1. Atomkatasztrófa: Kizárt, mivel ahhoz hogy globális pusztulás legyen, ahhoz az összes Európában, vagy Amerikában fellelhető atomerőműnek egyszerre kellene felrobbannia, vagy végzetes módon meghibásodnia. Az atom-antik, azaz például a vöröshangyák globális elszaporodásában, higgyék el nagyobb a ráció. 2. Yellow Stone parki vulkánképződmény: Van valószínűsége, hogy globális katasztrófát okozzon, de az évszázadok múlva következne csak be. Sem a 2012, sem a 2029-re jósolt apokalipszisek dátumába nem fér bele. Még addig nyugodtan és bátran bedobhat mindenki egy kis spenótot vagy sóskát. Hogy miért? Na tessék csak gondolkozni, azért van a nagy káposztalével megtöltött golyó a fejünkön. 3. UFO támadás: Szintén kizárt és a legvalószínűtlenebb. Egyben a legnevetségesebb is. Akkor, ha a földön kívüliek, akik ugyan valóban léteznek valahol, évmilliárdokra innét élnek (Hisz az marhaság lenne, hogy ekkora univerzumban csak mi rontjuk a slamasztikát…) és sokkal fejlettebbek lennének a technológiáik, mint nekünk, miért nem jöttek el értünk már bármikor és pusztították el a földet velünk együtt. Pontosan azért nem, mert ugyan olyan senkik és törékenyek lehetnek, mint mi vagyunk e hatalmas univerzumban. Felteszik magukban ugyanezt a kérdést, mint mi időnként, hogy mikor lepjük meg mi őket, hisz mi is idegenek vagyunk számukra a világegyetemben. Kölcsönös vágyakozás az elérhetetlenség dimenziójában. Az egyoldalú szerelem és vágyakozás is oly különös, misztikus és szomorú, ugyanakkor szóra sem érdemes. 4. Fekete lyuk: Találkozása a földel végzetes, de még sincs ilyen a közelünkben és egyelőre nem is lesz, jó néhány évezreden belül. Egy másik fekete lyuk viszont pozitívabb értelembe véve, naponta rengeteg hímnemű élőlényt vonz magához, ami szintén katasztrófához vezethet, ami nem más, mint a föld elnépesedése, de ez megint más kérdés. Létrejön vele egy aranyos, de ugyanakkor, első időkben igen nagy lármát csapó gügyögő törpike. Tudták ezt? Végül is ezen az alapon amerre megyünk, úgyis zsákutcába jutunk, mert még a pólyás babákhoz hasonló fejlettséget sem értünk el a világegyetemhez és a benne rejlő dolgokhoz képest, hogy felvegyük a harcot a természeti katasztrófákkal szemben. 5. Android vagy nanotechnológiás AI robotok bosszúja: Ehhez végképp nem érdemes mást írni, csak, azt hogy még az UFO-k támadásánál is nagyobb közröhejt kelt és nevetségesebb a feltételezése, hogy ez okozhatná az emberiség pusztulását. Na egye fene, mégis csak írok valamit. Azért tippként nem lenne semmi, hogy miközben mobiltelefonálunk, kijönne egy szabad szemmel nem látható organizmus, (mondjuk hangya bácsi, vagy ET bácsi icipiciben), ami belemászik a fülünkbe és elszaporodik a testünkben, majd felzabál bennünket, akár 1 óra leforgása alatt. Tömegpusztítás terén kivalló lehetőség a bunkofon általi, halálos project megtervezése, hiszen a kajáláson, iváson és csajozáson kívül ez a legelterjedtebb szórakozásunk a kommunikáció, olykor már beteges és megrögzött gyakorlása, eme kis készülékkel, nap, mint nap. Szegény kamasz lányok esnének legelsőnek áldozatul, ennek a gyilkos micsodának világszerte, azon az alapon, hogy a túl sok csicsergés, akár végzetes is lehet, még a madarak számára is. Nemde bár? :-D Azért persze a szabad akaratát és fantáziáját mindenki úgy irányítja, ahogy csak jól esik erre vonatkozólag. 6. Aszteroida, vagy üstökös becsapódása: Ebben van némi ráció sajnos, ha bekövetkezik ugyan nem lesz azonnal teljes pusztulás, de utána szépen lassan egyre hidegebb lesz és megfagyunk, mint a frizsiderben a pulykacomb. Néhány szívósabb élőlény megmarad, de nagy sajnálattal kell közölnöm, hogy az nem beszéli a nyelvünket. Azok egy része olyan lassú, hogy mire egyet lép, megalszik a tej a szánkban, vagy éppenséggel, kiválóan tudnak, viszont korcsolyázni a jégen és imádják a halat. Javaslat: Forduljunk a legközelebbi varázslóhoz és változtassuk át magunkat az esetleges katasztrófa előtt olyanná, amilyen ő felsége a ,,királynő…’’. 