Nem csak az eszközhasználat, a harc is formálta kezünket

"Őseink fejlődésével az az egyén, aki ökölbe szorított kézzel tudott ütni, keményebben tudott támadni anélkül, hogy megsértette volna magát, így jobbak voltak a párválasztás körüli összecsapásokban, ezáltal a szaporodásban" - magyarázta. "Emellett harc folyt az élelemért, a vízért, a földért, a menedékekért, melyek mind hozzájárultak a fajfenntartáshoz, de ide tartozik a büszkeség, a hírnév és a bosszú is""

"Ha a fenti eszmefuttatás helytálló, akkor annak az evolúcióban is meg kell mutatkozni, vagyis fel kellene fedeznünk a kezünkön a harci képességek elősegítését szolgálni hivatott szelekció jeleit. Ennek bizonyítására Carrier és munkatársa, Michael H. Morgan letesztelte a hipotézist. Ökölvívókkal és harcművészetekben járatos alanyokkal dolgoztak, mérve azt az erőt, amit egy boxzsákra kifejtenek. A kísérletben résztvevők hat különböző ütést vittek be, köztük egyenes- és oldalirányú ökölcsapásokat, és tenyérrel vagy kézéllel mért ütéseket. A kutatók meglepetésére a csúcserő egyforma volt akár ököllel, akár tenyérrel csaptak oda a zsákoknak. A különbség, hogy az ököl ugyanazt az erőt egyharmadnyi felületi területtel fejti ki, mint a tenyér és az ujjak, így a zsákot érő csúcsfeszültség akár háromszorosa is lehet egy tenyérrel kivitelezett ütéssel szemben. "Mivel nagyobb a nyomás, amikor ököllel ütünk, nagyobb a szövet-, csont-, fog-, szem- és álkapocs sérülés okozásának esélye" - tette hozzá Carrier."

"Ezt követően azt az elméletet tesztelték, mely szerint az ököl megvédi a kezet az ütés során. Ehhez a hüvelykujj ízületének feszességét, valamint az erő átvitelét mérték. Az ember összeszorított ökle két módon is eltér a majmokétól. A négy ujjhely megérinti a tenyér felső, az ujjvégekhez legközelebb eső részét, a hüvelykujj pedig a mutató- és a középső ujj elé kerül, részben még a gyűrűs ujjat is takarja, hozzászorítva az ujjakat a tenyérhez. Az összeszorított tartással az ököl négyszeresére növeli az ujjízület feszességét és megduplázza az ujjak ütési erő átvitelének képességét, amit elsősorban a hüvelykujjnak köszönhetünk. "Mivel a kísérletek teljesítménybeli előnyt mutatnak az ököllel történő ütésnél, úgy véljük, a kéz arányainak fejlődésében a küzdelmi teljesítmény növelése is szerepet játszott" - vonta le a következtetést Carrier."

"A professzor és csapatának munkája megingatja azt az elméletet, mely szerint, amikor őseink lemásztak a fákról, a mászás háttérbe szorult az evolúciós kiválasztódásnál és helyébe a kézügyesség fejlődése lépett. "Az emberszerű arányok már azokon a fosszíliákon is előtűnnek, amikor őseink 4-5 millió évvel ezelőtt elkezdtek felegyenesedve járni. Erre egy lehetséges magyarázat, hogy a két lábra állással a kezek az egymás elleni harc érdekében kezdtek fejlődni" - vélekedett Carrier, aki szerint, ha kizárólag a kézügyesség lett volna az egyetlen vezérlőerő, akkor most hosszabb hüvelykujjunk lenne, ugyanakkor a tenyér és a többi ujj sem vált volna ennyivel rövidebbé.

Az összeszorított ökölhöz a jelenlegi felállás a legalkalmasabb, ami így egyfajta paradoxonná is válik. "Kezünk vitathatatlanul az egyik legfontosabb anatómiai fegyverünk, amivel fenyegetünk, ütünk, és néha gyilkolunk is a konfliktusok megoldása érdekében" - mondta. "Ugyanakkor mozgásszervi rendszerünk azon része is, amivel alkotunk, finom eszközöket használunk, hangszereken játszunk, összetett érzelmeket fejezünk ki, és ápolunk. A kéz minden másnál jobban kifejezi a Homo sapiens identitásunkat. Végezetül, az emberi kéz evolúciós jelentősége abban a példátlan képességben rejtőzhet, amivel látszólag két összeegyeztethetetlen, ugyanakkor lényeges emberi szerepet szolgál""