A jövőben lehetségessé válhat, hogy bármelyik oldaláról irányítható legyen az iPhone – írja a Mashable. Az USA-ban elfogadták az Apple szabadalmi kérelmét, melynek értelmében nem lesz többé szükség gombokra, bármilyen felületet érintőssé tudnak majd változtatni kvantum technológia segítségével. Az még nyitott kérdés, hogy a technológiát az okosóráknál is alkalmazzák-e, mivel ebből nem sok előny származhat, hiszen az órák egyik oldalát állandóan takarja gazdája karja, így csak bonyolítaná a viselését. A szabadalmi kérelmet az Apple 2015-ben adta át, de csak ezen a héten hagyták jóvá. Az idén megjelenő iPhone-ok még biztosan nem a szóban forgó technológiával készülnek.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Én még megvárom, amikor az oldalán lesz érintős.
Sőt, a modernebb változaton elég lesz letenni az asztalra a telefont, az asztallapot simogatni és a barátnő már izgul is.
qxy
De jó volt amikor a telefon arra volt jó hogy felhívjam a barátaimat meg akit szeretek. Ma nem ez van. épp a boltban a pénztáros lány, kezébe kefír,egy kifli, előveszi a símogatós telefonját, és össze adja a két negyven forintot, hogy mennyit is kell neki fizetni.Nem ő a hibás szerintem. hanem azok a tanárok akik meg tanították számolni az iskolába és jogosan panaszkodnak hogy kevés a bér, mert, " sokat dolgoznak. " az meg aki tényleg minden nap 8 órát dolgozik, és egy óra az nem ám 40 perc és nincs sí szünet, tavaszi,nyári, meg téli meg anyám tyúkja, hanem dolgoznak ám.és nincs negyven percenként szünet.Ja, most mondják azt hogy " De mi ezért tanultunk. . Igen kérem. de a gyerek, nem tud olvasni meg számolni akkor miért is tanúlt a kedves tanárnéni meg bácsi?? van a családba négy " diplomás tanár.Kurvára fent vannak de mint a vakond belső zsebe olyan sötétek. De a diploma, az kérem dipppploma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.