troppauerhumer

Megint kiverte a néppárti biztosítékot Orbán Viktor – Manfred Weber szerint szégyenletes és abszurd, amit a magyar miniszterelnök csinál
@KisTehen: 6ökör.Hát egy biztos a migránsokkal riogatva lehet hülyíteni azt az egyetlenegy agysejted ..Kötelező kvóta
hülyéknek szól ,sose volt,nem is lesz,a tagállamok önkéntes döntése,az EU-ban a 27 tagállam minielnöke dönt . A tagállamok döntenek arról, milyen mértékben kívánják elfogadni a jogszerű migrációt.Összefoglalva1 Nem kötelező2 Szolidaritási Alapot (Solidarity Pool) hoznak létre , melyhez minden tagállam a lakosság száma és a GDP-jének nagysága szerint járul hozzá.3 Áttelepítettként évi 30 ezer EUR-t fizetnek a befogadó országnak
4 Évi 30 ezer főről van sző, ezt elosztva a leginkább terhelt. (küldő)országok levonásával 24-25 tagállam közt oszlik el a létszám.A fogadó tagállam felelős azért, hogy az áttelepített menekült ne hagyja el az országot 6 A küldő ország felelős azért, hogy a menekültek egyike se jelentsen biztonsági kockázatot.7 Nem muszáj menekülteket fogadni: pénzzel is hozzá lehet járulni ez a mellékletben szereplő képlet szerint történik. Áttelepítettként havi (bruttó?) egymillió forintot fizetnek? Hány éven át? Mert ennyiből kitelik az áttelepítettenkénti teljes havi bő megélhetési költség (havi bruttó 600 000 Ft) mellett két betelepítettként egy fő főfoglalkozású segítő (pártfogó) alkalmazása. Ez 15 000 munkahely lenne.Ezt már itt nagyon kevesen gondolják végig (lsd 181 ezer Ft/hó támogatás családonként...) Bár egyébként akkor felmerül a kérdés, hogyez annak az országnak, ahol most épp vannak, miért nem jó. Gondolj csak bele, kik kapnák ezeket a "szocializációs" munkahelyeket...
Pénzt valóban kellene kapniuk. Amúgy Orbán most szívhatja a fogáthiszen milyen jól jönne most az a plusz ellopható pénz..
Megint kiverte a néppárti biztosítékot Orbán Viktor – Manfred Weber szerint szégyenletes és abszurd, amit a magyar miniszterelnök csinál
@Őrnagy: Kretén ,megzakkantál mint Bayer Zsóti az IQ teszten,szar lehet 2 bites aggyal élni...azert egy 3 részes film végén
felejted el az első részt

az uniós menekültügyi és migrációs egyezményt”

– állítja Weber,
a tipikus, hogy a
szélsőjobboldali félfasiszták állandóan illegális migrációs őrületről
beszélnek, amikor az új migrációs paktum éppenhogy jelentősen szigorít
a bevándorláson. És ez nem értelmezés kérdése. Nincs mit értelmezni.Szigorítás lép érvénybe. De a bunkó lakáj média még mindig illegális migránsok tömegeivel riogatja a hülyéket
J-O-G-Á-L-L-A-M garanciákkal. Ízlelgesd! Az EU Jogállamisághoz és korrupció-mentességhez kötik, nem migránsokhoz. Vagy lehet, hogy a jogállamiság is migráns. Ugye mégse fogjak saját magukat a sittre
záratni, mert egy jogállamban ez történne!.
A jelenlegi migráns elmebaj kizárólag Orbán bűne Kötelező befogadás sose volt és nemis lesz. a tagállamok önkéntes döntése,az EU-ban a 27 tagállam minielnökei döntenek arról,milyen mértékben kívánják elfogadni a jogszerű migrációt. Az Európai Bizottságnak nincsenek „titkos tervei” a migráció fokozására, és amúgy sem születhet semmilyen uniós döntés a tagállamok és az Európai Parlament nélkül. ,nem kényszer hanem önkéntes szolidarítás azon államok terhének enyhítésére akik a migráció fő terhét viselik c

Az EU-ban sose volt ,nem is lesz kötelező befogadás h,mindig is önkéntes
volt,mind a 27 ország szavazata kell hozzá,önkéntes,aki befogad pénzt
kap érte ,évi 1 millió /fő,lehet tanítattni ,munkába állítani
menekülteket,a biztonságról az EU gondoskodik ,nem kell
befogadni,lehet fizetni aki nem fogad be ,ez az EU egyik alapelvéről
szól a szolidarításról segíteni a menekültekkel terhelt országokat.

