Egy új brit kutatás szerint még a napi 25 kávé sem tesz rosszat a szívnek és az artériáknak.

Brit tudósok megkutatták: ennyi kávét ihatunk egy nap minden gond nélkül

Korábban több tanulmány is arról szólt, hogy a kávéfogyasztás megkeményíti az artériákat, ezáltal rosszat tesz a szívnek, és megemeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát is, most azonban egy brit kutatás arra jutott, hogy

napi 5, de akár 25 csésze kávé sem tesz rosszabbat az artériáknak, mintha nem innánk egyáltalán.

Egy londoni egyetem kutatói a több mint 8 ezer, a vizsgálatban részt vevő embert három csoportba osztották: az első csoportba azok kerültek, akik kevesebb, mint egy csésze kávét ittak naponta, a második csoportba azok, akik napi 1-3 csészével ittak, a harmadikba pedig azok, akik 3-nál is többet, de volt köztük olyan, aki 25 csészével is megivott egy nap.

A kutatók viszont arra jutottak, hogy még azoknál sem következett be változás az artériákban, akik napi 25 kávét ittak, a kutatók szerint így a kávé egyáltalán nem káros az érrendszerre.

Forrás: hvg.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

laja70
Brit tudósok megállapították, hogy 10 emberből 6 az 4!
advocat
Egy biztos! Ezeknek a "brit" tudósoknak fogalmuk sincs arról, hogy két fajta kávé - azaz három az egymagvas pearl beans is - létezik. A robusta koffeintartalma jóval magasabb az arabicáénál. Szóval milyen kávét ittak? Persze lehet kevert is, mert általában az a leggyakoribb. De melyikből mennyi. A többi stimmel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.