Nem évtizedekre tervezik már a mosógépeket sem. Egy tesztvizsgálat során kiderült, hogy egy átlagos berendezés hat évig bírta a strapát, de a drágábbak is csak nyolcig – írja a Világgazdaság.

A gyártók azzal számolnak, úgyis jön egy újabb, „okosabb” modell. Csakhogy Magyarországon még kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egyik napról a másikra átváltsanak egy új generációs gépre.

Régen évtizedekig bírták a mosógépek, ma jó, ha hat évig húzzák

Tizennégy gyártótól összesen 30 mosógépet tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete egy külföldi laboratóriumban. Arra voltak kíváncsiak, mennyi ideig lehet őket meghibásodás nélkül üzemeltetni.

A teszt során azt is bemérték, mennyi vizet és energiát fogyasztanak: a 30 termékből 6-ról derült ki, hogy az átlaghoz képest víz- és energiatakarékosabb. A Zanussi, Electrolux, Whirlpool esetében átlagosan 60 százalék volt annak az esélye, hogy 5-6 évig problémamentesen üzemelnek. Az AEG, valamint a Siemens esetében már 80 százalék.

Andacs Noémi, a Tudatos Vásárlók Egyesülete munkatársa azt mondta: a vizsgált mosógépeket széles skálán választották ki, hogy kiderüljön: van-e összefüggés az ár és a minőség között. A teszt során a vizsgált mosógépekkel körülbelül tízévi használatot szimuláltak.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nem talált olyan terméket a mosógépek tesztelése során, amelyik minden szempont alapján átlagon felül teljesített volna. A harminc készülékből mindössze öt bizonyult az átlagnál tartósabbnak. Nincs könnyű helyzetben a vásárló, hiszen mérlegelnie kell, hogy számára mi a fontosabb: tartós legyen a mosógép, csendes, vagy pedig kevés áramot és vizet fogyasszon az évek során. Miközben 110 000 forint körüli összegért is találunk közepes tisztítási hatékonyságú, átlagos energia- és vízfogyasztású és közepesen tartós mosógépet, 265 000 fölött is van olyan termék, amelyik csak ugyanezt a szintet hozza. Mivel a mosógép nagy anyagi beruházás a háztartásoknak, nem mindegy, hogy mennyire tartós darabot választanak, ezért is készült a vizsgálat.

Nem lepődött meg az eredményen Sárközi András háztartásigép-szerelő, aki több mint harmincéves tapasztalattal rendelkezik.

Azt mondja, függetlenül attól, hogy milyen márkajelzés van a gépeken, amikor szétbontják, kiderül, hogy ugyanazokból a kínai alkatrészekből rakták össze szinte mindet. A drágábbakat kicsit precízebben, de vannak típusok, ahol még ez sem érvényes.

Nem véletlen, hogy a gyártók többsége ma már egy évre ad garanciát, és a legdrágább gépekre sincs több ötéves jótállásnál. Vannak manapság olyan biztosítások is, hogy ezt meg lehet hosszabbítani. Érdemes azonban figyelni arra, hogy mekkora igénybevételre vásároljuk a gépet. Háztartási célokra, úgy számolnak, négynaponta indítják el. Ezekben a mai modellekben pedig ezt nyomon is tudják követni a gyártók. Ha gyakrabban használják, akkor arra hivatkozva, hogy extrém igénybevételnek tették ki, és nem erre gyártották őket, még biztosítás esetén sem fizetik a javítást és az alkatrészt.

Ma már sokan felismerték személyes tapasztalataik alapján is: azért bírják rövidebb ideig a berendezések, hogy minél gyakrabban cseréljék őket. A jelenség körül persze egy felépített elmélet is kialakul, ami a „tervezett elavulás” nevet kapta. Lényege, hogy a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több cég kevésbé tartós, hamarabb elromló, ezért hamarabb lecserélendő termékeket kezdett gyártani.

A tervezett elavulást eddig még egyetlen tudományos vizsgálat sem erősítette meg, sőt, az összeesküvés-elméletek közt tartják számon.

Természetesen a cégek sem ismerik el, hogy van ilyen. A Bosch és a Siemens például állítja: a háztartási gépeiket eleve 15 évre tervezik.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
2 év garancia helyből + 3 évet vehetsz! Majd ezután pár hónappal romlik el!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Igen mert régen átvertek, a mosogépre adtak két éves garanciát és tartott húszig...
...de mára rájöttek, hogy ami a garanciát meghaladja az már pazarlás.
