Nem mehetnek asztronauták a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) addig, amíg a szakértők meg nem állapítják, mitől hibásodott meg csütörtökön felszálláskor a Szojuz MSZ-10 űrhajó – erről az AFP tudósít.

Vesztegzár alá helyezték a Nemzetközi Űrállomást

Az űrállomásra tartó amerikai és orosz asztronautáknak, Nick Hague-nak és Alekszej Ovcsininnek kényszerleszállást kellett végrehajtania.

2011 óta csak a Szojuzok fedélzetén mehetnek űrhajósok az ISS-re, az amerikaiaknak is ezt kell igénybe venniük. A következő felszállás december 20-án esedékes, háromfős személyzetet vinnének az űrállomásra. Azonban egyelőre nem tudni, hogy lesz-e erre lehetőség.

Az űrállomás küldetéseit felügyelő vezető, Kenny Todd sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, a vizsgálat kettő-hat hónapig is eltarthat, de nem tud becslésekbe bocsátkozni. Erik Seedhouse, az Embry-Riddle Repüléstudományi Egyetem munkatársa ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy néhány hónapig tarthat az eljárás. 2015-ben már volt hasonló probléma a Progressz teherszállító űrhajóval, de az embert szállító Szojuzokra sokkal szigorúbb követelmények vonatkoznak – tette hozzá az AFP-nek nyilatkozó szakember.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/NASA

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Akkor nem az űrállomást, hanem a hordozórakétát, te csökött agyú. Vesztegzár alá pedig mást szoktak helyezni - például az ilyen félanalfabétát -, jelen esetben felfüggesztik az űrrepülést, míg rá nem jönnek a hibára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.