Már régóta vártuk, eléggé elkeseredetten, hogy mikor fog valaki „Dévénynél betörni”, új időknek új dalaival, és végre, néhány hónapja politikai innováció kezdődött el a baloldalon. Ez a régen várt politikai innováció látványosan jelentkezik az MSZP és a Párbeszéd szövetségében, Karácsony Gergely fellépésében, s egyáltalában ennek az „Új Szövetségnek” a megújult közéleti szereplésében. Kinyitották az ablakot, betódult a friss levegő, mert belépett a politikába a baloldalon egy új nemzedék. Legutóbb pedig egy olyan fontos esemény is történt, ami felidézte a rendszerváltás hangulatát, és ahogy Márki-Zay Péter meg is fogalmazta a polgármester választás után Hódmezővásárhelyen: újabb rendszerváltásra vár az ország. Tavaly Botka már kimondott két fontos dolgot, amit a baloldalon korábban csak kerülgettek, mint a forró kását. Egyrészt, hogy nincs visszatérés a 2010 előtti állapothoz, másrészt, hogy a baloldalnak vállalnia kell a maga felelősségét a korábbi hibákért, és kritikusan kell...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@durbincs: Zavarban vagy, gatyaturkesz?

Mit akartál volna te kis IQ mínusz?
Kérj segítséget, neked nem szégen, tudják, hogy idióta vagy!

Matyar még nem menni, csicska?
A "minivirsli" tapogatás jobban megy, mi?
Meg más gatyájában turkászni!
Igaz, hogy állandó ingyenes belépőd volt a Széchenyi - "meleg" - fűrdőbe, buzzancs?
Romániából is ezért zavartak el?
quadrocopter
@durbincs: "Zömül a guanó?" Így hívjákk a famíliádat, csicska? Találó!

Szenvedjetek csak, Hmvásárhely bekerült a történelem könyvekbe, méretes mlteres kékeres lóg ki a szátokból, szervilis csicskák!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál volna te kis IQ mínusz?
Kérj segítséget, neked nem szégen, tudják, hogy idióta vagy!

Matyar még nem menni, csicska?
A "minivirsli" tapogatás jobban megy, mi?
Meg más gatyájában turkászni!
Igaz, hogy állandó ingyenes belépőd volt a Széchenyi - "meleg" - fűrdőbe, buzzancs?
Romániából is ezért zavartak el?
quadrocopter
@durbincs: Zavarban vagy, gatyaturkesz?

Mit akartál volna te kis IQ mínusz?
Kérj segítséget, neked nem szégen, tudják, hogy idióta vagy!

Matyar még nem menni, csicska?
A "minivirsli" tapogatás jobban megy, mi?
Meg más gatyájában turkászni!
Igaz, hogy állandó ingyenes belépőd volt a Széchenyi - "meleg" - fűrdőbe, buzzancs?
Romániából is ezért zavartak el?
koszpeko
@durbincs: Annyit szerencsétlenkedsz, mint az egylábú a seggberugó versenyen.
Hogy kerülsz ide? Valaki nyitva hagyta a ketrecedet?
koszpeko
@durbincs: Olyan hülye vagy, hogy ha ló lennél, tolnád a szekeret.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.