SystemError
Ma külön mérnökök szimulálják az anyagfáradást. Jól belőtt üzleti céllá vált. Nincs ez másképpen az autóknál.. Egy régi mercedes millió km-et futott, ma örülönk 3.400.000km-nek:)
Klubtag
Nincs mit ezen csodálkozni, ahogyan van a kapitalizmusnak vadhajtása, úgy ez a fogyasztói társadalom vadhajtása. Ez ösztönöz arra, hogy gyakrabban, adott esetben drágábban vásároljanak a szegény emberek tömegesen. Nem igaz, hogy műszakilag ezek a termékek a
csúcstechnika képviselői, egy lépcsőfok, amit majd 4-6 év múlva követ a következő fokozat.
Ha megfigyeljük a hirdetéseket, szinte röhej, hogy félévenként ugyanarról a termékről kiderül, hogy van jobb, hatékonyabb, megbízhatóbb.
Rózsika Hatházi
Nekem régen Minimat gépem volt. Na az elvitte a 2 méteres rongyszőnyegemet is. Igaz, hogy víz és áram pazarló volt. A mostani Elektrolux-ba be sem merném rakni. Így amit megspórolok az energián, azt elköltöm a háztól-házig szőnyegtisztítónál, vagy a Bubble önkiszolgáló mosodában. De, úgy kell nekem, minek vettem fehér rongyszőnyeget. :)) Más. '89 óta van egy orosz mélyhűtőm, ami ez idő alatt egyszer romlott el. A hűtőgépszerelő meg is jegyezte, hogy nem szeretik az orosz hűtőket, mert nem nagyon akarnak elromlani.
Szókrakész
Vegyék ki a szavatosság + 1 nap chipet a gépekből és máris tovább bírják.
Szókrakész
@SystemError: Ford kezdte el.
A mérnökeinek a Fordokban azt kellett vizsgálni, melyik anyag, alkatrész meddig bírja.
És nem a leggyengébbeket cserélték le jobbra, hanem a legtartósabbat olcsóbb, kevésbé strapabíróra.
Klubtag
@Szókrakész: Jesszus...ilyen egyszerű elenne???
Szókrakész
@Klubtag: Nem zörög a haraszt, ha... nem vet a paraszt.
Designer
2 év garancia helyből + 3 évet vehetsz! Majd ezután pár hónappal romlik el!
coni
Akármennyire is tagadják oka van annak, hogy sokkal sűrübben kell cserélni a háztartási gépeket. Sokszor nem is főalkatrész romlik el benne, hanem letörik egy kis darab innen-onnan és már az egész mehet a kukába mert nem használható/javítható. Sokkal kevesebb az anyag benne, olcsóműanyag gépeket nem lehet 15 évre tervezni...
SystemError
Csak egy példa w123-as merci: németből behozták 2-400.000km-el. Itt taxiztak, piacoztak vele 800.000-ig utána ment az arab országokba, ahol még kapott 1-2 millió km-et..:) Mennyit megy ma egy átlag autó?
Egy motornál kb 100.000 ami az átlag..A honda gyártott egy full fogaskerekes vezérléssel elátott motort a 90-es években. Abban is rekord 1 millió km körül volt. Majdnem bele is döglött a honda a VFR-be, mert alkatrészt nem vettek hozzá és szervizbe sem vitték. Tehát új motort sem vettek...:) Amúgy ma is, ha a családom életét kéne rábiznom egy járműre, akkor a 1990-2000 között nézegetnék jó állapotú gépjárműveket akár 0 km-es maival szemben!
2000 után megjelentek a szoftveres szimulációk, stb. Nagyjából a Toyota maradt, akik nem adtak le az elvekből. Persze a Toyota nevéhez fűződig a Lean gyártástervezési módszer. Ami a mai project mangament rendszerek is használnak.. Vagyis nem az anyagból spórolnak, hanem az erőforrásokat csoportosítják át hatékonyabban. De ez japán...nem a környezetvédelemért lobizzó németország WV grouppal, ami átbaszta az egész világot százalékosan hozzájárulja a tetves dizel rákkal...
nyanya001
A munkahelyek és a piac folyamatosságát biztosítják.
desiro
Ez fogyasztói társadalom jellemzője, de nem Mo-on.
simmering73
Egy jóléti társadalomban így működik. Attól pörög a gazdaság, ha 2-3 évente lecserélnek mindent. Mosógépet, autót stb. És nem okoz nekik gondot ezek megvásárlása.
papa.49
Egy pontos példa az Indesit mosógép működött 8 évet hibátlanul addig semmi baja nem volt egyik napról a másikra anélkül hogy bekapcsolta volna nejem elromlott, ,,panel hiba,,- szerelő elektronika csere a két panel, meg a kábelköteg 40 ezer, + munkadíj, mert csak akkor van garancia a panelekre, ha ő szereli be,- vettünk egy újat 59 ezerért!!!
