Megvan, kiket sújt az új adó - itt a lista, összegekkel

Megvan, kiket sújt az új adó - itt a lista, összegekkel

Lopták a Nemzeti Összetartozás Dalát?

Lopták a Nemzeti Összetartozás Dalát?

Ekkora sor áll ételért – Magyarország jobban teljesít

Ekkora sor áll ételért – Magyarország jobban teljesít

Tovább terjeszkedik az Apple Kínában

2012. június 7. csütörtök, 12:14 propeller.hu Szóljon hozzá!

Az Apple globális eladásainak 20 százalékát adja a kínai piac, ahol további fejlődésre, a tavalyi bevétel duplájára számít az idén a cég.

A becslések szerint 2012 egésze során mintegy 27 milliárd dolláros értékesítést vár az amerikai óriáscég, csak telefonokból összesen 16 milliót értékesít majd az ázsiai országban - írta a China Daily napilap.

Kína alig három évvel ezelőtt, 2009-ben még csupán két százalékát jelentette a világcég globális eladásainak. Az idei első félévben az Apple kínai eladásai elérték a 12,4 milliárd dollárt, mely alig marad el a tavalyi egész éves 13,3 milliárd dollártól. A fejlődést jelzi az is, hogy a jelenlegi hat mellé újabb két új saját bolt nyitását tervezi az Apple a kelet-kínai Sencsen (Shenzhen) és a közép-kínai Csengtu (Chengdu) városában.

Az Apple-nek jelenleg Hongkongban egy, Pekingben kettő, Sanghajban pedig három boltja van, és elsősorban a legnagyobb városok lakosai körében népszerű.

A vállalat jelenleg nem képes a kínai kereslet kielégítésére, és ahhoz, hogy lépést tartson a kínai középosztály bővülésével és a rendelkezésre álló jövedelem növekedésével, a jelenlegi boltszám megduplázása kellene - vélik az elemzők. A vállalat a sikerek mellett ugyanakkor komoly kihívással küzd az ázsiai országban: tavaly december óta húzódik az iPad márkanév használatát illető jogi vita a Proview Technology tajvani céggel. A per elvesztése az iPadek eladásának befagyasztását és dollármilliárdos veszteségeket jelenthetne az Apple számára. A legutóbbi sajtóértesülések szerint ugyanakkor ez az eset nem valószínű: a felek peren kívüli megegyezésen dolgoznak.

Új hozzászólásTovább terjeszkedik az Apple Kínában

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Így élhetnénk karcsúbban és tovább

A tejben található egyik alkotó még akkor is védte a kísérleti egereket az elhízástól, ha megtartották zsírban gazdag étrendjüket.

Gömböc továbbgondolva, itt az új magyar találmány + Videó + Kép Tovább húzódik a Megaupload-ügy F1: Alonso lassan jár, tovább ér

Apple Timeline: PIPA

Nem nagyon volt még ilyen, éppen ezért remek, hogy pont hazai az első: Handrás fogta magát, és Rédey Laci kollégájával összedobta az Apple facebookos Timeline-ját. A videós formában közzétett...

WWDC 2012: élő kommentár az Apple friss bejelentéseiről Térképversenybe fogott a Google és az Apple? Az Apple nyerte az új SIM kártya szabványát

WWDC 2012: élő kommentár az Apple friss bejelentéseiről

Bár talán már minden kiszivárgott az idei (június 11-ei) Apple fejlesztői konferenciáról, ami érdekes vagy érdemleges, azért persze nem vehetünk mérget rá, hogy Tim Cook nem hozza előre az iPhone 5...

Térképversenybe fogott a Google és az Apple?

Közeledik a WWDC, az Apple ötnapos fejlesztői konferenciája, amin az iOS és a Mountain Lion újdonságainak bemutatása lesz a legfontosabb cél. Előbbivel kapcsolatban a leggyakrabban emlegetett pletyka...


Kiss Péter az életét adta Erőssért

Kiss Péter az életét adta Erőssért

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

Húszéves lány lesz a legnagyobb pénztárgép-forgalmazó?

Húszéves lány lesz a legnagyobb pénztárgép-forgalmazó?

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Három kicsi helyett egy nagyot szorítana Orbán

Három kicsi helyett egy nagyot szorítana Orbán

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Szilikonmellért sikkasztott milliókat Tímea

Szilikonmellért sikkasztott milliókat Tímea

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Érettségije sincs a nőverő képviselőnek

Érettségije sincs a nőverő képviselőnek

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Már nem keresik Erőss Zsoltot és Kiss Pétert

Már nem keresik Erőss Zsoltot és Kiss Pétert

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Megvannak az őszödi kiszivárogtatók?

Megvannak az őszödi kiszivárogtatók?

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

Magyarország legdurvább helyei: Budapest, Népszínház utca

Magyarország legdurvább helyei: Budapest, Népszínház utca

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

Erőss felesége már gyászol

Erőss felesége már gyászol

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

Itt a Nemzeti Összetartozás dala

Itt a Nemzeti Összetartozás dala

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

Meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter?

Meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter?

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Pikali Gerda miatt hagyta el feleségét Rékasi Károly?

Pikali Gerda miatt hagyta el feleségét Rékasi Károly?

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

„Nem vagyok én temetőcsősz" - Fideszesek a szociális temetésről

„Nem vagyok én temetőcsősz" - Fideszesek a szociális temetésről

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

45 millióért rendez roma mozifilmet Gáspár Győző

45 millióért rendez roma mozifilmet Gáspár Győző

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

Itt a hangfelvétel a trafikmutyiról

Itt a hangfelvétel a trafikmutyiról

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak repkedtek – ilyen volt a tornádó Oklahomában

Lovak repkedtek – ilyen volt a tornádó Oklahomában

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Halálra gázolt egy asszonyt a jobbikos képviselő

Halálra gázolt egy asszonyt a jobbikos képviselő

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

Összetörték Norbi 30 milliós Porschéját

Összetörték Norbi 30 milliós Porschéját

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Milliókért őrzik az üres ócsai házakat

Milliókért őrzik az üres ócsai házakat

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.