nezelodo

Alaposan kigúnyolta a térdeplő Orbán Viktort a miniszterelnök egyik legnagyobb ellensége
Micsoda változás! Én meg azt hittem, hogy egyik kezével megint botot akar dugni az EU biciklijének küllői közé, a másikkal meg homokot szór a fogaskerekeire! Lehet, hogy sokkhatás érte és kinőt a nyegle kamaszkorból? Aztán még azt mondják a pénz nem boldogít! A vezérünk szemmel láthatóan a pénz általi boldogságra vágyik!
A szemünk előtt zajlik a Fidesz lakosságcseréje: Ázsiai migránsmunkásokra cserélik a magyarokat a Jobbik szerint
Nehéz lesz a propaganda által megutáltatott migránsokat megszerettetni a fafejű dakota párti szavazókkal! Arra persze jók az állami migránsok, hogy leverjék a béreket, és pótolják a halódó nyugatra menekült honfitársainkat! Hogy aztán lesz e ebből a bölcs vezérünk által vizionált fajok keveredése, majd meglátjuk. Mindenesetre lehet, hogy az állam sem tud elég migránst importálni, ezért fordultak segítségért a böriben lévő embercsempészekhez, és csaknem 1400-at szélnek eresztettek a sittről.
Míg korábban plakátokon hirdette az Orbán-kormány, hogy "nem vehetik el a magyarok munkáját", most már tárt karokkal és ügyfélbarát eljárással várja a távol-keleti vendégmunkásokat
Nem lesz ezzel baj, simán lehazudja Orbán és a lakájai a nem olyan régi migránsokkal való riogatást! Ha országépítésben és az adófizetők érdekeinek képviseletében olyan profik lettek volna, mint a hazudozásban, ma valóban tündérországban élhetnénk.
Fidesz: "Nem hagyjuk, hogy a Soros-hadsereg káoszba sodorja hazánkat"
Azért elég vicces, hogy ezek a Soros pénzén felhizlalt fiúk mindennek a fordítottját teszik mint amivel behazudták magukat a hatalomba! Mindenkit gyaláznak, kisemmizenek aki segítette őket, a keresztelő papjától az átvert választókig, akiket naponta szembeköpnek, és a létbizonytalanság szélére sodornak. Nem lesz ebből nagy baj, Vitya?
"A Fidesz így próbálja meg elhallgatni a valóságot" – leszedette a Momentum plakátjait a szentgotthárdi polgármester
Mi lett volna akkor, ha a Viktor rendszerválás idején adott nyilatkzatai plakátolták volna ki? Lehet, hogy akkor még le is tartóztatta volna őket. Amúgy tényleg szar ügy szembesülni a valósággal, és ahhoz elég bemenni a boltokba.
Fidesz: "Nem hagyjuk, hogy a Soros-hadsereg káoszba sodorja hazánkat"
A hazai káoszhoz, és a gazdaság padlóra küldéséhez nem kell a fidesznek segítség a Soros hadseregtől, félkézzel el tudták intézni ezt saját maguk is.
Újra kitálalt az ősfidezses Pesty a „Lölő-jelenségről”: Egybites arcok birtokolnak hatalmas vagyonokat
Nagyon naív ez a Pesty, ha azt hiszi, hogy megtalálja a mikronnyi nyomát a fidesz megtisztulásának! Majd csak felébred egyszer, vagy nem, mert kitörték a nyakát.
Ebből hogy vágja ki magát Orbán? Parlamenti kérdésben faggatják, mikor látogatja meg Zelenszkijt
Arra biztos sokan kíváncsiak lennének rajtam kívűl is, hogy van-e olyan vastag bőr a képén, hogy a Putyin szeme és füleként, (szimataként), oda mer-e menni?
Egyre magabiztosabb a kormány, már októberre egy számjegyű inflációt ígérnek
@Maccska: A lipsik, (Orbán), azért nyomtattatott ki a választás előtt 7000 milliárd Ft. bankjegyet, meg ez a lipsi így szórt gyöngyöket és választási krumplit a nép közé és torz vigyorával kísérve meg visszaszedte a szükségszerűen a teljesítménnyel nem fedezett bankók tömegét. Csakhogy ahogy lenni szokot az infláció elszabadult, a kereslet visszaesett a kiskereskedelmi forgalomban, és az energia fogyasztásban. Elbukott az ÁFÁ-s álom, ráadásul a gyenge tél is elbuktatta az inlációs reményeit a liberális vétó Viktornak. Nem jönnek az EU-s pénzek, pária lett Orbán a szövetségi rendszerekben, aminek a levét mi isszuk meg. Nem véletlen ácsingóznak a kisnyugdíjasok számláinak a kamatadója után már arra is, hogy békekölcsönt jegyezzenek a megélhetésére is elégtelen nyugdíjából. Na ennyit lipsik inflációs vágyairól.