Azóta sikerült megtalálni a gyári programját, kiderült hogy a proci állította le a verklit, tehát ez a ,,tervezett avulás,, tipikus példája...
emerencia
@simmering73: Csakhogy megmondta őfensége, hogy mi nem jóléti társadalom vagyunk, hanem illiberális munkaállam. A mostanában odalökött fizetésemelés még mindig messze van attól, hogy ne okozzon gondot, ha elromlik valami. Max annyit tehetünk, hogy óvjuk a készülékeinket. Én pl. a mosógép centrifugáját soha nem használom 400 fordulaton felül és a vasalóval való gőzölésről is lemondtam. Ugyanúgy fájtolok mint régen. A kőttes tésztát pedig kifejezetten kedvelem kézzel gyúrni. Nyolcvanas nénikék is megcsinálják, én pedig hússzal kevesebb vagyok. A dagasztásra is alkalmas gépem így kímélem.
papa.49
@emerencia: A mosógépet meg húzd ki a konnektorból, ugyanis a feszültségmentes állapotban nem számolja az avulási időt, mellesleg olyankor is fogyaszt igaz csak kb. 2-4 W óránként de sok kicsi sokra megy... Vagy kapcsolóval felszerelt konnektort kell használni de 2 sarkú kapcsolót...
emerencia
@papa.49: Mániákus feszültségmentesítő vagyok. Anno a suliban belénk nevelték az érintésvédelem fontosságát, manapság pedig az energiatakarékosság miatt is fontos. Sajnos sokan nem ismerik a leválasztó (kétsarkú, kétpólusú) kapcsolót pedig életet menthet. Mások szerint drága, pedig ez az amin nem szabad spórolni.
A tervezett elavulás nem mese. Munkám során gyakran tapasztalom, hogy nagyon is igaz:
www.youtube.com/watch?v=aM2SoPr9I7k
hemami
@simmering73: Ez akkor is pazarlás, amely nemcsak a pénztárcánkat érinti, hanem a környezetünk, az egész bolygónk állapotát nagyon hátrányosan befolyásolja.
papa.49
@emerencia: Ja persze elfeledtem szakmabeli vagy bocs... Én még nagyon régen tanultam a szakmát (vill.szer.) 5i éve szabadultam, de az első szabály volt a vizes helyiségekben a kétsarkú, leválasztó kapcsoló, meg akkor még a konnektort is csak 2.2 méter fölé volt szabad szerelni a fürdőszobában, vagy a vill. bojler bekötése nem lehet a bojler mellett mint manapság, sőt ugye a világítás kapcsoló is csak a helyiségen kívül lehetett...
emerencia
@papa.49: Ja és csak fröccsenő víz ellen védett (IP44 vagy annál is védettebb) lámpatesteket szabad felszerelni a fürdőbe. Naponta van "szerencsém" látni, hogy ez sokakat mennyire nem érdekel! Szinte már könyörögni kell, hogy ne ragaszkodjanak a száraz helyiségbe való lámpához vagy ne apucira bízzák pl. a kismegszakító cseréjét, ne vásároljanak villanytűzhelyet anélkül, hogy egy jó villamos szakemberrel előtte nem konzultáltak stb. Én nem vagyok villanyszerelő de elképedve látom, hogy sokan erre a szakmára is úgy tekintenek mint a focira: mindenki "ért" hozzá. :-(((((((((
papa.49
@emerencia: Aztán történnek olyan esetek mint nem olyan túl régen mikor egy fiatal apuka halt meg a kádban egy szarul, kontár módon bekötött bojler miatt...
namihami
@papa.49: A hajszárító konnektorja nem lehetett a kádtól vagy zuhanytól 1,5 m-nél közelebb. És így tovább. Na, ezeket ma már, tisztelet a kivételnek, szinte senki nem veszi figyelembe.
@emerencia: Az öreg, alumínium (néha még rongyszigetlésű) vezetékekre számolatlanul terheli rá a modern és energiafaló cuccokat. És ha szerencséje van, akkor csak a dobozban, a kötés füstöl el. Ha peches, akkor még a falban is ég a kanóc.
namihami
@papa.49: Hát igen. A fázist is mag a nullát is ellenőrzi az ember, de ott kevesebb a hiba, mert legfeljebb nem szuperál.