a pénz felhasználását szigorúan ellenőrzi az EU ügyészség
höhöö...ezért hazudik seggszájviktor bezzeg ha Lölönek folyna be a
pénz vagy Ádám,Tóni a letelepedési kötvényes.
a NER-nemzetthy elhülyítés rendszerében mindennemű megnyilvánulás csak
a nyájnak szól
A bátor ember, aki rendőröket küldött Orbánékra – Közölte, nem kíváncsi a szélsőségekre
@Maccska: Kretén A véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága nem korlátlan, és e szabadságjogok határai csak addig terjednek, amíg mások jogait vagy a jogrendet nem sértik.
itt tizennégy éve ki vannak tiltva a demokraták. Vezető pozíciókból, egyetemi rektori pozíciókból, köztévéből, közmédiából, alkotmánybíróságról.
Itt most csak szét lett zavarva a fasiszta internacionálé zászlóbontása! Nehogy már párhuzamot vonj!Megszólalt a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét-Kiadtam a polgármesteri rendeletet a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciájának betiltására a közbiztonság érdekében – közölte Emir Kir kedden dél körül a közösségi médiában, hozzátéve, hogy a szélsőjobboldal nem kívánatos ebben a kerületben. A szervezők bírósághoz fordulva támadják meg a döntést.
a Lajtától nyugatra egy polgármesternek vannak kötelességei melyeket a törvény biztosította jogok által gyakorol...
mivan ha a körülmények alapján nem valószínűtlenül zavargás tört volna ki és a fél kerületet apróra törik felheccelt vagy őszinte indulatból cselekvő tüntetők...
másvalaki döntésébe mindig bele lehet fonni vagy vonni a politikai irányultságot, de most inkább ezt mellőzném. maradjunk az alapesetnél: a polgármester feladata a közrend fenntartása ..
kritizálni lehet, de a felelősséget senki nem vállalja át...
Oh eszembe jutott egy kapcsolódó cikk
"Várjuk önöket, ha szervezetük kevésbé lesz woke – ezzel dobta vissza külföldi újságírók regisztrációját a CPAC Hungary"
Mivan?
A bátor ember, aki rendőröket küldött Orbánékra – Közölte, nem kíváncsi a szélsőségekre
@Maccska: Mert hülye vagy ahhoz is mint mindenhez FideSSkretén ? Ezért nem kell
az iskola,a tanult,kiművelt emberfő Orbánnak ,íme a NER kőbuta
alapjaennyire buta vagy, ha valaki antifasiszta, az miért baj?
Mindig a buta csürhe a leghangosabb.A világ két legnagyobb sötétsége a
vallás, meg a nacionalizmus.
A nácik és
fasiszták nem szeretik őket. egyébként olyan, mint a lipsizés. aki
használja, általában rosszalóan, elitélően teszi. nem önmagában baj,
csupán szerintük. Hát ez az! Pont ez a lényeg. Azért, mert a hangos
többség pont az ellenkezője.Hová fajulna a világ, még a végén
felebarátaikat is szeretnék az emberek. Mert kiadták az ukázt, hogy -
ha már letagadni nehézkes, hogy a Fidesz fasiszta - az antifasizmust
kell befeketíteni,azért, amiért a liberális is szitokszó lett? A
fasiszták terrorszervezetté nyilvánítják az antifasisztákat. /mint
ahogy orbániában is/ Na bravó,a fasizmus büntett.. az antifasizmus
bünüldözes,de tisztazzuk: ha nincsenek fasisztak akkor nincs Antifa
sem,de fasisztak takonynácik azok vagytok elegen.
az antifa modszereiröl..
egyreszt a szelsöjobb eröszaka sokkal veszelyesebb durvabb .. masreszt
a mocskos nacionalista fergeket csak a sajat modszereikkel lehet
eltaposni. mit lehet.. kell..az antifasizmus emberi civilizacios es
keresztenyi kötelessegünk. a modszerekröl lehet vitatkozni de a
nemzetifasiszta fergekkel nem szabad kesztyüs kezzel banni. a
szabadsag es a demokracia ellensegeivel, civilizacionk es kulturank
embertelen tagadoival szemben a sajat modszereiket kell hasznalni.
nemzeti geciknek nincsenek liberalis demokratikus jogai.. hiszen
ezeket akarjak ök kinyirni.
a fasizmus antifasizmust szül.. es nem az antifasizmus a terror hanem
a fasizmus, a nemzeti birkasag maga.

