Az ismeretterjesztés egyre kiemeltebb figyelmet nyer napjainkban, köszönhetően az egyes tudományterületeket képviselő személyek, illetve szervezetek tevékenységének. Galambos Istvánnal, a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat (TITE) elnökével Balogh Ádám beszélgetett. Újkor.hu: Hogyan kerültél közel a történelemhez és jutottál el odáig, hogy a társaiddal létrehozzátok a TITE-t? Galambos István: Már korán, az általános iskolában kirajzolódott bennem, hogy történelemmel szeretnék foglalkozni. Ahogy az lenni szokott, engem is vonzottak a történelmi regények és természetesen maga a történelem. Már a legelső történelemtanárom, Katona Csaba elültette bennem a történelem szeretetét és ez megmaradt, annak ellenére, hogy a tárgy későbbi oktatóival nem volt mindig felhőtlen a viszonyom. Az egyetemet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem Piliscsabán. Először elgondolkoztatott az intézmény távolsága, azonban egy év után magával ragadott a szellemisége, keresztény műveltsége, illetve a...

Forrás: ujkor.hu
Feltöltő: Jesper
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.