Az európaiak – az év második negyedévét tekintve – a Samsung márkájú telefonokat szeretik a legjobban – derül ki a Canalys nemrég kiadott piackutatásából.

Ezekből a telefonokból veszik a legtöbbet Európában

A dél-koreai gyártó telefonjai fedték le a piac 40 százalékát, kétszer annyi Samsung-márkás telefont szállítottak ki, mint bármely más gyártó készülékéből. A Samsung még növelte is a jelenlétét a piacon: a tavalyi 15,3 millió készülékkel szemben idén már 18,3 milliót értékesített (mindkét esetben az év második negyedét tekintve).

Az amerikai embargó ellenére a Huawei megtartotta második helyét (8,5 millió készülék), azonban némi hatása mégis csak van az embargónak, tavaly ugyanis 10,1 milliót értékesített az év hasonló időszakában. A harmadik helyen az Apple áll (6,4 millió készülék, amelyből 1,8 millió iPhone XR volt), ez némi csökkenés a tavalyi 7,7 millióhoz képest. A nagy felfejlődő a negyedik helyen tanyázó Xiaomi: tavaly még valamivel több mint két és félszer annyi iPhone-t adtak el, mint Xiaomi telefont (2,9 millió), idénre viszont már csak 1,3-szeres az arány (6,4 millió vs. 4,8 millió).

A piacvezető Samsung telefonjai közül a Galaxy A50 bizonyult a legkelendőbbnek (3,2 millió darab), azt a Galaxy A40 követi (2,2 millió darab), majd a Redmi Note 7 következik (2 millió egység). Az okostelefonok összeladását nézve nagyjából hasonló a helyzet, mint tavaly ilyenkor: 2018 Q2-ben 45,2 millió darabot, idén a második negyedévben 45,1 darabot szállítottak ki.

Forrás: hvg.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Jobbnál jobb készülékek kerülnek a polcokra nap, mint nap...vesszük is, mint a cukrot...valljuk be, ezek már nagyon okosak. Gyakorlatilag mindent tudnak, még telefonálni is lehet velük.

Szerencsére nem tudjuk, valójában mennyibe került a gyárnak egy telefon előállítása..

Mert amiről nem tudunk, az nem fáj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.