Vannak ilyen maguktól értetődő dolgok.A világ egyik
legtermészetesebb dolga ,a világért,a demokráciáért felelősen
gondolkodók,tenni akarók erkölcsi kötelessége ,a nemzetiszocializmus
már egyszer vérrel felégette Európát ,a világot ,a...
A bátor ember, aki rendőröket küldött Orbánékra – Közölte, nem kíváncsi a szélsőségekre
@Maccska: Olyan ostoba vagy , hogy szarás után tolod le a gatyát .A véleménynyilvánítás meg a szélsőjobboldali uszítás nem ugyanaz. A szabad véleménynyilvánítás joga csak addig terjed amíg mások jogait nem sérti . Utóbbi nem alapjog. Nagyon szépen megfogalmazta ezt a helyzetet már 1945-ben Karl Popper (A nyitott társadalom és ellenségei), a tolerancia paradoxona: politikai hatalomnak éppen a tolerancia nevében muszáj megtagadnia a toleranciát az intoleránsaktól, másként maga a toleráns társadalom kerülne veszélybe.Az "elfoglaljuk Brüsszelt" hadüzenetként értelmezve ez egy arányos és
megfelelő stílusú válasznak tűnik az "agresszióra", tekintettel arra,
hogy a hadüzenet egy kis csőd szélén billegő segglyuk ország
diktátorától származik, aki láthatóan évek óta teljes mértékben
elveszítette a kapcsolatot a valósággal. Azt üzenték, hogy: Orbán
menjél haza uszítani . Ez itten Európa Ez a tipikus "huszonkettes
csapdája". A szélsőjobb felrúghatja a szólásszabadságot, amit utána
számonkér a demokratikus rendszerektől? A szólásszabadság nem azt
jelenti, hogy bármit és bármilyen társadalomra káros (esetenként
hazug) dolgokat szabadon böföghetek. Európa jelenleg ha
"hidegháborúsan" is de hadban áll a putyini Oroszországgal.
Demokráciába nem fér bele a hazaárulás. Addig lehetett a szélsőjobbot
tolerálni míg ki nem derült, hogy Putyin fizetett ügynökei. A
szélsőjobbot semeddig sem lehet tolerálni.
A bátor ember, aki rendőröket küldött Orbánékra – Közölte, nem kíváncsi a szélsőségekre
@Maccska: seggfejbej,itt tizennégy éve ki vannak tiltva a demokraták. Vezető pozíciókból, egyetemi rektori pozíciókból, köztévéből, közmédiából, alkotmánybíróságról.
Itt most csak szét lett zavarva a fasiszta internacionálé zászlóbontása! Nehogy már párhuzamot vonj!Megszólalt a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét-Kiadtam a polgármesteri rendeletet a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciájának betiltására a közbiztonság érdekében – közölte Emir Kir kedden dél körül a közösségi médiában, hozzátéve, hogy a szélsőjobboldal nem kívánatos ebben a kerületben. A szervezők bírósághoz fordulva támadják meg a döntést.
a Lajtától nyugatra egy polgármesternek vannak kötelességei melyeket a törvény biztosította jogok által gyakorol...
mivan ha a körülmények alapján nem valószínűtlenül zavargás tört volna ki és a fél kerületet apróra törik felheccelt vagy őszinte indulatból cselekvő tüntetők...
másvalaki döntésébe mindig bele lehet fonni vagy vonni a politikai irányultságot, de most inkább ezt mellőzném. maradjunk az alapesetnél: a polgármester feladata a közrend fenntartása ..
kritizálni lehet, de a felelősséget senki nem vállalja át...
Oh eszembe jutott egy kapcsolódó cikk
"Várjuk önöket, ha szervezetük kevésbé lesz woke – ezzel dobta vissza külföldi újságírók regisztrációját a CPAC Hungary"
Mivan?
A bátor ember, aki rendőröket küldött Orbánékra – Közölte, nem kíváncsi a szélsőségekre
@Maccska: Kretén fidióta A véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága nem korlátlan, és e szabadságjogok határai csak addig terjednek, amíg mások jogait vagy a jogrendet nem sértik.
"Orbán célja, hogy minden választáson Gyurcsány ellen induljon, mert őt mindig le tudja győzni" – Egyszerre kapott pofont a kormányfő és a DK-elnök
@Béla333: Hát persze kretén hehee...Fletó szavazta meg 2010-14-18-22-ben a 2/3-t ,és még véletlenülsem a magát nemzetthy elhülyíteni hagyó tunya ,finnyás ,nekem ezsejó,azsejó mert Fletó ,aki rég megmondta nem akar minielnök lenni,és nem akadályozná egy esetleges jövőbeli ellenzéki kormány munkáját,meg Dobrev,meg MZP,meg Momentum,meg MSZP,meg Párbeszéd stb...,csak ne kelljen felelősen dönteni ,nem Fletó és a többi vesz hülyére nanem Orbán a Fletózással és most ugyanazt adta elő MP,szó se volt a háborúról, Ukrajnáról,a ruszki függőségről ,az EU-ról ,az egyesült európai államokról ,holott ez ma az alap,az EU szuperállam rajtunk nem múlik -az évi 1%-fing-de ha kimaradunk orosz érdekszféra leszünk ,sok volt a populista duma ,a piros fehér zöld mellett nem látni az EU zászlót ,vonultak a mimélymagyarok ,sehol
a liberálisok,sehol a baloldaliak ez pedig újabb megosztás,kirekesztés tragédia lesz .
Bayer Zsolt: „Sajnos ezek a gyáva patkányok soha nem ölik meg magukat”
Nemis szánalmas ,röhejes ,pedig Zsóti néha tud ám önkritikus lenni :

Bayer olyanok voltunk mint a kretének ".