DE. Ha véletlenül a földeléssel van baj, azt már csak akkor veszed észre, ha gubanc van. Ezért célszerű a FI-relé, bár nem filléres mulatság. De még mindig olcsóbb, mint egy temetés.
emerencia
@papa.49: @namihami: Vagy a rejtélyes lakástüzek. Amikor a gázos sütőt a hetvenes években épült tízemeletes panelházban villamosra cserélik, vajon gondolnak-e arra, hogy nemcsak a saját vagyonukat, testi épségüket teszik kockára? Igen, tudom, hogy egy légkeveréses csodasütővel könnyebb sütni de valahogy én inkább odafigyelek a gázos sütőmre ahelyett, hogy leterheljem az alumínium vezetékes, kis terhelésre tervezett hálózatomat egy ilyen csodasütővel.
papa.49
@namihami: Tudod miért mert ha elejti a hajszárítót miközben a kádban ül ,,megrázó élményei,, lesznek, alkalmasint bekrepál a delikvens...
A GV. meg a GVS madzagokat ne is említsd, ráadásul 1.5 mm2, 10 A terhelhetőséggel, amit ma egy automata mosógép a felfűtés alatt fel is vesz, bár már vannak amik csak 1.2-1.4 KW fűtőtesttel készülnek...Az alu vezeték legnagyobb átka míg a rézvezeték oxidrétege vezeti az áramot az alu vezeték oxid rétege az elox viszonylagosan szigetelő, és a kötések bizony oxidálódnak, pláne ha lúgos környezetben, levegőben vannak, a mosószerek meg mind lúgbázisra épülnek, tehát be van építve a a vezeték égés a falba...
papa.49
@emerencia: Igazad van, itt fent le is írtam miért, és ugye egy sütő is min. 1.2 -1.5 KW. nem biztos hogy elbírja, egyébként a '80 évektől kezdődően már nem is lehet használni az aluvezetéket...
emerencia
@namihami: Soha nem szoktam a fürdőszobában hajat szárítani. Gyerekkoromban megpróbáltam de apu megtiltotta. Már öt éve nem él, de a tiltás ugyanúgy érvényben van. Szerintem a fürdőszoba tisztálkodásra való, nem szépítkezésre.
Ördögvadász
Hat év hosszú idö ám!, a faszi kétévenként cseréli a spermatolvajt!
emerencia
@papa.49: Nem véletlen, hogy a komolyabb áruházakban már csak rézvezeték kapható
kb. húsz éve. Jó lenne áttérni a rézre de a költsége megfizethetetlen.Villamos szempontból is rengeteg az elavult lakás.
namihami
@papa.49: A 1,5 mm2 keresztmetszettel lenne a kisebb baj. Ha megnézed, akkor ezek a modern szerelvények olyan silány, nem rugózó érintkezőkkel készülnek, hogy néhány kihúzás és bedugás után a lemezek szétnyílva maradnak. A villásdugó nem igazán szorul benne, amitől megnő az ellenállás és a szerelvény elkezd szikrázni, majd elég. Sokszor még a villásdugó is beleég a konnektorba.
A régi szerelvények nagyrészében egy rugó nyomta össze a csatlakozórészeket, na ez az újakból szinte mindből hiányzik. Én nagyon szerettem a KOPP-okat, de azok minősége is sokat romlott. Hogy a SOLID-nak nevezett vagy a piacokon árult lengyel vagy török ""árukról"" már szó essék. Ugyanez igaz a szerelhetőségükről is. Gyenge anyag, vacak csavarok. És újabban a dobozba szoruló körmöt nem anya fogja, hanem műanyagba vágja bele magát a csavar. Na, azzal szereltetném, aki újította. Innen is csókolom.
A kuncsaft megveszi, mert akkor olcsó, de olyan is.
papa.49
@namihami: Hasonló a véleményem, meg a tapasztalatom is, hol vannak ma már a ,,békebeli,, porcelánaljzatra készített szerelvények, amiiket ha akartad akár javíthattad is... Ezt a csoda konnektort ne is mond mit szarakodtam a lányoméknál mire rendesen betudtam rögzíteni, mert a köröm agyaga 1 mm lemez, emlékszem a régi szerelvények körme vagy 3 mm volt...
Az igazság az hogy ma már jól szerelhető szerelvényt keresni kell, mert az áruházak nagy részt a bóvlit tartják a polcaikon, vagy a villásdugók vezetékrögzítője, ha erősen ránézel már szét is törik...
emerencia
Akinek fontos a tartósság, mindenképpen felültöltős mosógépet vegyen mert annak a dobja két oldalon van rögzítve. A reklámok elsősorban az elöltöltőset nyomatják, nem kell bedőlni nekik.
