solidedge

Ez Gyurcsányék tíz főbűne a magyarok ellen – a Fidesz szerint
Most készül a Fidesz főbűneiről a jelentés. Türelmet kérnek, mert olyan hosszú a lista, hogy az idén nem végeznek.
Döbbenetes adatok a magyar nyugdíjasok helyzetéről
Nem megoldaná de csökkentene a bajon a sávos nyugdíjemelés. A magasabb nyugdíjjal rendelkezők kevesebb százaléknyi pénzhez jutnának.
Egész Románia láthatta, amint felcsendül a magyar és a székely himnusz Csíksomlyón, a pápa jelenlétében (FOTÓK)
A himnusszal nincs semmi baj. De Trianon után 99 évvel 18 %-nyi magyarsággal Erdélyben nem hiszem hogy lehet pl. autonómiát csinálni. Van olyan megye ahol a lakosság 1,98 %-a magyar. Viszont lehet a Románokat ilyen nyílt szembenállással mint Orbánék teszik bosszantani aminek jó vége nem lesz. Politikai kultúránkból következtethetően ha román területeket csatoltak volna hazánkhoz akkor ilyen helyzetben mi is fellépnénk a románok ellen.
Németh Szilárd: ezer honvéd megy a déli határra
Annyira beleivódott az emberekbe a Fidesz által gerjesztett migránstól való rettegés, hogy már migráns sem kell hozzá. Az ezer honvéd díszlet ehhez a marhasághoz.
Egyhangú szavazással maradt Németh Szilárd a birkózóelnök
A 60-as években Karinthy Ferenc miután leszavazott az egyetlen jelöltre odament a szavazatszámláló bizottság elnökéhez és a fülébe súgta.
- Tessék mondani jól állunk?
Orbán: A magyar emberek az EP-választáson kikövetelték maguknak a tiszteletet
A magyar emberek egyik fele az EU-tól, a másik fele a kormánytól követeli ki a tiszteletet.
Bayer Zsolt: Az ellenzéki szavazók agy nélküli moszatok, Dobrev Klára pedig egy rikácsoló banya!
Az a rommá verés 4 %-nyi különbség. Ha figyelembe vesszük az utaztatást, megvesztegetést, hazugsággal való félrevezetést, megfélemlítést akkor a Fidesz az ellenzék mögött végzett volna. Lehet itt lózungokat pufogtatni.
Novák Katalin is felmondta az orbáni szöveget a győzelem másnapján
A kormánypárt a lefizetettektől, megtévesztettektől és megfélemlítettektől kapott felhatalmazást. Én nem kérkednék vele.
A legszegényebb településeken 90 százalék fölött a Fidesz
Ilyen helyeken elég 5 kg krumplit osztogatni. Ha a Fidesz becsületesen játszott volna (ami lehetetlen a lényükből fakadóan) 9-10 képviselőjük lenne az EU-ban.
Orbán még mindig elégedetlen Magyarországgal
Hogy Orbán még mindig elégedetlen az országgal azt jelenti, hogy még mindig nem sikerült a képére formálnia. Nagyobb fokozatra fog kapcsolni az őszi választás előtt. A demokrácia további lebontása, az ellenzék ellehetetlenítése, a hazug propagandával történő tudati átformálás, megfélemlítés lesz a fő csapás irány. A NER még nem tökéletes ezt a 48 % ellene szavazó is megmutatta. Ennyi embert nem tud bebörtönözni mint az ország ellenségét.
Orbán a Szlovén Demokrata Párt kampányát is megtolta a hajrában
Érdekes. Most Orbánnál rendben van a más országok belügyeibe való beavatkozás.
Brüsszellel alkudozik a kormány – már 400 milliárdos bukásnak is örülnének
A Brüsszelbe érkező magyar degeneráció egy pillanat alatt visszaszerezhetné a teljes támogatást. Csak meg kellene ígérniük hogy ezen túl az EU alapelveinek megfelelően fog a magyar kormány viselkedni.
Szijjártó: "a kereszténység a legüldözöttebb vallássá vált a világon"
Elnézem a templomból miséről kijövő embereket. Csupa öreg korú. Pedig ott nem üldöznek senkit. Úgy gondolom az idősebb korosztály kihalásával magától fog gyengülni a kereszténység.
Orbán: ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt
Ezeket a fiatalokat nem érdekli a vallás. Alig várják hogy kikerüljenek az iskolából. Azért tanul több gyerek egyházi iskolákban mert az állam nyakra-főre adta az iskolákat az egyháznak zsíros támogatással. A fiatalok nem vallási meggyőződésből mentek ilyen típusú iskolákba, hanem mert ott volt hely.
Mégse úgy volt: újabb részletek derültek ki Márki-Zay amerikai utazásáról!
Ha a Fideszes szennylap így ír Márkiról akkor nagy ellenfél. Ezzel csak azt érik el, hogy még többen szimpatizálnak Márkival.
Kacagjunk együtt: a Czeglédyt „fedező” Gyurcsányné a tolvajok miatt aggódik
Megint egy cikk a Fidesz által zombivá tett hülye, önálló gondolkozásra képtelen embereknek.
Dráma a Tv2-n a Zuckerberg-önkény miatt: "Facebook nélkül nehéz választást nyerni"
A Fidesz a magyar média után a Facebook-ot is be akarja darálni. Ez olyan mintha Rogánt akarnák kinevezni a Mercedes gyár élére.
A Fidesz-kormányon műlik a választás tisztasága
Ma az egyik ismerősöm kérdezte hogy ugye a Fideszre szavazok. Amikor mondtam hogy eszem ágában sincs látszott az arcán a döbbenet, hogy még mindig vannak akik a keresztényi, igaz magyar oldallal szemben állnak. Hát ide jutottunk ebben a hülye országban. Köszönjük neked felcsúti törpe.
Hosszabbra nyúlt a tervezettnél a Trumppal való találkozás, így összegzett Orbán
Mivel Orbán tudta hogy soha többé be nem teheti a lábát a Fehér Házba így valószínű húzta az időt. De végül kitessékelték.