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20150420_Kretenfogo
Hát ezt nehéz lenne őszintén cáfolni ,ilyenkor az a kérdés áruljuk el neki a teljes igazságot vagy inkább tapintatból hallgassunk ,haljon meg hülyén :)
Bayer Zsolt: „Sajnos ezek a gyáva patkányok soha nem ölik meg magukat”
Orbán náci magyar hangja Zsótira mindig rátör a kisebbségi érzés amikor gondolkodó embereket lát ,ősi magyar szólás megzakkant mint Bayer Zsóti az IQ teszten :)
Na, már csak ez hiányzott Varga Juditnak – Donáth Anna ugyan mellé állt a szerinte is bántalmazott nőnek, de azonnal lehazugozta őt
Foglaljuk össze hogy eddig mit tudunk: az átlagos FIdeSSszoponc -szavazó semmiképpen se szeretne tudni bármiről is, mert a feltétlen seggnyalásnál sokkal rosszabb az individualista egyén felelőssége és önálló gondolkodásának terhe. Arról is pofázz kretén ami a hangfelvételen volt.Ez lesz most a csőcselék egyendumája? A független ügyészség? A valóságban arról volt szó, hogy Polt már nem bír velük, mert bizonyos ügyészek és alkalmazottak őrzik a függetlenségüket! Ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám. Azok, akikről önök is tudnak” Tudják kik ők, de még a nevüket sem merik kimondani. Varga Judit : Péter akkor is megvert amikor vendégségben nálunk volt Ádám,Tóni és Barbara ,tanúsíthatják is höhöö Hova is lett a Schadl széfjében talált videó kazetta és mi van/volt rajta? te látszólag meg tudod számolni egyesével az összes agysejtedet, le a kalappal!
Na, már csak ez hiányzott Varga Juditnak – Donáth Anna ugyan mellé állt a szerinte is bántalmazott nőnek, de azonnal lehazugozta őt
@Őrnagy: Kretén takonyjobber nem őrnagy AZ ÁL-ÁLDOZATfőleg AZ megható, hogy egyenesen a szülei àgyàba, közèjük fekve, rettegve keresett menedèket...ollàllà Maga Juci dicsekedett milyen idilli házasságban élnek .Ex-Magyarné Varga Judit néhány hónapja még boldog házasságukról posztolt folyamatosan, teleturbék. Azt minden gondolkodó tudja nem a nők a hibásak ha megerőszakolják őket ,nade a Varga Juci szerint boldog és kölcsönösen egyenlő megbecsülésű házasságban élt .És ez a nő hagyta magát 3x megerőszakolni
Hatalmas taslit kapott Orbán Viktor – A volt olasz miniszterelnök alaposan kiosztotta a budapesti antifa-per kapcsán
@KisTehen: Az ember nem fajta ,az ember rassz,esetleg faj ,mint emberi faj ,fajtázni csak a primitív belterjes anyabasó nácik szoktak -lásd a kreténkkeltetű mandiner .,ezért nem kell az iskola ,a tanult ,kiművelt emberfő orbángazdának,íme a NER kőbuta alapja