Rózsika Hatházi
@papa.49: @emerencia: @namihami: Na, most hoztátok rám a frászt. Merjek ezután a fürdőszobában bármilyen tevékenységet végezni? Vagy mosdáshoz, mosáshoz térjek vissza a teknőhöz? Vasalásnál meg a faszenes lóbálós szerkezethez? :)))))))
emerencia
@namihami: Nahát, még emlékszel a KOPP-ra. Jórészt villanyszerelők vásárolták, sajnos min 5-6 éve már nincsen. :-( A SOLID is nagyon népszerű volt, ha ugyanarra gondolunk mert falon kívüli csak egy vékony doboz volt. Még ma is keresik. Nem értem, hogy bevált, kedvelt termékeket miért kellett megszüntetni.
emerencia
@Rózsika Hatházi: Nem, nem, csak ésszel csináld. Keress egy lelkiismeretes villanyszerelőt és hallgass rá. A villany ugyan nem szereti a vizet de léteznek olyan biztonságos módszerek amikkel szakszerűen elkerülhető a baj. Kellemes pancsikolást!
papa.49
@Rózsika Hatházi: Dehogy csak keres egy rendes szerelőt aki tud tanácsot adni ha készüléket akarsz vásárolni, a lakást meg ha új építésű akkor már nem aluvezetékkel szerelt hanem rézzel azt meg nyugodtan használhatod...A szerelő ellenőrizheti a védővezeték meglétét, épségét akár egy próbalámpával is vagy ha van áramvédő relé Fir relé annak a működését is...
A többi meg csupán a józan észre hallgatni a kádban fürdünk, közben nem használunk elektromos kütyüt...Nem olyan bonyolult ez mint első látásra...
Rózsika Hatházi
@papa.49: A mi épületünk 82-es évjáratú és bizony a vezetékek alumíniumból vannak. Az egész kicseréltetése horror összeg lenne. Azért, ha lehet nem használok egyszerre több elektromos kütyüt, amit tudok kihúzok az aljzatból. És mivel zuhanykabinunk van, elég bonyi lenne odabent hajat szárítani. :))))
papa.49
@Rózsika Hatházi: Akkor fokozottan odafigyelni, és nem lesz baj...A horror összegre én azért nem hinném bár nem tudom házgyári épület-e vagy magánház, védőcsőbe húzott vezeték van-e, vagy mmfal, esetleg mfal vezeték, meg mekkora a lakás, mindenesetre egy átlagos lakás vezeték felhasználása 600-és 900 méter között szokott lenni, a méterenkénti ár meg úgy 10- 15 forint körül...
emerencia
@Rózsika Hatházi: A lakásom '86-os és még mindenhol alumínium vezeték van. Egy agyrém a konnektor vagy kapcsolócsere mert törik. Szerencsére a látható helyeken lévőket még a nyolcvanas években kicseréltük Kontaktára, azokkal azóta sincs semmi semmi baj. Megbízható, békebeli magyar gyártmány a pártállamból.
emerencia
@papa.49: 15:47-re. A porcelánt még most is keresik pedig hol van az máááár...
papa.49
@emerencia: Istenem mikor az őskorban elment az ember kapcsolót javítani, kiszedted a falból meghúzgáltad a csavarokat alul, esetleg az érintkezőt kicsit beljebb nyomtad a csavarhúzóval, és láss csodát működött megint vagy 20 évig hibátlanul, az új szerelvénynél meg legelőször meghúzgáltuk az alsó csavarokat csak utána kötöttük be...
emerencia
@Rózsika Hatházi: Ha mégis áttérnél a rézvezetékre, nagyon figyelj oda mert eszement árkülönbségek vannak a klf. boltokban a rézvezetékek között. (Én az mmfalnál tapasztalom.) Csak azt nem értem, hogy Magyarország rézbányáit miért zárták le? Valaki arra is rá akarja tenni vagy már rátette a kezét? (Költői kérdés.)
emerencia
@papa.49: Tudod mi az érdekes? Ha beszélgetek valakivel, könnyű rájönni, hogy hány éves a villanyszerelője. A sarkakat az idősebbek emlegetik, a pólust az ifjabb korosztály.
