Pakson nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset, mert a két blokktípus tervezése teljesen más – mondta Kovács Antal kommunikációs igazgató a paksi atomerőműben tartott sajtóbejáráson.

Ezért nem lehet Paksból Csernobil

A "Miért nem lehetne leforgatni Pakson a Csernobil című filmet?" – című eseményen Kovács Antal elmondta, hogy Pakson aktív és passzív, emberi beavatkozást nem igénylő rendszerek garantálják a biztonságos működést. Minden biztonsági rendszerből három van, a szakembergárdát pedig elkötelezett, motivált, magas biztonsági kultúrával rendelkező szakemberek alkotják – mondta.

Fontosnak nevezte, hogy az ország mit gondol arról az objektumról, ahonnan a hazai villamosenergia-termelés fele származik, ezért hívják fel a figyelmet arra, hogy a paksi és a csernobili atomerőművek között milyen tervezési, műszaki különbségek vannak.

Kiemelte: a paksi atomerőműben olyan biztonsági rendszerek vannak, amelyek az esetleges emberi hibákat kiküszöbölik. A paksi létesítmény biztonsági szempontból is a világ legjobb erőművei között teljesít – mondta, hozzátéve: a Csernobilról készült film kapcsán fontosnak tartották mindezt elmondani, a különbségeket hangsúlyozni, "nem kisebbítve Csernobil felelősségét".

Kovács Antal elmondta, hogy minden döntést alapos körültekintés és a biztonsági szempontok elsődlegessége mellett hoznak meg a biztonsági igazgatóság belső, valamint a nukleáris hatóság külső kontrollja mellett.

"Ha komolyan gondoljuk a globális felmelegedés elleni harcot, akkor minden szén-dioxid-kibocsátás mentesen termelő egységre szükség van. Mi ezt nagyon nagy biztonsággal, előre tervezhetően és nagyon olcsón tudjuk megtenni" – fogalmazott.

A kommunikációs igazgató szerint az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy az atomerőmű tevékenységével az emberek többsége elégedett, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a megújuló energiaforrások előtérbe kerültek. Az egyes energiaforrások megítélése szempontjából elengedhetetlennek nevezte a hiteles tájékoztatást. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyitott, bárki meglátogathatja, ezzel a lehetőséggel évente 30-40 ezer ember él – mondta.

A Miért nem lehetne leforgatni Pakson a Csernobil című filmet? című eseményen részt vevő 32 újságíró megtekintette a karbantartó és gyakorló központot, a védett vezetési pontot, jártak a blokkvezénylőben és a látogató folyosóról megtekintették a reaktorcsarnokot.

A paksi atomerőmű négy blokkja tavaly 15 733,2 GWh (gigawattóra) villamosenergiát termelt a 2017-es 16 097,7 MW-ot követően, így a bruttó hazai villamosenergia-előállítás felét biztosította.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@namihami: Az uránrudakról S Lemnek van egy remek novellája a Kiberiáda című könyvében!
Shikari
@silber13: A nem mélyen de jó helyen elásott urán sok problémát tudna kezelni!
Shikari
@silber13: Mi a problémád? Ez teljesen korrekt? A franciák, németek hogy tárolják?
kokopelli
@namihami: A harrisburgiak is,meg a "fukushimaiak" is! Mégis bejött a hibapont! (:-((
simmering73
Dajkamese. A bárányok meg hallgatnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. October 15., 07:43
Veszélyes rablót keresnek