[Budapestre helyezi első szintű adatközpontját a CERN, miután a Wigner Fizikai Kutatóintézet nyerte az erre kiírt európai tendert. Egy 100 gigabit/másodperc sávszélességű optikai hálózaton a teljes...
Magyarországon a félisten Kalózok szállják meg a legendás hajót Magyar találmány a világ első közösségi könyveA Sina Weibo bejelentette, hogy új büntetőrendszert vezetnek be, amelynek értelmében a valótlan vagy kárt okozó információkat terjesztő felhasználók fiókjait ezentúl a tett súlyosságától függő...
A Samsung a legnagyobb mobilgyártó Ez itt a legnagyobb buli! A Samsung a világ legnagyobb mobiltelefon gyártója"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli...
A kutatók szerint a napkitörés-skálán a legerősebb fokozatú kitörést is elszabadíthat az a gigantikus méretű napfolt, mely az elmúlt napokban fordult Földünk felé.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.
-már az élet is drága,és ez nem film. Válasz erre Tetszik1 2012. május 18., 23:14 Jelentem
És még a távközlési adó, meg Selmeczi fogszabályzójának az ára nincs is benne. Válasz erre Tetszik1 2012. május 20., 08:58 Jelentem
Az ásózás olcsó!
Hagyd a mobilozást,ne fecsegj,
Kertészkedjél élvezd a csöndet,a békés magányt!
A kis Jutas is élvezi ne aggódj! Válasz erre Tetszik 2012. május 25., 10:16 Jelentem
Itt minden többe kerül mint máshol.Csak egy jó példa a 27% ÁFA Európában nem sok helyen van ilyen magas áfa de máshol se!Az élelmiszer se sokkal olcsóbb mint pl Ausztriában vagy Németországban! Válasz erre Tetszik 2012. május 28., 23:52 Jelentem
Meg a gáz, meg az áram, meg az élelmiszer, meg a ... minden. Válasz erre Tetszik 2012. május 29., 17:47 Jelentem
A fizetéseket és jövedelmeket tekintve is dobogósak vagyunk. Ilyen alacsony jövedelmek nem sok országban vannak, mint nálunk. Válasz erre Tetszik 2012. június 1., 00:24 Jelentem
A mobil társaság keresse meg annak módját, hogyan tudja ellenőrizhetetlenül folytatni a kapcsolásokat, hogy azt rajta kívül az adóhatóság ne tudja követni. Válasz erre Tetszik 2012. június 1., 10:16 Jelentem