Az EUban az egyik legfontosabb ,a korrupciós csalásnak túlnyomó eséllyel van következmény ,míg Orbűnisztán az EU legkorruptabb állama
Az EU -ban az egyik legfontosabb dolog, hogy a korrupciós csalásnak nagy eséllyel van következménye. Magyarország korruptabb, mint Ukrajna „Többet léptek előre az elmúlt évben, mint bármely más tagjelölt ország. Nagyon jó eredményeik vannak, főként a korrupció elleni harcban” Magyarországon az Orbán család ,a strómanok,a NER oligarchák miniszterektől a polgármesterekig , hiába keverednek korrupciós botrányba, lemondás helyett csak még nagyobb hatalmuk lesz.Ami már az igazságszolgáltatáson múlna Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama egy maffiaállam,amit Orbán bűnszövetkezete irányít. Soha nem értettem az euroszkepticizmust olyan országokban amelyek gazdasága működésképtelen lenne a szemét Brüsszel nélkül...höhööö Ezzel óvatosan,az EU tovább tart, mint MO. A fogyatékosság fontos kérdés:Téged MO néz fogyatékosnak, nem az EU.még megvagytok sértődve ,hogy hülyének néz egész Európa titekeket orrotokban a fogyatékos FideSSpropaganda karikával..joggal...
Hatalmas taslit kapott Orbán Viktor – A volt olasz miniszterelnök alaposan kiosztotta a budapesti antifa-per kapcsán
@KisTehen: Ja te vagy az egyagysejtű takonynáci aki mindig önmagát lájkolja ,a netika -net etika -szerint aki önmagát lájkolja olyan mint leszopni ,leoralizálni magát ..
Hatalmas taslit kapott Orbán Viktor – A volt olasz miniszterelnök alaposan kiosztotta a budapesti antifa-per kapcsán
@KisTehen: Biztos az antiszemitizmus nagyon nyerő az alulművelt primitívek között ,azért uszít Orbán is Sorossal ,csakhogy a szabad ,demokratikus világ,Európa nem díjazza ,nem akarják ,hogy az a náci szörny-aminek talaját Orbán is szorgalmasan trágyázza újra végigpusztítson a világon ,gondolkodó ember undorral elutasítja az antiszemitizmust
Hatalmas taslit kapott Orbán Viktor – A volt olasz miniszterelnök alaposan kiosztotta a budapesti antifa-per kapcsán
@Géza:Az ilyenekről írják a samponra :nem ehetőAkinek volt "szeme " a látáshoz ,füle a"halláshoz "már 89-ben az üres koporsók felett rikoltozva hazudó szakállas őrültön láthatta :minden csak a korlátlan hatalommegszerzésről szólt,és a hatalommal megszerezhető pénzről,már az első tanácsi lakását-Harris köz- is korrupcióval 20 x áron adta el ,milyen fura az akkori kerületi lakásügyi előadó egy fiatalember , bizonyos frissen végzett jogász Áder János volt . Apropó,,én emlékszem 2002. FideSS vesztett.A haza nem lehet ellenzékben -Orbán TF-en uszítása -úraszámolás,majd az Erzsébet hídi csata. Utána jött a kokárda, a fehér szalag, a karkötő, az erdélyi szavazás. Mindenkit szét vert, családot, barátokat, határon kívülieket megpróbált megutáltatni a hazaiakkal. Hazaárulózni sem a baloldal kezdett rémlik? Miért? Mert csak a hatalom kell neki és a hatalommal megszerezhetőn pénz vagyonok.

Ez csak annak új akinek nem volt szeme a látáshoz,füle a halláshoz,aki emlékszik,Orbán 2002-s bukta,a haza nem lehet ellenzékben,Erzsébet híd elfoglalása,barikád,majd 2006 huggyosforradalmi erőszakos puccskisérlet a focináci söpredékkel,2010 -től magáévá tette az összes primitív ,antiszemita,rasszista, sovén,nazionalista ,revizionista ,homofób szélsőséget ,mindegy Orbán fasiszta e,de hatalmi érdekből azt a talajt trágyázza amiből az a náci szörny kinőtt.
Hatalmas taslit kapott Orbán Viktor – A volt olasz miniszterelnök alaposan kiosztotta a budapesti antifa-per kapcsán
@Géza: te látszólag egyedül meg tudod számolni egyesével az összes -egy - agysejtedet. le a kalappal!
Ha valaki antifasiszta, az miért baj?
A nácik és fasiszták nem szeretik őket.
Mert kiadták az ukázt, hogy - ha már letagadni nehézkes, hogy a FideSS fasiszta - az antifasizmust kell befeketíteni
A fasiszták terrorszervezetté nyilvánítják az antifasisztákat. /mint ahogy orbániában is/ Na bravó,a fasizmus büntett.. az antifasizmus bünüldözes,de tisztazzuk: ha nincsenek fasisztak akkor nincs Antifa sem. de fasisztak azok vagytok elegen az antifa modszereiröl.. egyreszt a szelsöjobb eröszaka sokkal veszelyesebb durvabb az antifasizmus emberi civilizacios es keresztenyi kötelessegünk. a modszerekröl lehet vitatkozni de a nemzetifasiszta fergekkel nem szabad kesztyüs kezzel banni. a szabadsag es a demokracia ellensegeivel, civilizacionk es kulturank embertelen tagadoival szemben hiszen ezeket akarjak ök kinyirni.
a fasizmus antifasizmust szül.. es nem az antifasizmus a terror hanem a fasizmus, a nemzeti birkasag maga.
A szélsőség felháborodik az általa életrehívott szélsőségen.
Mindig a buta csürhe a leghangosabb.
a fasizmus antifasizmust szül.. es nem az antifasizmus a terror hanem a fasizmus, a nemzeti birkasag maga.
Az antifasizmus a fasiszta ideológiával való szembenállás, a fasiszta szervezetek, kormányzatok és emberek elleni aktív politikai küzdelem. Az antifasiszta mozgalom és szervezése mióta elítélendő ebben az országban?A fasizmus elleni fellépés az ennek a kormánynak nem célja?
Az Antifa egy olyan kifejezés lett, amelyet bárki és a nagymamája is használt valakinek a leírására, aki ellenezte a nyílt fasizmust,
Az antifa bizonyos értelemben az a politikai korrektség, amelyek összehozza azokat az embereket, akik antifasiszták, vagy olyanokat, akik a rasszizmus ellen állnak, és hajlandóak tiltakozni ellene.