7. Emberi vírusok, más ismeretlen vagy gyógyíthatatlan betegségek, járványok elterjedése: Szintén nagy veszélyt jelent és van benne valószínűség, hogy becsöngethet az apokalipszishez vezető út ajtaján. Reménykedjünk benne, hogy sem a lépfene, sem a pestis, nem kerül ki a szigorúan őrzött és titkos objektumokból a terroristák, vagy más rosszhiszemű emberek kezébe, mert akkor nekünk néhány hónap leforgása alatt, kampec dolóresz, vagy olyan terminátorosan mondva, astala vista emberiség, bye - bye humánkák. Nos én személyem szerint úgy vagyok vele, hogy előbb egy gépi vírus, mint holnap egy emberi korokozó. A betegségnél szörnyűbb és rosszabb dolog nincs a világon. 8. Naprobbanás: Ez is várhat magára, még úgy 4-5 milliárd évet. Addig menjünk el tengerpartokra, óceánokhoz, vagy a slötyire, ha tehetjük és sütkérezzünk még egy kicsit a napon, természetesen UV szűrős napszemüvegben, de ha ehhez a kiruccanáshoz is kevés a zsetonunk, akár nyugodtan ehetünk, még egy jó pár tükörtojglit is addig, csak arra figyeljünk, hogy el ne rontsuk vele a gyomrunkat, mert az megfelel egy kisebb fajta katasztrófának, amit már mindenki megtapasztalt. No és azok a furcsa gázok, akárcsak a napkitörésnél, hát, no comment… 9. Globális felmelegedés: Nem kapunk tőle röhögő görcsöt, itt kopogtat a világvége ajtaján, de valahogy ez sem fér bele a közeli dátumokba. Azon jóval túlmutat, és ugyanúgy végzetes lehet, ha bekövetkezik. Javaslat: Akkor, ha már mindenképp felmelegedésről beszélünk, akkor inkább vagy vegyünk egy igazi jó cserépkályhát és támasszuk neki a kezünket, vagy a hátunkat, vagy szerezzünk be egy forró vérű bennszülött lányt, vagy fiút és gyorsan bújjunk vele a meleg takaró alá. Az ott létrejött következményekért, már nem vállalnék felelősséget, de kimenetele mégsem katasztrófális. Azért persze egy AIDS tesztet nem árt előtte azért beütemezni. Ezt akár globálisan is gyakorolhatjuk, csak az a kérdés, hogy van e elég bátorságunk hozzá és van e megfelelő létszámmal, csoki bőrű páciens a láthatáron. 10. Beteges bizalmatlansághoz kötődő faji elidegenedés: Komoly katasztrófához vezet, hogyha a folyamatot nem tudjuk mielőbb és időben megállítani és felülkerekedni a folyamatosan kialakuló és szerteágazó problémákon. Első jelei: Kisebb-nagyobb demonstrációk, gazdasági világválság, majd ezt követik a nagy erejű tüntetések, lázongások, felkelések, egyre több terrortámadásra lehet majd számítani, pszicho és eddig még ismeretlen fogalomnak számító, virtuális terrorok alakulnak ki, ami súlyos vérengzésekhez fognak vezetni. Majd forradalommal párosul, polgárháborúk jönnek, majd a legvégén a 3.-dik világháború kellős közepén fogjuk magunkat találni, ami a mai technikáink mellett, akár igen hamar rövidre zárható néhány nukleáris, vagy idegbénító töltettel felszerelt rakéta bevetésével. Tudnunk kell hozzá, hogy hiába minden látszólagos egyezmény, mind Oroszország területén, mind Amerikában és a Közel Keleten, Iránban, Pakisztánban és Ázsia egyes részein, mint Észak-Koreában is rengeteg titkos katonai zóna van, ahol csak egy felsőbb utasításra várva, bármikor az elviselhetetlen káosz megszüntetése végett kaphat parancsot a hadsereg, hogy ezeket a rakétákat vesse be. Pár óra alatt porig rombolják a földet olyannyira, hogy még a kisebb pókok is kétszer meggondolják, hogy szőjenek e hálót a közeljövőben. Ezzel arra gondolok, hogy a szélsőséges körülményeket elviselő csótányoknak sincs sok esélye, hogy túléljék az efféle totális katasztrófát. Jó tanácsként, bármennyire is első hangzatra nevetségesnek bizonyul, de vegyünk tehát példát a pingvinekre és a madarakra jellemző viselkedésekből, ha nem akarjuk, hogy a vég ebben a problémában teljesedjen ki a jövőre nézve. 