szaboria1

Orbán: mondhat Brüsszel, amit akar, akkor sem hajtjuk végre a migránspaktumot
@Béla333: 16,53 -ra Nem: mert a nagy keresztény Marokkóba rohant a kereszténydemokrata internacionálé értekezletére.
Mert Menczer Tamás ezt is elintézte – Milliós támogatás azért, hogy rá szavazzanak
EZT IZŐRZÖK csapatát már rég megvette a fidesz a Nézőpont is volt már náluk. A fidesz így butítja az időseket nálunk is ez van. Minden választás előtt jön a megyei képviselő a nyugdíjas klubba egy kis uzsonnával már meg is vannak véve.
Nem függesztette fel az Európai Parlament Donáth Anna mentelmi jogát, még a francia szélsőjobbnak is sok, amit itt Iványi Gáborral és a híveivel művelnek
Az EP-nek az is szemet szúrt, hogy 2 évvel az eset után kérték a mentelmijog felfüggesztését. Rá éreztek arra is, hogy akkor kérték amikor kiderült újból indul az EU választáson.
Menczer Tamás annyira kiborult, hogy nem tudta visszafogni magát – videó
Egyszerű a képlet amikor színre lépett Magyar Péter akkor még nem tudta mennyien csatlakoznak hozzá. Mára meg változott mivel tömegeket tudott kivinni a tüntetésére.
Persze, hogy kiborult Menczer mert érz sok fideszes szavazó már nem a fideszt fogja támogatni.
Döntött az Európai Parlament Donáth Anna mentelmi jogáról
Megint egy pofon Polt ügyészségnek.
Az EU parlament számára felfüggesztés kérése összefügg az EU választás a két képviselő újból indulásával. Ezért megtagadták a felfüggesztést és kitértek arra is miért 2 év után nyújtották be a kérelmet.
Nem pironkodik emiatt az Orbán-kormány: A magyar költségvetés benyújtásával Donald Trump győzelméig várnak – 675 milliárd forintnyi beruházás csúszik novemberig
Varga bevallotta hiány van a magas kamatok, valamint a 13 havi nyugdíj kifizetés miatt az első negyedév magas hiányt hoz vezetett. Reméli, hogy a következő hónapok valamit javítani fognak.
Ez az amikor hazudnak nincs pénz és ezért lekell álltani egyes beruházásokat.
A másik mi közünk van ahhoz ki nyer Amerikába?
Gulyás Gergely bevallotta, hogy nagy a baj, ez gazdaságilag taccsra tehet minket
Hallgattam a kormány infót. Jól betanulták a szöveget. Varga, Nagy és Gulyás csak tereltek.
Oltásellenes szülők felszívták magukat: tömegesen perlik a háziorvosokat
Kedves oltás ellenes szülök ha önöket anno nem oltották volna be lehet mára önök nagyon betegek lennének.
Tapasztalat alapján mondom az én gyerek koromba még nem volt diftéria elleni védő oltás. Élet és halál között lebegtem a torokgyík miatt.
Szijjártó Péter nagyon korán kelt ma, hogy giga-örömhírt hozzon: "Rosszabbul nap soha ne kezdődjön!" – videó
"Juj de örülök, hogy Kínába lehet repülni" Vajon hányan utaznak oda? Mert vissza biztosan teli géppel jönnek a vendégmunkások.
Nagy Márton: Az infláció összeomlott, összerogyott, eltűnt, olvad, zuhan, visszaszorul
Most vásároltam be a Coop csontos csirkemell 999.- ft volt múlt hónapban most 1300.-ft. a csont nélküli mell 1490.-ft volt ma 1840.-ft.Nem beszélve a sok kihelyezett cédula vigyázat csökkent az árú súlya ennek ellenére még is drágább lett.
Már Gáspár Győző is az Európai Parlamentből üzent
@Nyírfa: Azért ettől nem kell félnünk mert őt nem indítják, Rémlik mintha inkább pm szeretne lenni.
Hisztiznek a jobboldali szabadság vándorai – A kormány kedvelt zenészei nekimentek a Talpra Magyarok alapítójának, hogy az engedélyük nélkül szóltak a dalaik a szombati tüntetésen
@Maccska: Kiemeltél egy részt de arról nem írsz, hogy az előadók azért szerződnek a jogvédővel mert ók követik ki mikor használja fel a szerzeményüket és annak alapján ők is pénzt kapnak érte. Mivel volt rálátásom régen tuti, hogy nem nyilatkoztak arról kik ne használják a szerzeményüket. Utólag meg kár hőbörögni.
Már Gáspár Győző is az Európai Parlamentből üzent
@Nyírfa: Győzikét valamelyik kinti fideszes vitte be. A Kajdit meg a Donáth Anna.
Orbán Viktor levelét megírta… újfent dönthetnek a külhoniak a magyarok sorsáról
Orbán abban bízik, hogy talán a nem eu-s országokban élők a fideszre szavaznak. Erre mondják álmodik a nyomor.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szerint bántó tájsebként vannak jelen azok a lakóházak, amelyeket elvenne az állam Józsefvárostól
Miért nem a Fundam helyén építkeznek jobb volna ha nálunk is lenne egy magyar egyetemi város rész. Miért kell lakóházak közzé építkezni tudva elég hangosak tudnak lenni a diákok főleg este felé.
200 családot hova tudnának elhelyezni?