Az öregek általában betartják a szabályokat mert átérzik a felelősséget. A fiatalabbak között is van ilyen de sajna egyre több a gyorstalpalós, sokszakmás szaki akibe finoman szólva nem épült be ez a reflex és félő, hogy nem is fog soha. :-(((((((((((
papa.49
@emerencia: Nekem talán az a szerencsém hogy még mindig imádom a szakmáimat a vill.szer. a rádió,tv műsz. az ÉV mérést, a targi szerelést, és persze az örökszerelem az elektronika, ennek révén lettem targonca szerelő, mert kerestek olyat aki megjavítja az elektronikákat is...Én még akkor kezdtem '63 akkor építettem az első rádiómat egy 2+1 egyenesvevőt, aztán szupert, majd 2x transzponálású szupert ezek még csövesek voltak aztán jöttek a tranyók az első ,,széria,, P13 az ezermester boltból a Lenin kőrútról, 5 tranyós egyenes vevő, később 7 tranyós szupervevő, majd a katonaság a Központi Hírjavító, a Darózczi út, utána Gödöllő, később csapatnál kint hadosztály rádiós műhely, majd vissza a vill. szer. Tisza Cipőgyár a körök, később a Desma frőccsöntő gép, a meló mellett iparengedély és ami jött minden háztart kész. tv, rádió javítás erősítők készítése...
Na nem untatlak tovább...
Rózsika Hatházi
@papa.49: 16:24-re Panel, 55 m2. Azt nem tudom, hogy csőben mennek a vezetékek, vagy simán a betonban. Csak azt tudom, hogy a vizesblokk tetején csomó vezeték kúszik ide-oda. Pár évvel ezelőtt beázott a Wc és azt gondoltam, hogy a fűtéscső ereszt. Mivel az a lakásszövetkezeté, ők küldtek vizes szakit. Mindenféle vésőgéppel mányikált, mire ki tudta cserélni az adott vizes szakaszt. Azt mondta, másnap visszajön begipszelni. Gondoltam, ha begipszeli a mókusodút, akkor lefestem a wécét és az új cső körül elkezdtem a festékrétegeket lekapirgálni. Egyszer csak a fűtéscsőtől 2 centire előbukkant egy háromeres kábel. Másnap mondtam a fűtésszakinak, még jó hogy nem találta el, mert megrázó élményben lett volna része. A dolog lényege, hogy begipszelte, lefestettem, majd 3 hét múlva lett egy zárlatunk, de olyan szinten, hogy a konyhában az összes konnektor behalt. És, ha lúd legyen kövér, a wécé megint beázott. Villanyszerelők hada kereste a hibát, mire kiderült, hogy az a fránya háromeres szigetelése sérült. Na, azt sikerült elérnem, hogy a szövetkezet a saját szerelőjével megcsináltatta, igaz nem keveset kellett hadakoznom. Arra a kérdésemre kezdtek reagálni, hogy mi van akkir, ha a zárlat áthúz a fűtéscsőre és a 11 szinten valaki éppen akkor szeretne felállni a rötyiről a csőbe kapaszkodván. Utána kaptam egy e-mailt a szövitől, hogy megcsináltatták, ezek után kussoljak már és vegyem tudomásul, hogy a ház építésekor keletkezett rejtett hibáról van szó. Hát ezen kurva jót derültem és visszaírtam, hogy igen érdekes az a rejtett hiba, ami 33 évig lappang. Az i-re az teszi fel a pontot, hogy aki írta a szövetkezet elnöke, végzettségére nézve épületgépész. :))))
emerencia
@papa.49: Dehogy untatsz. Te a szakmáidat ugyanabból a körből szerezted és mindegyikben szereztél gyakorlatot is. Manapság a sokszakmások többségének egészen távoli szakmái vannak és szegényeknek nincs lehetőségük gyakorlatot szerezni. De van ellenpélda is. Nemrég beszéltem egy villamosmérnök hallgatóval, aki egyetem mellett párhuzamosan elvégezte a villanyszerelő szakmát és el is helyezkedett benne mert különben semmi gyakorlata nem lenne. Arról álmodoznak a társaival, hogy ha végeznek villanyszerelőként munkát vállalnak Németországban, összegyűjtenek egy kis pénzt és megpróbálnak majd mérnökként elhelyezkedni és örökre ott maradni mert itthon sem mérnökként, sem szakmunkásként nem látják a jövőjüket. Nekünk anno nem voltak lehetőségeink külföldön de legalább hittünk benne, hogy ha rendesen dolgozunk és tanulunk, boldogulni fogunk. Boldogultunk is valahogy de a vége félő, hogy tragikus lesz a nyomornyugdíjak miatt. Ez az amit nem szeretnének ezek a fiatalok...
emerencia
@Rózsika Hatházi: Sajnos nem csodálkozom azon, hogy épületgépész az illető. Épp most beszéltem egy fiatallal, aki elhencegte nekem, hogy sima érettségivel, a városunk nemrég főiskolából egyetemnek avanzsált iskolájában 3 év alatt mérnök lesz. Ma már ott tartok, hogy csak azt tekintem mérnöknek, aki a BME-n végzett nappalin. A tanfolyamos és gyorstalpalós mérnökök aligha fogják fellendíteni a gazdaságunkat. Megérdemelnének egy tisztességes felsőoktatást.
namihami
@papa.49: Mint emerencia írja, sajnos az árak (mint a benzinkútnál) eltérhetnek, de nagyon.
Sajnos, már a legolcsóbb helyen se találni 40-45 Ft-nál olcsóbban 1,5 mm2-es rézvezetéket. Ráadásul a mosógép és bojler pedig, a gerincvezetékkel egyetemben, nem haragszik meg a 2,5-es méretre. És a mai energiaigényű, sokszor 180-200 m2 körüli házak, lakások, általában 3 fázison 18-20 körrel készülnek, hát abba szó nélkül be lehet rángatni 1.200-1,400 m drótot. Ehhez jön még a cugehör, falban és falon kivül. És a hab a tortán, a munkadíj. Többek között ezért lett ilyen drága az építkezés.
És pluszban: emlékeztek arra jó magyar fröccsöntő lángészre, amelyik egy időben (szerencsére régen) a 65-ös dobozt úgy gyártotta le, hogy nem a külső, hanem a belső átmérőjét csinálta 65 mm-re. Na, abba ha megfeszültél se tudtad a körmöket annyira kicsavarni, hogy 2 nap múlva ne essen ki a szerelvény a dobozból. Szerencsére nem sokáig volt a piacon a cucca. HEJ, a régi szép idők.
Kékavian
@papa.49: Bocsi kicsit OFF de Bp közelében laksz? Van egy samsung hangfalam és elkezdett bugni...gondolom mert vagy 15 éves a hanerőszábozós mély része hogy a forrasztások eloxidálódtak vagy meglazultak és senki nem csinál manapság ilyesmit...a két magashangú nem recseg hozzá...és szeretem mert betudom a hangmélységet és a erősséget jól szabályozni mert 71 évesen kicsikét...már süki vagyok...szóval ha Bphez közel lennél elvinném ha vállalnád a javitást. Választ a hegelkukitvn.huravárom . Légyszi ha nem se baj csak megpróbáltam.
Rózsika Hatházi
@emerencia: De ez a szövetkezet vezető nem fiatal, még az átkosban végzett.
Kékavian
@emerencia: Minden szakmával igy van!!! Én is 60tól tanultam és 3 év 1 szakma minimum..még a tanfolyamos is 2 év volt amihez elég volt a munkahelyi gyakorlatnak...ma 3 -6 hó alatt még azt se tudja a delikvens hol is van nemhogy mit fog majd tanulni!
papa.49
@Rózsika Hatházi: A hibára akkor az házgyári lakás, a 43 ÁÉV technológiával szerelve, egy egész napot voltam a dolgozójuk ' 72. ben aztán felmondtam, miért pont a panel résekbe történő szerelés miatt, mi még úgy tanultuk a vezetéket, vagy csövet nem lehet a diletációkba szerelni, és valószínű hogy mfal vezeték amivel csinálva volt... Meg a ,,mennyezet konnektor,, miatt, így már értem a horribilis összeget...
papa.49
@namihami: Igazad van az árak tekintetében azoknál a lakásoknál, én is csináltam pár házat Pestlőrincen a gazdag negyedben, még a kilencvenes években, a munkadíj volt 200 ezer, lehet fogalmad mi minden volt ott a liftig bezárólag, de ez egy házgyári elemekből összeszerelt lakás nem tudom hány nm, de 100 nál nem hiszem hogy nagyobb legyen, persze így is húzós lenne a végösszeg...
papa.49
@Kékavian: Sajnos nem én Martfűn lakom jelenleg...
De vélhetően amit leírtál annak a szűrésével lehet baja, magyarul ,,kiszáradt az elkó,, a szűrőkondijai, mert van legalább kettő benne...
papa.49
@namihami: a 18.55. re Emlékszem azzal védekezett hogy ő a külső méretnek gondolta, ám azt se feledjük hogy ezek a méretek még a földtörténeti középkorban lettek megállapítva, és a kátránypapír belső résszel együtt, hasonlóan a ,,bergmann csövekhez, amik szintén nem annyi milisek, mint amennyit mondunk...
papa.49
@emerencia: a 17.50 re Sajnos hogy a kétkezi munkának ma nincs semmi becsülete, pedig ezt te is tudod egyetlen számító gép nem fog megjavítani semmit, ha nincs hozzáértő megfelelő tudású ember aki tudja kezelni a pc.t és a javítandó készüléket is, és ehhez nem kell mérnöki diploma, csak a szakma szeretete, meg tudás, hogy mit csinálsz és miért...
