Az eddigi legnagyobb naprendszert fedezte fel egy nemzetközi csillagászokból álló kutatócsoport.

A szakemberek először azt hitték, hogy az általuk vizsgált 2MASS J2126-8140 katalógusjelű bolygónak nincsen csillaga, majd meglepve tapasztalták, hogy az égitest egy tőle nagyjából egybillió kilométerre lévő vörös törpe (TYC 9486-927-1) körül kering.

A gázóriás és csillaga közötti távolság hétezerszerese a Föld-Nap távolságnak a brit Királyi Csillagászati Társaság folyóiratában közölt tanulmány szerint. A hatalmas távolságból kifolyólag csaknem egymillió évbe telik, mire a 2MASS J2126-8140 teljesen megkerüli csillagát.

Az eddigi legnagyobb naprendszert fedezték fel

Az újonnan felfedezett naprendszer majdnem háromszor nagyobb az eddig ismert legnagyobb bolygó-csillag távolságnál. "Nagyon meglepett bennünket, hogy ilyen kistömegű objektumra bukkantunk ilyen messze a csillagától" – mondta Simon Murphy, az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársa.

Az eddig ismert legnagyobb naprendszer felfedezői egy nemzetközi kutatócsoport tagjai, akik a Naprendszerhez közeli fiatal csillagokat és barna törpéket tanulmányozzák. A 2MASS J2126-8140 jelzésű gázóriás, amely méretét tekintve nagyjából tizenötszöröse a Jupiternek, a Naprendszer legnagyobb bolygójának, csupán egyike a szakemberek által vizsgált több ezer égitestnek.

A kutatók hamar felfedezték, hogy a magányos bolygó és a TYC 9486-927-1 jelzésű csillag is ugyanakkora távolságra, nagyjából 100 millió fényévnyire van a Földtől. Ezután mindkettőjük mozgását megvizsgálták, ami megerősítette a köztük lévő kapcsolatot.

A szakemberek úgy sejtik, hogy a két égitest 10-45 millió évvel ezelőtt formálódhatott. "Nem élhetnek túl nyüzsgő környezetben, ugyanis olyan laza a kapcsolat kettejük között, hogy egy szomszédos csillag teljesen megbonthatná az egységüket" – mondta Murphy.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Egymillió év... de szépen hangzik! :)
Aki Én
Ez felfoghatatlan a mi számunkra.
9,4605 billió kilométert tesz meg a fény légüres térben egy év alatt. Na ezt szorozzuk meg 100 millióval.
Csak összehasonlításul, a föld-hold távolság 1,3 fénymásodperc, vagyis nem egész másfél másodperc alatt éri el a fény a holdat a földről. Gondoljunk bele (ha tudunk), hogy hová ér el ezzel a sebességgel 100 millió év alatt. Sok olyan fényt (csillagot) látunk az égen, ami már nincs is ott, csak most ért ide a fénye.
Na ezek tudatában kijelenteni, hogy nincs a földön kívül élet, hááát...
Peller Anikó
@én: Attól eltekintve, hogy a Virgo cluster olyan 70 millió fényévre van tőlünk, nem is nagyon cseszték el a távolságadatokat.

A csillag és boy gólya ugyanis csak 100 fényévre van tőlünk. És a nevéből adódóan láthatjuk, van ott élet: Gólyahír.
Lepényleső
Biztos ami biztos,én elküldeném a funkcionáriusokat,és segédeiket is,hogy meggyőzően, tényszerűen beszámolhassanak a látottakról,hisz én csak nekik hiszek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél