Apukám kiskunhalasi, ott kimondottan szociáldemokrata párttagok is voltak, a mai napig baloldali a kötődés, a szüleim mindig hűen baloldaliak maradtak – mondta Kunhalmi Ágnes az ATV egyik műsorában. Csakhogy közben papírok igazolják, hogy édesapja, Kunhalmi István a Fidesz jelöltje volt. Egy kiábrándult baloldali szavazó létrehozott egy Facebook-oldalt Bal lator a XVIII. kerületben címmel. Itt – ahogyan a címből is sejthető – főként a választókerület MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltjéről, azaz Kunhalmi Ágnes kijelentéseiről és tevékenységeiről oszt meg információkat az oldal kedvelőivel. Mint egyik bejegyzésében írta: Kunhalmi Ágnes 4 év óta országgyűlési képviselő, de gyakorlatilag semmilyen érdemi eredményt nem tud felmutatni az italozáson kívül, amelynek hatására rendszeresen elég kínos vagy éppen vállalhatatlan helyzetekbe kerül. Ezen az oldalon bukkantunk rá a „Kunhalmi a saját édesapjáról is hazudik! Szégyen!” című bejegyzésre, melynek tanúsága szerint a politikusnő az...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Madácsi Pali
@durbincs: mehökkentő fake news a "hiteles oknyomozó" pestisrácok.hu-ból durbincs prezentálásával!
kishonda
Csak gratulálni lehet ehhez a kimagasló újságírói teljesítményhez! Pontatlan, elkent utalások, amik aztán tényekre változnak. Ja, hogy ez a pestisrácok? Ott ez a természetes.
quadrocopter
@durbincs

:"... édesapja, Kunhalmi István a Fidesz jelöltje volt. " És? Volt! Fogalom - vagy értelmi zavarod van, csicska?

Megint belebuktál a bemásolósdiba - idióta?

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.