Hát a nyugdíj, én már az vagyok de a fiaim akik 46,45, 42 évesek meg a lányom aki 30 éves hát nekik lesz-e nyugdíjuk, én őszintén mondom NEM HISZEM, HOGY LESZ!!!
emerencia
@Rózsika Hatházi: Akkor is előfordultak ilyenek de kisebb számban. mint most. Az arányok voltak mások.
Cefi
@SystemError: Nem mérnökök. Szoftwerek. Konkrétan CAD rendszerek. Ha érdekel priviben...
Desischado
Én százszor jobban bízom a régi szakikban, mert azok még tisztességesen kitanulták a szakmát.
Amúgy meg ebben a korlátozott működésben van valami, mert már sok helyről hallottam, hogy valamit beleépítenek, hogy mérje a szavatosságot. Nem lenne ezzel semmi baj, ha volna pénzük az embereknek, frissíteni a készülékeiket.
Rózsika Hatházi
@papa.49: Nem értem a mennyezet konnektort. Ugye nem arra gondolsz, hogy a menyón van?
Kékavian
@papa.49: És mit tudok vele tenni? Ha tanácsolnál...látom a neten ilyen nincs is már vagy 100e felett valai számomra idegen kezelésü..mint a tapisteló amitől frászt kaptam.
Érdemes még javitani vagy???71 vagyok és az az igazság egyre bonyóbakká teszik a technikát is , nincs semmi kompatibilitás az eszközök között...nehogy otthon 2 xarból valami használhatót összepakoljon a jónép...
Megköszönném a tanácsod..van pár szakmám (egy életre tanulni köllött hogy megéljünk)de nem ez...
Sajnos a gyerekeink nyugdijához csak annyit hogy igen bajban lesznek...pedig igen normális ötlet volt a háboru előtti megszervezése először a bányászok nyomdászok vasutasok majd az állam is átvette ezt a OTI (Országos Társadalombiztositási Intézményt) de a45 után ellopott államositott vagyonokat sokan kárpótlásként visszakapták vagy egy részét az OTI semmit holott rengeteg kötvénye bérháza ingatlana volt amiből finanszirozta a nyugdijakat ellátásokat. És az egészben a szemétség az hogy járulék néven ugyan akkor fizetik a gyerekeink is ugyan azt az összeget +(adók!) amit nyugdijbamenetlnél felhasználhatna ha megéli.
Én nem szeretnék ebbe a világban fiatalabb lenni, érzi az ember fizikai ereje jóval kevesebbés azt a mokóskereket nem birná amit elvárnának tőlle!
papa.49
@Rózsika Hatházi: Ez a kifejezés azt takarta annak idején, mivel az előregyártott födémpanelt nem lehetett megvésni, a a csillárnak belőttek egy szeget a plafonba, a vezetéket meg úgy 30 centire a mennyezet alatt áthúzták az oldalfalról a csillárhoz, és a kábel végén volt egy villásdugó, a falon meg egy konnektor...Szerintem ez már maga volt a borzalom, de még néha ezt is felülírták, még nagyobb ökörségekkel...
Rózsika Hatházi
@papa.49: Ja, így már értem. Nekünk a nappaliban rendesen van a vezeték, villanykapcsolóban végződik. A két félszobában van az, amit leírtál. A mennyezetnél dugalj, alatta meg villanykapcsoló. Kampó a menyón nem is volt. Meg kellene reklamálnom. Hun a kampó? :))))
Szókrakész
@simmering73: És ezzel lenullázzák a Földet.
De mindegy.
A lényeg, hogy 2-3 évente új autó rozsdásodik, porosodik a ház előtt.
Új lapostévén nézheted a 20 éves, szavatossága lejárt filmeket.
Veszed az eldobható cipőket.
Új gyártásban veszed meg a 70-s évek divatját.
Új...
Új...
.
.
.
.
.
papa.49
@Rózsika Hatházi: Én ezért hagytam ott az első nap után a 43 ÁÉV. ...Kellett a Hilti szög, meg a patron másra, fékező alátét nélkül disznót lehetett vele leölni...
division
Nem kell ezen csodálkozni, így van ez mindennel már több éve. Legutóbb egy kicsi hiba miatt komplett fedélzeti számítógépet kellett cserélni az autómon közel egy milláért csak mert külön nem lehet javítani a hibát. Ma már szinte minden egyben van, de ha még meg is lehet javítani egy műszaki cikket az kb. annyiba kerül mint venni egy újat kompletten.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.