A nemzetközi kutatócsoportra azért van szükség, mert evolúciós jelentősége lenne, ha megtalálnák a dinoszauruszokban a chondroid csontot.

Nemzetközi kutatócsoport alakul a dinoszauruszok gyors növekedésének vizsgálatára

– közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)-Magyar Természettudományi Múzeum (MTM)- Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Paleontológiai Kutatócsoport egyik tagja szombaton az M1-en.

Magyar kutatók is vizsgálják a dinoszauruszok gyors növekedését

Prondvai Edina elmondta:

a kutatások szerint a csont- és porcszövet furcsa keveréke, a chondroid csont segíti a kiskacsák végtagcsontjainak fejlődését, és mivel a madarak az egyetlen dinoszauruszcsoport, amely túlélte a földtörténeti kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalást, feltételezhető, hogy a dinoszauruszokban is jelen volt a gyors növekedést lehetővé tevő chondroid csont.

A nemzetközi kutatócsoportra azért van szükség, mert evolúciós jelentősége lenne, ha megtalálnák a dinoszauruszokban a chondroid csontot. Az eddigi csontszöveti vizsgálatokból ugyanis látszik, hogy nagyon gyorsan nőttek, ezzel pedig válasz születne arra, hogyan voltak erre képesek – tette hozzá.

Tudatta, a kutatás során Tyrannosaurus rex és más dinoszauruszok csontjait is vizsgálják majd, az eredményeket pedig összevetik a madármintákkal.

Hozzátette: a dinoszauruszcsontokat az Egyesült Államokban vizsgálják meg.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fideszes gyökér
Hát kérem az úgy volt, hogy a dinoszauruszok először loptak.
Ezt később megpróbálták rákenni az emlősökre.
Az emlősöknek nem volt semmiféle iskolázottsága és egészségügyi rendszere,
de ezt is leszarták.
A dinoszauruszok véleménye szerint egy úgynevezett prüsszelista mocsok, egy erszényes volt a soros,
aki hatalomra akar kerülni.
A dinoszauroszok erre egy kibaszott nagy üstököst rendeltek a Szíriuszról, hogy elpusztítsák az alkalmatlan ellenzéket.
Eriksson
De hová lettek a kiskacsák?
Mert az ők maradványait keresik.
Vagy nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. November 11., 11:34
Újabb világsztár tér vissza Budapestre
Szórakozás - 2019. November 11., 11:31
Ez volt az év legjobb filmje – a nézők szerint
Szórakozás - 2019. November 11., 10:26
Kiderült, miért némult el az Omega-koncert az Arénában