verőce21

Timmermans: a magyar kormány emberei mást mondanak a magyar sajtónak, és mást mondanak nekünk
@tulipan: Nincs ajánlás, nincs új időpont, mert bebizonyosodott, hogy az egész SZARgentini jelentés kamu.
Olasz külügyminiszter: Magyarország közönye miatt él migrációs vészhelyzetben Olaszország
Az európai összefogás talán csak matematikai-gazdasági értelemben működne, de a valójában az eltérő ideológia és gazdasági adottságok miatt halva született ötlet. Kiegészítve még azzal, hogy az “összefogás” oltárán az egyéni ambíciókat kell feláldozni, ami nehezen, vagy egyáltalán nem működik.

A sorosi irányvonalat követő tagországokban szavazók többsége sem tartja helyénvalónak, Afrika és Ázsia bűnözőivel feltölteni Európát. Ez az program(?) magyar ember számára hazaárulással ér fel. Ráadásul ennek az irányvonalnak az ”európai” vezetői/képviselői elhasználódott, leamortizálódott, megbukott politikusok, akikben a választók többsége nem hisz, nem bízik.
Timmermans: a magyar kormány emberei mást mondanak a magyar sajtónak, és mást mondanak nekünk
"Mi azzal a céllal mentünk oda, hogy megvédjük Magyarország érdekeit. És minden ellenünk felhozott hazug vádat cáfoljunk, és ezt a feladatot mi megfelelően abszolváltuk" – mondta az igazságügyi miniszter, az érdektelenségbe fulladt meghallgatás után.
Bayer Zsolt beintett Nagy Blankának
Mocskosszájú Blanka számára ez a pillanat a keserű ébredés, hamar magához fog térni.
7. cikkely: ma roppant kínos kérdéseket szegeznek a magyar kormánynak
Eddig a Magyarországot igazoltan tönkretevőket - szemkilövetőket, a hazugságok tömegét belülről és kívülről, többek között az EU-s szargentinijudithokat és a többi liberál-bolsevikot –, nem vonták felelősségre hamis propagandájuk, tudatos károkozásuk, országgyalázásuk miatt.
Kíméletlen alliteráció támadta meg Kovács Zoltán minisztert
@nevemnick: (07:53) Csak az a baj vele, hogy alapvetően egy mese amit írsz!
Timmermans: a magyar kormány emberei mást mondanak a magyar sajtónak, és mást mondanak nekünk
@Aki Én: Mint ahogyan, te a buta "igazságodat" sem tudod egy mondatba zsúfolni?
Nem célja az elj
Timmermans: a magyar kormány emberei mást mondanak a magyar sajtónak, és mást mondanak nekünk
Nem túl valószínű, hogy bármikor is eljutna az ügy odáig, hogy felfüggesszék Magyarország szavazati jogát a Tanácsban.
Az eljárásnak ugyanis az a lényege, hogy rábírják a tagállamot arra, hogy változtasson a kifogásolt jogszabályokon és intézkedéseken, nem pedig az, hogy példásan megbüntessék.
Timmermans: a magyar kormány emberei mást mondanak a magyar sajtónak, és mást mondanak nekünk
A Sargentini lufi kipukkadt. Szerintem itt a vége.
Nincs ajánlás, nincs új időpont, mert bebizonyosodott, hogy az egész SZARgentini jelentés kamu. Viszont valahogy menteni kellett a mundér becsületét.
Az új olasz kormánynak konkrét programterve van a migránsok betelepítésére
Reméljük, lesz Afrikában elegendő előember fajta, hogy kitermelje az olaszoknak a nyugdíjukat!
Így készült a brüsszeli magyarázkodásra az miniszterasszony
A szép is okos is Varga Judit miniszter majd lerendezi a jogállamiság kérdését az EP legújabb bohózatában, ahol a finneknél, hollandoknál nincs is Alkotmánybíróság.
7. cikkely: ma roppant kínos kérdéseket szegeznek a magyar kormánynak
Amit a finnek csinálnak az vihar a biliben.
Nagy kár, hogy Gyuri bácsi és schameßai így zsebre vágták őket.
Varga Judit elutazott megmondani az Európai Uniónak, hogy Magyarország az első
Ez a levitézlett liberális banda, az “isiászossal” és bandájával még az utolsó órájukban is rágalmaznak és aljaskodnak lakájaikkal együtt.
A szép is okos is Varga Judit új miniszter majd lerendezi a jogállamiság kérdést az EP újabb bohózatában.

Hiszen, a trükkök százait bevető EP-ben sem lehet megszavaztatni egy ilyen kezdeményedzést, nincs az a trükkös módszer a szavazásban, amit a vérlibsik is bevetnének, mert könnyen ők kerülhetnek bármilyen kérdésben sorra, ha a mainstream úgy akarja.
Ellenzéki tüntetés volt Budapesten a VIII. kerületi polgármesterjelölt mellett
Pikó András kampányfőnöke, a Soros-hálózatban élő Udvarhelyi Tessza közvetetten beismerte a törvénysértést a kampánycsapat Facebook-csoportjába írt bejegyzésével és fényképével. Erről a rendkívül kínos beismerésről mindenképpen el akarják terelni a figyelmet.
Ellenzéki tüntetés volt Budapesten a VIII. kerületi polgármesterjelölt mellett
A józsefvárosi ellenzéki csapat azonnal áldozati pózba vágta magát, amikor a rendőrség rajtaütött a bázisukon, ahol a gyanú szerint törvénytelenül lemásolták – a kampányszervezők szerint ”feldolgozták” – az ajánlóíveket aláíró választók személyes adatait.
Meztelenül pózol a címlapon az 56 éves Demi Moor
Gondolom, megkérte az árát ennek a fotóshop címlapképnek! Fantasztikusan gátlástalan, pénzéhes bigének látszik, a kezei alapján.
Biztosan nem lesz olimpia Budapesten 2032-ben
Kár. De így legalább több, szebb stadiont lehet addig építeni! :)
Ellenzéki tüntetés volt Budapesten a VIII. kerületi polgármesterjelölt mellett
Jó szűk utcába szervezte az ellenzék az önsajnáltató tüntetését, tanulva abból, hogy legutóbb már Karácsony Gergely Szabadság téri kampánynyitóján is adódtak látványgondok! Amikor még a füves rész fele is üresen tátongott.
A baloldaliak minden erejükkel igyekeznek elkerülni, hogy Pikó Andrásék törvénytelen adatgyűjtéséről legyen szó, ezért inkább eljátsszák a hatalommal dacoló mártírt. :)