Az autógyártók azzal az ötlettel kacérkodnak, hogy a szélvédőt gigantikus kijelzővé alakítják, ezáltal rengeteg érdekes információt lehetne kivetíteni az utasok elé. A szélvédőn való képmegjelenítés nem új keletű dolog, de egyelőre csak olyan autókat lehet kapni, amelyeknél kis felületre, jellemzően a műszerfal fölé vetíti a képet a berendezés. Persze ennek biztonságtechnikai okai is vannak, mert nem túl szerencsés dolog az egész üveget teleaggatni információval, hiszen akkor a sofőr nem látja rendesen, mi történik a gépjármű közelében. Ezt azonban a gyártók szerint fordítva is meg lehet közelíteni, ugyanis egy gyengén látó embernek komoly segítséget jelenthet, ha mondjuk sötétben az autó előtt haladó biciklisek vagy állatok piros kontúrt kapnak a projektor segítségével. A technológia már létezik, többek között a BMW, a Mercedes és a Toyota is gőzerővel fejleszti a saját megoldását.

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pilóta
"Természetesen a rendszer teljesen személyre szabható lesz, tehát csak azt az adatot vetíti ki a projektor a szélvédőre, amire kíváncsiak vagyunk, és ha csupán a vezetés élményére szeretnénk koncentrálni, akkor kikapcsolhatjuk az egészet."
--- Ki akar csak orráig látni?!:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.