Lázárék bezárnak tíz vasútvonalat a Közlekedő Tömeg szerint – Ezek az érintettek
A Pápa Csornai vonal nincs benne a listában, pedig mekkora siker volt a megépítése, újranyitása. Így legalább tovább utazgathat legtöbbször egyedül a vonatvezető a két település között.
Egyre magabiztosabb a kormány, már októberre egy számjegyű inflációt ígérnek
@Qqberci: Fuss neki mégegyszer, hátha megérted... Vagy annyi ennek az esélye mint az őszi egyszámjegyű inflációnak?!
Egyre magabiztosabb a kormány, már októberre egy számjegyű inflációt ígérnek
Na vége, fény az alagút végén. Sajnos várható, hogy akkora a valószínűsége ennek, mint az EU-s pénzek Navracsics szerinti érkezésének, vagy az Erasmus program folyamatosságának. Ideje lenne már leszoknia a hazudozásról az adócsökkentés kormányának és vezetőjének!
Navracsics: „Az egyetemeknek be kell kapcsolódnia a térség életébe”
"stratégiai partnerségeket köt az egyetemekkel a különböző térségek fejlesztésére" Ezt a szándékot egykor, pld. Orbán egyetemi KISZ titkársága idején KISZ védnökségnek nevezték, és a Bibó Kollégiumból a misére eljárva, a templomban is népszerűsítették a fiúk, onnan az erős kötdésük a keresztény életérzéshez.
"Hatan vagy heten is egy cégnél dolgoznak" – kiderült, mi a Fradit kiverő feröeri focicsapat titka
Miért csoda, hogy ezek a fradiverők többen egy munkahelyen dolgoznak? A Fradi focistáinak is egy a munkáltatója, de még a hirhedt drukkereinek is, nevezetesen a mi maffiakormányunk. Ha pedig a dakota vezér úgy látja jónak, randalírozva a politikai megrendeléseit is végrehajtják az utcán...
"Orbán megszorításai már a betegek életét veszélyeztetik" – riadót fújt a párt, amelyik úgy véli, alkalmasabb lenne az ország vezetésére
Még erre a hírre sem szisszennek fel a félrevezetett szavazazóik! Azt meg már rég elfelejtették, amikor a Covid ürügyén kiszórták az utcára az ápolásra, rehabilitációra szoruló betegeket, és ha vonakodott némelyik emberséges korházi vezető segíteni rajtuk, ő maga is repült! A nyugdíjkassza pedig egy kicsit "megönnyebbült" a rengeteg ellátatlan beteg halála miatt! Mindezt persze a zemberekért csinálta a vezető egészségügyi szakember!
A Lidl is megszólalt, miután a GVH bírságot lengetett meg előtte
Még szerencse, hogy ez a tiszteletre méltó hivatal a kormányunk reklámjainak, (propagandájának), a valóságtartalmát nem vizsgálja, pl, az adócsökkentés kormánya, Magyarország előre megy nem hátra, vagy a kanyarban előzzük Ausztriát, vagy a kormányunk biztosítja a nyugdíjak értékállóságát, és persze az eu tagállamai közül mi vezetünk a gazdasági teljesítményt illetően. Mellete komoly harc folyik a korrupció ellen, (nehogy a fiúkon kívűl más is hozzáférjen az elopható forrásokhoz).