Szerintem tetováltasd a az arcodra a segg szót, és nincs több kérdési Ja! Hogy ami most van rajta az nem tetkó?
A gazdaság márpedig dübörög – A régióban megint itthon a legdrágább a benzin
A most kijött Eurostat adatok szerint 2023-ban Románia leelőzte Magyarországot az egy főre jutó GDP terén - ilyet még nem láttunk, de várható volt a tavalyi magyar recessziót ismerve. Van egy sor kétségünk az adatok pontos összemérhetőségét illetően, mindenesetre elgondolkoztató. Viszont kijött a Gallup globális boldogságindexe is, abben az térségi országok a felmért 148 ország között:Ausztria 14; Csehország 18; Litvánia 19; Szlovénia 21; Németország 24; Koszovó 29 (!); Románia 32; Észtország 34; Lengyelország 35; Szerbia 39; Szlovákia 45; Lettország 46; Magyarország 56; Horvátország 63, Bulgária 81. A30 év alattiaknál azonban nem ennyire gyászos a magyar helyezés, de így is elmarad a térséghez képest. A listavezető a világ.sorrendben Litvánia a fialok között.
Eleve a pps sem állandó, egyetlen országban sem. Az infláció/defláció hatására változhat a valuta-pps arány. Náluk a pps-ben mért 1 főre jutó GDP az uniós átlag 78, míg nálunk csak 76%-a. A százalékban mért felzárkózás sokkal gyorsabb náluk, mint nálunk történt, történik.
Vitézy Dávid: „Nem cáfolom, hogy tárgyalok Magyar Péterrel – igaz, nem is erősítem meg” – Majd belerúgott Karácsonyba
@KisTehen: Főleg amikor a barom fidióta önnagát lájkolja :) )))).a net szerint azt jelenti :aki önmagát lájkolja olyan mint
leszopni ,leoralizálni magát ,..:))))...azé'lássuk be szép teljesítmény egy kreténkeltetett fidiótától saját farkát szájába,vagy zsiráfnyakú ,vagy igazi nagyfas vagy ,najó reggeli húgyerővel ,de miért a nyakadon hordod ? :))))...amúgy
tetszik,nagyon ,semmi kifogás,jól áll rajra ,pontosan mutatja mik vagyok ...:)))::
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
@Pusztai: Nem Gyurcsány nem számoltatta el Orbánt hanem a FideSShaver bíróság .
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
,az IMF hitelt éppen orbángazdád 2001-s devizahitele,és felelőtlen adósságvállalásai-Gripenek bérlése,PPP hitelek,stb. miatt kellett felvenni,ezekkel eladósította a következő kormányok költségvetését,abban a kivéreztetett állapotában érte az országot az USA -ból kiinduló hitelválság,magyarul a devizakiáramlás miatt az MNB-nek nem maradt devizája a költségvetés fedezésére,szerencsére Gyurcsány több esze volt,24 óra alatt megkapta az IMF hitelt,másnap betették az MNB -be és elmúlt a veszély,az IMF hitel fennmaradó részét éppen orbángazdadád szórta e

Orbán 2010 Merkel,Barosónak Brüsszelben : Európának fejet kéne hajtani Magyarország két egymás után következő kormánya -Gyurcsány-Bajnai -milyen Európában egyedülálló világbajnok módon kezelte a pénzügyi hitelválságot ,az IMF mentette meg az gazdaságot a 2001-es Orbán devizahitel,felelőtlen adósságvállalásai-Gripenek bérlése,PPP hitelek stb..magyarul ,a devizahitelek okozta devizakiáramlás miatt az MNB -nek nem maradt devizája a kltgvetés fedezésére ,ezért kellett az IMF hitel...másnap betették az MNB be és elmúlt a veszély ,az IMF hitel nagyobb részét Orbűn költötte el..a MOL részvényeire..

