A történelem során először női asztronauta is meghódíthatja a Holdat! Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2024-re tűzte ki a Hold-misszióját, amelyben most először férfiak és nők vegyesen vesznek részt.

Nem hiszi el, kit küldene a Holdra a NASA

A program az Artemis nevet kapta, amely egyfajta fejhajtás az Apollo-program előtt, hiszen a görög mitológia szerint Artemisz a Hold istennője, Apollón ikertestvére.

– Ha visszatekintünk a holdra szállások történetére, a nők nem igazán kaptak esélyt. Ez a program lehetővé teszi a fiatal lányok új generációjának, hogy másképp tekinthessenek magukra – mondta a NASA adminisztrátora, Jim Bridenstine Washingtonban. A hivatal már korábban is próbálta megteremteni az egyenlőséget a férfi és női űrhajósok között, hiszen a közelmúltban Anne McClain asztronauta és Christina Koch is lehetőséget kapott már űrprojektekben. Mivel az Artemis-programban hölgyet is küldenek majd a Holdra, könnyen lehet, hogy McClain vagy Koch lesz a szerencsés kiválasztott, de szóba jöhet még Jessica Meir (41) is, aki idén szeptemberben utazik a Nemzetközi Űrállomásra, illetve Nicole Aunapu Mann, az amerikai haditengerészet alezredese, aki tesztpilótaként már bizonyított.

A tervek szerint az amerikaiak 2024-ben küldenének embert a Holdra, aztán elkezdődhet a 2033-as Mars-misszió.

– A holdutazáskor használt szerkezeteket reményeink szerint újrahasznosíthatjuk, amikor embert küldünk a Marsra. De jelenleg a Hold az elsődleges célpontunk. Ez nem vicc, 2024-re ott leszünk. Meg kell tanulnunk együtt élni és dolgozni egy idegen világban – magyarázta Bridenstine. A kormányzat az amerikai űrkutatási hivatal jövő évi költségvetésének megemelését irányozta elő az Artemis-program sikerének érdekében: az összeget 1,6 milliárd dollárral (468 milliárd forinttal) emelnék, így a NASA 2020-ban összesen 22,6 milliárdból (6613 milliárd Ft-ból) gazdálkodhatna.

Forrás: Blikk

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Próbaképp nem lehetne egy csutkányt?...
Lepényleső
Pedig hogy szurkoltam volna a bánnak,ha ez esetben kimagasló képességeire rátalálnak.
Vak Varjúcska
Szerintem a fidesz vezetőket lövik ki a Holdra.
simmering73
Marist nem lehetne kilőni? Olyan szépen szokott nézni a szép, okos szemeivel. Szextánsnak épp megfelelne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.