11. UA6 avagy a CERN hadrongyosító üzem ismeretlen szelleme: Az ismeretlen és különös dolgok mindig is foglalkoztatták az emberiséget, ugyanakkor gyakori félelmet is keltettek bennük. Nem is egy utolsó és nem éppen egy elvetendő dologról van szó. Néhány héttel ezelőtt egy Topsecret bizalmas forrásból, olyan hírek szivárogtak ki, hogy vagy a terroristák fognak itt valami végzetes galibát okozni, vagy maga az emberi nemtörődömség, figyelmetlenségből fog származni egy olyan súlyos hiba, hogy az eddig még soha nem látott ,,szellem’’ elindul útjára. A földi mesterségesen előállított fekete lyukak, sem különböznek a világűrben létrejövő fekete lyukaktól. Bár eléggé utópisztikusnak tűnik az efféle feltételezés, de annál szörnyűbb tragédiát okozhat, ha bekövetkezik, főleg ha társul különböző biológiai vagy kémiai anyagokkal a föld légterében. Jobb félni, mint megijedni. Inkább maradjunk a hagyományos fekete lyukak megkörnyékezésénél. Higgyék el, mindkét fél a lehető legjobban fogja magát érezni, miközben magához vonzza, vagy éppen szippantja a különböző méretű rakétákat. 12. Jégkorszak: Ebben is van némi ráció, de mégis legyünk inkább bizakodóak abban, hogy a földünk nem módosít pályát a világűrben, vagy nem kerül be a föld légterébe egy óriás aszteroida, vagy üstökös, hogy a dinoszauruszokhoz hasonlóan végezzük be a történelmet. Inkább ezen ne is gondolkodjunk, mert ez sem fér bele ezekbe a vészjosló dátumokba, sem ebbe az évezredbe. Helyette inkább nézzük meg többször a kis aranyos animációs filmet és derüljük rajta jó nagyokat, hogy kedélyállapotunk, ahogy már megint a terminátor megszemélyesítőjével rukkoljak elő, tehát ahogy Arnold Schwarzenegger, jelenleg most valóságos szenátor szerepét betöltője is mondta, mindig optimális legyen!!! Végül tehát lássuk az összegzést, mire is számíthatunk 1,2,3,4,5,8,12 már most azonnal kizárva !!! 2,6,7,9,10,11 van benne igen sok ráció. Egészen leszűkítve pedig, hasonló eredményeket kapunk, mint például a: 7 10, 11-et. Egyik sem lenne éppen kellemes világvége forgatókönyv. Tudják, csak egy egyszerű tanácsként mondom, hogy mindig legyen egy jól átgondolt és kidolgozott B – terv, mint az akciófilmekben. Kívánok mindenkinek azért, sok szerencsét a nem várt jövőhöz. Tudják, bárcsak meg lehetne állítani az idő kerekét azonnal, inkább most de rögtön, mert mind 2012, mind a 2029-es dátum már csak néhány röpke alvást jelent az emberiség számára és kinyílik ám hamar, de könyörtelenül, Pandóra Szelencéje.

Feltöltő: garyhalfton
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bigyibogyo
nekem is van 2 elmeletem, ezek picit kozelebb esnek es valoszinubbek is :)
- MMORPG -k tovab bfejlodese, kozvetlen agyi csatolasu interface -szel. azaz lenyegeben egy telejesen valosagosnak tuno 2. vilag, ahol az lehetsz aki csak akarsz. egy tokeletes illuzio
- szexdroid-ok: mar vannak kozel ember kinezetu, bezselo, tancolo robotok. innen mar csak kis ugras a 100% embernek kinezo, minden kivansagot teljesito.
gondolkodo
Csak két ponthoz:
1. Ahhoz, hogy atomkatasztrófa legyen, nem szükséges egyszerre robbanni, mert a sugárzás megteszi a magáét. (1964-ben már annyi nukleáris fegyver volt, amennyi a Föld teljes szétrobbantásához 5÷5és1/2-szer szükséges és elégséges!)
3. Nem kell ellenségesnek lenniük! Elég, ha kíváncsiak! Ugyanúgy, mint a bogaras rovarászok szétverik a termesz-várakat, hogy tanulmányozhassák annak lakóit!
death
Akárhogyis sztem globális felmelegedés a nyerő sztem igen csak belefér a közeli dátumokba max 70 év és budapesten árnyékba lesz nyáron 80 fok...
Az ember is ezellen mit tesz? semmit aki nem tudná annak elmondom hogy már rég tudnak a járműveink (ezek a legfelelősebbek a globális felmelegedésért) képesek vízzel működni és O2-t bocsájt a levegőbe igaz egy teli tankal max 200 km-et mehetsz de semmivel nem lassabbak a mostaniaknál és megoldaná a probléma forrásának fő okozóját de ezt nem fogják bevezetni miért? mert a víz ingyen van (bizonyos értelemben)
a kőolaj pedig nem és ha vízzel menne az autó nem lennének kőolaj hatalmak ez is csak az emberi hatalomvágyra mutat pusztuljon el a föld miért? pénzért az ostoba fejesek se fogják fel MIT ÉR A PÉNZ HA NINCS HOL HASZNÁLNI?
charlie
Két galaxis ütközésében semmi nincs, elég kicsi az esélye, hogy két égitest még így is összeütközzön. Egyszerűen annyira ritka, hogy nagyon ritka még a galaxis is.
death
Egyáltalán nem ritka mondjuk úgy az idők kezdetén rengeteg kis galaxis volt és ezek ütközésével alakultak ki a nagyobbak akárcsak a miénk a tejútrendszer igaz ma már tényleg ritka azé mondom hogy 3-4 milliárd év ha nem több :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.