Ja.Hogy miért volt 2006?Orbán észlelte-,tudta,hisz ott volt,ő dolgozta ki az EU csatlakozás folyamata,szabályai,a vállalt kötelezettségek mintegy 80%-át-mekkora pénzözön fog ránkömleni a felzárkóztatás éveiben,Orbánnak irtózatos nagy megalázás volt ,hogy az EU csatlakozást nem ő hanem Medgyessy írta alá-Medgyessy udvariasan felajánlotta Orbánnak azt a tollat amivel aláírta a csatlakozás szerződést,és az tahó sértődésében visszautasította
hehee...-minden előzetes felmérés ellenére ami az ő győzelmét mutatta 2002-ben, elvesztette a hatalmát,holott már beígérte az őt pénzelő oligarcháknak,csakhogy hatalomra jusson,illetve a hatalommal megszerezhető pénzekhez.
Egyre jobban kedvelem a fogyatékosok szoponcok társasjátékát olyan mint a gyogyóintézeti elmebajnokság..fogyatékosoknak szóló, faserdőbe csalogató propaganda
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
Mi ez a nagy FideSS-CÖF fitymacsattogatás?
Így csinálnak hülyét belőletek szellemi korlátolt szoponcok ,Orbán -Navacsicska és az egész FideSSmaffia vezérkar tudja ,hogy hazudnak mégis szemrebbenés nélkül belehuggyoznak a vezérimádattól bambán tátott pofátokba
Igen, és pont ezért akart az ember rendet tenni a pártjában.Szeretnék emlékeztetni Kérire: "Nem szívesen mondok jót Gyurcsányra, de a keze tiszta ."
2006. szeptember 17-én vasárnap került nyilvánosságra az őszödi beszéd. Ez köztudott. A beszéd hatására (spontán) zavargás tört ki Budapesten.
A félhülye paraszt annyit fogott fel, hogy "hazudtak nekem" és ment macskakövet dobálni.
Hát az hogy van ,hogy otthon ülök tévét nézek éppen a Hírtévét és aszondja a Császár Attila-hazudtak 3x?...az olyan életszerű ,hogy olyan idegbe jövök ,hogy lemegyek az autómhoz,a pincébe ,bárhová benzinért,üvegért mert elsőre a molotov koktél ugrott be?
Ezzel csírájában fojtva el annak a lehetőséget is, hogy itt valaki igazat mondjon. Ezért van az hogy amikor benyögi a paraszt részegen a tahóságát, akkor nem bocsánatot kér hanem behazudja hogy feltörték a Facebookját.Attól hogy többet hazudtok, azt hiszed igazad lesz?,csak a tények kedvéért:
A Gyurcsány-kritikák alfája és omegája az őszödi beszéd. Jobboldali nézetek szerint itt Gyurcsány bevallotta, hogy hazudott. Megjegyzem, hogy Orbán ama állítása, hogy Gyurcsány a költségvetési hiány számairól nem igaz, ez maga a hazugság.
A FideSS végig és azóta is hazudta:Meghamisították a költségvetési adatokat, fals adatokat adtak, csapdába csalták őket...miközben az egész tróger FideSsbanda Navracsiccsal aki kérdezte is Veress Jánost tudták ,hogy hazugságot terjesztenek,de az akkor és jelenlevő birkanépnek csak from Hobby - aradebil" a szellemi képességei egy amőbáé hehee..

Arról, hogy Gyurcsány meghamisította-e a közérdekű adatokat
www.parlament.hu/naplo38/018/n018_024.htm
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
2006-ban államellenes puccskísérlet -Kossuth
téri vizelde megvan?odajárt az összes FideSSalvezér uszítani,a Satu