Hatalmas csapást kaptak a nyugdíjasok: Novemberben elmarad a kiegészítő nyugdíjemelés
Nem is értem a nyugdíjas társaimat! Lenne szívük egy egy stadontól, fociakadémiától megfosztani némi apróért a határon túli újgazdagokat, vagy elvennék a nemzeti vejkó örömét, mert nem vehet egy újabb szállodasort valahol a tengerparton, mert dőzsölni akarnak a nyuggerek? Sajnálják azt a pár tízezer Ft-ot is a határon túli gyerekek beiskolázására? A saját unokájuknak meg adják inkább a nyugdíjukat, már sokat kibírtak eddig is, egy hónapi koplalás meg se kottyan a nyuggertársaimnak. Úgyis elesszük a fiatlok elől a jövőt, ahogy egyszer felpanaszolta a vezérünk! Szóval nagyobb önfegyelmet, és örüljenek, hogy a megyei lapok ÁFÁ-ja kevesebb , vagy nulla lesz, hogy olcsóbban ihassák a vezér igaz szavait a Sorosról, a Fletóról, meg a minket, (a vezért), kifosztó zunijóról
Orbán Viktor lebukott: kiderült, mennyire undorodik a saját szavazóitól
Mindig csodáltam a kipcsák vezérünkt hamisítatlan kamasz nyegleségét vidéki (felcsutkai) suttyóságát, amit nem tudott kinőni, de most még jobban kitett magáért, mint ahogy szokott, avagy csak önmagát adta?! Tényleg, mit szólnak a vidéki tájékozatlan szavazói ehhez a nem éppen úri modorhoz, a vidék leszólásához, avagy művelt, politikusi megnyilvánulásához?!
Nagy Ferónak is be kellett szállnia a babakötvény reklámozásába
Na ugye, hogy örök érvényű az "Elvtársak egyszer majd kérünk valamit cserébe" szállóige!
Szebeni István titokban távozott a TV2-től – Az állhat a háttérben, hogy nem akart szerepelni az Orbánt méltató videóban
Nem történt itt semmi különös, és lehet, hogy prózai az ok, elfelejtette aznap reggel bevenni a hányingert csillapító tablettáját.
Köztulajdon tűnt el Aligán, amivel felbecsülhetetlen értékű kár érte a magyar államot – Az MSZP bolygatta meg az újabb fideszes mutyit
@Maccska: Nem hiszem, hogy ő volt, mert akkor már minimum valamelyik megyei közgyűlésben ülve, "üldözné a tolvajokat", mint az én egykori megkárosítóm, és neve is van...
Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter
@Horizont: Egyetlen kár, hogy az Ördög ügyvédjét is elvesztette, vagy ekveszejtette...
Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter
Elmegy felszámolni a korrupciót Brüsszelbe? Gondolom viszi magával szárnysegédnek a Völnert, meg a végrehajtó Gyurikát is. Biztos nagy sikere lesz ott is, legalább helyben tudja gyalázni az ottani bürokratákat.
Ijesztő, ahogy a magyar fideszesek kommentálták a Wagner-hadműveletet
Ha egy csapásra véget érne a háború, új ijesztegetési lehetőséget kellene keresnie Orbánnak, amitől a "tájékozott hívei" megint rettegnének! Ha pedig annyira békét szeretne, miért nem kéri fel a főnökét a cimboráival együtt, hogy hagyja abba Putyin az öldöklést?! Arra azért jól rávilágít a történet, hogy tényleg zavar van az orosz katonai gépezetben, ha ezek a jelentéktelen, eleddig oly fontos zsoldosok néhány óra alatt meg tudták szivatni az orosz reguláris hadsereget, és Putyin a farkát behúzva eliszkolt a biztonságosnak vélt tanyájára.
Nem akármit kapnak Orbán Viktortól az érettségizők és az államvizsgázók
Az alaptörvény már nem divat, hába van gránitba vésve, a módosítások már papíron is nehezek, nemhogy grániba vésve. Ne is bajlódjanak vele, úgyis módosítják, ha vezér olyant álmodik.
Hende Csaba büszkén jelenti: „nagyjából utolértük az osztrákokat”
Hende úr, a kanyarban előzte az osztrákokat a kipcsák vezér, de az útszéli árokban kötött ki! Nehogy az IMF mentse ki a gödörből a mi kontónkra a kisgömböcöt!
Nógrádi György: "Ukrajna naponta provokál"
Alighanem mi is provokáltuk a megszállóinkat 1945-ben aztán 1956-ban is, és egészen addig amikor a kipcsák Viktorunk "haza nem zavarta" őket. Most meg megvilágosodott, hogy nem élhetünk teljesen szabad életet nélkülük.
Borkai Zsolt kitálal a szexbortányáról – Megnevezi, ki állt az ügy hátterében
Nem is kell ezen rugózni, simán belefér a mai fideszes, melldöngetős keresztény családbarátságot hirdető társaság mindennapjaiba az ilyen, közpénzen rendezett szexorgia. Nem ez volt az első, és nem is ez lesz az utosó. A bivajbasznádi Julis néni pedig, aki kipletykálja a szomszéd lány rövid szoknyáját, simán beveszi ezek meghírdetett keresztény erkölcséről szóló meséket. és rájuk szavaz.