Megszólalt a Facebook a készülő kiterjesztettvalóság-szemüvegéről: azt szeretnék, ha képes lenne a gondolatolvasásra is.

Gondolatolvasó szemüvegen dolgozik a Facebook

Mark Zuckerberg még 2017 elején, a Facebook szokásos éves F8 fejlesztői konferenciáján beszélt először arról a nagyszabású tervről, amely elhozhatja a közvetlen agy-gép kapcsolatot. A Facebook-vezér akkor arról beszélt, hogy egy "gondolatolvasó" eszközt készítene, ami valamilyen viselhető eszköz formájában öltene testet. Azóta nem sokat lehetett hallani a projektről, de a jelek szerint azt nem engedték el a Facebooknál.

A Kaliforniai Egyetem kutatói a Facebook szakembereivel közösen dolgoztak ki egy tervet, amiről nemrég a Nature című tudományos lapban jeleng meg publikációjuk. A tudósok olyan epilepsziás betegekkel dolgoztak együtt, akik agyműtéten estek át. Ennek eredményeként sikerült létrehozni egy olyan algoritmust, ami képes volt az agyi aktivitásból szavakat és mondatokat kiolvasni.

A Facebook azonban olyan megoldást szeretne, amihez semmilyen műtétre nincs szükség. Ehhez a cég a virtuális- és kiterjesztett valóság (VR, AR) fejlesztésén dolgozó Reality Labs részlegével több eljárás kifejlesztésén is dolgozik. Az egyik ilyen, hogy a szerv oxigénellátását igyekszik megfigyelni – mindezt egy viselhető eszköz segítségével, amit a piacon is elérhető alkatrészekből szereltek össze.

Egyelőre persze még lassú és kevésbé megbízható technológiáról van szó, de egy nap még eljuthat a fejlesztés azon fáziásba, hogy integrálják a VR- vagy az AR-szemüvegbe. A Facebook szerint bár az oxigénszinten alapuló agyi aktivitás mérésével mondatokat nem lehet majd "összerakni", az olyan parancsokat, mint a Home, a Kiválaszt, Töröl fel lehet ismerni. Ennek köszöhetően pedig akár az említett eszközökbe is bekerülhet majd a technológia.

A Facebook kiterjesztettvalóság-szemüvegéről egyelőre nem sokat tudni, a 2017-es bejelentése óta is csak annyit, hogy 5-10 éven belül valósulhat meg. Ha azonban gondolatolvasó funkciót is akarnak bele tenni, akkor utóbbi tűnik a reálisabb időpontnak.

Forrás: hvg.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.