A Michigani Egyetem beruházásban készült el az M város nevû tesztkörnyezet, ahol a robotautókat és a jármû-x kommunikációt tesztelik majd az autógyártók és szakmai szervezetek. Július 20-án kerül sor az M City elnevezésű tesztkörnyezet megnyitójára, amely nem más, mint egy 6,5 millió dolláros beruházással megépített közlekedési infrastruktúra, ahol a világszerte megtalálható forgalmi helyzeteket mesterséges - tehát megismételhető - körülmények között valósították meg. A 32 hektáros telken igyekeztek jellemző útszakaszokat kialakítani, van gyorsforgalmi út le- és felhajtóval, zsúfolt városi szakasz mindenféle kereszteződéssel és parkolási lehetőséggel, időnként a járművek elé ugró mechanikus gyalogosokkal. A filmstúdiókban használt épület-homlokzatokat úgy alakították ki, hogy azoknak könnyen meg tudják változtatni a felületét, ami a radarok működésére lehet hatással. A mintegy 8 kilométernyi infrastruktúrán a valós körülményeket próbálják megteremteni, ezért vannak kopott...

Forrás: automotor.hu
Feltöltő: Commneter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.