bácsi a huggyosforradalmi belügyminiszter?a többszörös felszólítás -hangszórós rendőrautókból-az erőszak abbahagyására felszólító rendőrökre molotov koktélokat,kockaköveket,kitépett közlekedési táblákat,dobáló takonynáci söpredékre-akik előző napokban megostromolták ,kifosztották-lapostévék,laptopok, höhöö..még a túrórudi automatát is, ,felgyújtották előbb Baló autóját,majd a tévészékházat ..
A szemkilövett höhöö..focitakonyáci is-a rendőrök okultak a tévészékház ostromából,a vízágyúk tartályába kékes olajos vizet tankoltak,nemám
később valamék takonynáci azzal védekezzen ,kérem én ottsevótam-éppen lehajolt az újabb adag kockakőért és belehajolt az aszfaltról felpattanó gumilövedékbe,höhöö..ha az apja nem selejt gumit használt volna nem történt volna esse höhöö-
Jut eszembe Révész Mártítiusz bicikliügy biztos ,na az nagy hőstett vót.-.ő aszonta egy sör után állt a tömegoszlatásra induló rendőrsorfal elé egyszál képviselői igazolvánnyal...höhöö.-mégis mit gondolt ,a rendőrökről folyik a benzin-majd éppen a tántorgó Mártíriuszt vizitálják...höhöö..átléptek
rajta, ezen úgy megsértődött ,egy kitépett jelzőtáblát gurított a sorfal elé-...oszt csodálkozott ,hogy pofánvágták höhöö..
És a lényeg Péter ott a parlamenti jkv-Majoros -ezredes REBISZ pk:
-"a tömegoszlatás akkor kezdődött amikor az egyik Békés megyei rendőrt megkéselték"
Hát ennyit a söpredékről..
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
Törvénytelen puccskísérlet volt, amit a Fidesz szervezett és pénzelt. A világon mindenütt megfékezik az ilyent, hogy törvényes keretek közé szorítsák a tömegek megmozdulásait.
A tv székház előtt civil és rendőrségi gépkocsikat felgyújtók, BÉKÉS, igaz madjar turisták voltak?
- A véletlenül otthagyott tank beindításához szükséges anyagokat, véletlenül magánál tartó, majd véletlenül elindító,
s naná, véletlenül, pont a terület biztosítását végző rendőrök felé vezető személy, személyek is?
- A két békés városnézési programot szervezők, fiatal, s főleg demokratikus turisztikai emberkék is?
Avagy,Éppen, hogy arra van számtalan bizonyíték, hogy az egészet a fidesz (nb maga Orbán) erőltette, az ötlet is tőlük származott, sőt, tevőlegesen részt vettek magában a bűncselekményben is. Orbán nem véletlenül ült be szotyizni a B-középbe... se az előtt, se az után, soha... sima államcsíny-kísérlet volt,láttam, amit láttam: egy izgága, feltüzelt, láthatóan hőbörödött csürhe, nem ismerve sem istent, sem embert, végigtombolta a fővárost. Nem is egyszer. Emberi és anyagi veszteséget okozva bőven.
Aztán azokat, akik ez ellen megpróbáltak fellépni (a szerencsétlen, talpas rendőrök!, akik a saját életüket kockáztatták magukból kivetkőzött állatokkal szemben), elkaszálták később, mert úri kedvük úgy tartotta, a csürhe meg mindent megúszott.
Lehet ezt magyarázgatni, attól még nem lesz igaz az, hogy a becsületes "népfelkelők", kontra gonosz rendőrök harca volt. Hány gyújtogató, kődobáló, székházmegszálló, rendőrverő gazembert ítéltek el? Csaknem annyit mint rendőrt?
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
Van egy jó magyar közmondás.Aki korpa közé keveredik ugye.Aki a rendőri felszólítára eljött rnem kaptott semmit,mert nem balhézni mentek..Aki ott maradt a balhéba,nem volt ártatlan.Vagy ő is balhézott,vagy csak kíváncsi volt,szurkolt a balhézóknak.Hát megették a disznók.ha a rendőrbácsi azt mondja menj haza kisfiam, akkor nem kezdünk pofázni, nem dobáljuk kővel ,az , hogy kimentek höbörögni önként az utcára féltéglákkal beverték a rendörök fejét szétrombolták a tv székházat , törtek zuztak , a nagyon keresztény ifjúság kulturált őrjöngését, megostromolták a TV székházat, szétdúlták a berendezését, megsebesítették a rendőröket, városszerte gyújtogattak, randalíroztak? Valóban felelősségre kellett volna már vonni őket.akiket maga a Fidesz tolt rá az Astóriánál a rendőrökre,hogy provokálni tudják őket.Tessék mondani azt a 276 rendőrt ki fogja kárpótolni bármivel akik a " Békés tüntetők" által az utcai kocka kövektől és egyebektől megsérültek,mert ugye az eklső kocka követ nem a rendőrök dobták a "békés tüntetők" felé!az autók és a rendőrségi vízágyú felgyújtását amelyben emberek ültek, a petrencével a rendőröket gyepáló hústornyot és a többit... hogyan dúlta szét a fideSS csürhe a várost, s hogy támadták betondarabokkal a rendőröket, hogy mit csináltak a tv székháznál...A Hír TV egyenesbe közvetítette, ahogy a békés tüntetők randalíroznak, autókat gyújtanak fel, kirakatokat törnek be, üzleteket fosztogatnak, rosszul felszerelt rendőröket dobálnak utcakővel és molotov koktéllal. 23.-án ugyanezt folytatták csak még szereztek egy tankot is a kedves békés tüntetők.
mert lehet hogy orrbabasz.
Ismét éghet Budapest Gyurcsányék miatt, akárcsak 2006-ban
@Menőmanó: Orbánék szemkilövetéssel támadják most Gyurcsányt, miközben 2006-ban ők a parlament illetékes bizottságában ÉLES FEGYVER BEVETÉSÉT HIÁNYOLTÁK:
“Fidesz: …a rendőri állománynak olyan utasítása volt, hogy nem használhat fegyvert. Szeretném megkérdezni, hogy ez egy külön extra utasítás volt-e az adott helyen, az adott napon. Mert egyébként ez egy képtelenség. A szolgálatban lévő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van.”
www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/HOB/0609191t.pdf

Forrás: Országgyűlési jegyzőkönyv (38. oldal).