illeti, tudható róluk, hogy ez a csoport nem veri a feleségét, és a párkapcsolataikban a lányokat kedvelik.
Ezt a buktát még a Holdról is látják! Nyilvánosságra kerül a 244 milliárdos Bosnyák téri ingatlanmutyi összes szerződése
@Géza: Na akkor neked is csípi a szemedet a Rogán hivatal, és talán háborog a gyomrod is, ahogy a családi barátja miatt a két nővel vitette el a balhét a vezér. A kitüntetésekkel és a hatalmas magyar adófizetői pénzekkel felcicomázott Böjte hivatal pedofil ügybe keveredése is csak a jéghegy csúcsa, a hatalmas összegeket mozgató gyerekbiznisz a lényeg. Mellesleg ott azért rendesen megmázsálja a bíróság a pedofilokat,és nem hagyják futni a jelképes bírság mellett az állomáshelyéről hazacsempészett kutyájuk kölkét. Mi lenne itt ha belépnénk az EU ügyészségbe, a Kövessi asszonyság rövid úton megfosztaná az alattvalókat a vezetőiktől.
Ezt a buktát még a Holdról is látják! Nyilvánosságra kerül a 244 milliárdos Bosnyák téri ingatlanmutyi összes szerződése
@Géza: "A hazudozók nem pihennek"! Nem kell állandóan a királyi csatornákat nézni és hallgatni, aztán megnyugszik a kis lelked.
Ezt a buktát még a Holdról is látják! Nyilvánosságra kerül a 244 milliárdos Bosnyák téri ingatlanmutyi összes szerződése
Nahát, pedig a holdról is látszik, hogy a nemzetbiztonsági kockázat maga az egyszemélyes kormány. Apropó, mikor is lesz nemzetbiztonsági átvilágítás alá vonva a mi kicsi, fakardal hadonászó nindzsánk?
Balog Zoltán lemondását követelte, kirúgták kántori állásából
@Maccska: Persze, hogy nem pedofil a Balog, csak egy köpönyegforgató egyházfi. Tizenkettő egy tucat belőlük. Az pedig, hogy a kántort kirúgják a véleménye miatt nem meglepő. Más területen is ez van. Pl. próbálj elhelyezkedni nyugdíjas tanárként tanítani, ha a kormányt kritizálod a tolvajlásért! Még a rokon KLIK vezetőnek is kötelessége elkaszálni, akármekkora tanárhiány is van, és meg is teszi!! Ügyelnek a fiúk, komoly apparátus lesi a fb és egyéb kommenteket, és azonnal lecsapnak hivatalból, ahogy itt te is végzed az agit prop munkádat.
Balog Zoltán lemondását követelte, kirúgták kántori állásából
@Maccska: Nem kell nagy bátorság? Dehogynem, kirúgják az állásából, abból az egyházból, amelyet kilóra megvett az állam, (Orbán). Az pedig milyen szép virágnyelven van megfogalmazva, hogy "lobbizott a Nováknál"! Ezért utazta be a fél világot a közt elnök oldalán a pispek úr. Ezt más tisztességes helyen egész másként fogalmazzák meg.
Ne lepődjünk meg: lehet, hogy kínai rendőr szondáztat majd!
Csak nehogy megérjük, hogy "ideiglenesen" kínai hadseregcsoport is állámásozzon nálunk, úgy mint ahogy egykor a szovjet tesóink is tették, csak Kádár nem rikácsolta, hogy a szuverenitásunkat védi személyesen.
Origo: idegrohamot kapott Gyurcsány Ferenc élő adásban
Egye fene, még mindíg jobb, mintha pozdorjává törte volna a dolgozószobáját, és az adófizetőknek kellene fizetni több alkalommal is az újjáépítést! A másik, tőle legalább megkérdezhették, Orbánntól mikor merik megkérdezni, mit művelt 2006-ban?
Pánikban a Fidesz: már pénzesőt ígérnek törzsszavazóiknak a pedofil botrányuk után
A dübörgő gazdaság lesz a fedezete a pénzesőnek? Ebből már kaptunk ízelítőt az előző választás előtti időben, mentek is a nyomdagépek, és jött a postás a festékszagú, összetapadt sorszám szerint egymást követő bankjegyekkel fizetve a nyugdíjat, de még a bankautomaták ilyen frissen nyomott pénzt toltak. Meg is lett a következménye, Európa rekorderek lettünk az inflációs sikereink meg az ársapkás csirkefarhát okán. Utána azt hittem tanult a nindzsánk ebből a katasztrfális szélhámosságból, erre ma ugyanilyen frissen nyomott pénzt hozott a postás, egymást követő sorszámokkal. Alighanem egyenes út vezet a pénzügyi és inflációs katasztrófához, de megéri Orbánnak, hogy ha kell ezzel az őrülettel menti meg a hatalmát. De mi lesz azután? "Utanam a vízözön"?
Ráégett a pedofília a Fideszre, Bayer Zsoltnak iszonyúan fáj
Ez a Bayer alighanem nem olvassaa saját cikkeit, és a valóság sem zavarja. Arról sem hallott, hogy egymás után tünnek el azok a weblapok az internetről, ami a bicskei gyermekotthon sport és politikai kötödését bizonyítják a fidesszel. Persze elsőnek az ifjabb Orbán Győző sportegyesülete és az otthon kapcsolatát bizonyító lap vált köddé, amely szerint az elítélt vezetők is együttműködő partnerek voltak vele. Hajaj, mi lesz még itt fiúk?!!!