Az elmúlt tíz év lehet a Föld eddigi legmelegebb évtizede: a kutatók már most "szinte biztosak" abban, hogy a 2010-2019 közötti átlaghőmérséklet a legmelegebbé tette az idén befejeződő évtizedet a rendszeres mérések kezdete óta.

Ez talán a kormánynak is feltűnik: ez volt a legmelegebb évtized az emberiség történetében

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) által bemutatott adatok szerint az idei év sorozatban a második vagy harmadik legmelegebb év a rendszeres mérések kezdete óta.

Ha a számok továbbra is változatlanok maradnak, a 2015-2019 közötti időszak a valaha feljegyzett legmelegebb ötéves periódus.

A kivételes mértékű globális melegedést az üvegházhatású gázok kibocsátása okozza a WMO közlése szerint.

A szervezet State of the Global Climate (A világ klímájának állapota) című 2019-es jelentése az októberig tartó időszakot elemzi, amikor a globális középhőmérséklet 1,1 Celsius-fokkal emelkedett az 1850-es szint fölé.

A világ számos részén volt szokatlan hőség idén. Dél-Amerika, Európa, Afrika, Ázsia és Óceánia melegebb volt a korábbinál, míg Észak-Amerika egyes régiói a szokásosnál hidegebbek voltak.

Európát júniusban és júliusban érte el egy-egy nagy hőhullám, Franciaországban országos rekord született: június 28-án 46 Celsius-fokos meleget mértek.

Országos hőségrekord dőlt meg Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Nagy-Britanniában – írja a BBC.com. A WMO az elmúlt 10 évben tapasztalt rekordhőmérsékleteket egyértelműen összekapcsolja az üvegházhatású gázok kibocsátásával, mely az emberi tevékenység, többek között az autóvezetés, a fakitermelés és a széntüzelés következménye.

A szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid koncentrációja 2018-ban rekordokat döntött.

A WMO közlése szerint a felmelegedés próbára teszi a természetet. Mindkét sarkvidéken olvad a jég, a tengerszint emelkedése pedig felgyorsult a műholdas mérések 1993-as kezdete óta.

Az üvegházhatású gázok által generált hő nagy része az óceánokba kerül. A vizek emiatt sokkal savasabbak lettek, a tengeri hőhullámok pedig egyre gyakoribbá válnak.

Amellett, hogy kárt tesz a természetben, a megnövekedett hőmérséklet az emberekre is hatással van, a hőhullámok különösen az idősebbeknek jelentenek kockázatot.

"A régebben évszázadonként egyszer előforduló hőhullámok és áradások egyre gyakoribb eseményekké válnak. A Bahamáktól Japánon át Mozambikig számos ország szenved trópusi ciklonoktól. Erdőtüzek pusztítanak az Északi-sarkkörön és Ausztráliában is" – mondta el Petteri Taalas, a WMO vezérigazgatója.

Az 1980-as évek óta minden évtized melegebb, mint az azt megelőző.

A jelentést az ENSZ hétfőn Madridban kezdődött kéthetes klímakonferenciáján (COP25) mutatták be.

(Kép: 

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Lakásban, kocsiban, hivatalban, repülőn, stúdióban légkondi, máshol meg nem igazán fordulnak elő! Gyalog séta, tömegközlekedés számukra dehonesztáló.
colibri
Dehogy tűnik, de pusztán csak azért, mert direkt így akarják! Azt hiszik, pénzlopással, halmozással, kastélyok gyüjtögetésével ők megússzák, őket kikerülik a klímaváltozás hatásai. Tévednek! Ha az unokáik felcseperednek, nagyon el fogják ítélni a saját szűklátókörű gazdag politikus őseiket.
jesz
Ez volt a legmelegebb évtized az emberiség történetében.

Mivel az utolsó jégkorszak már majdnem véget ért, az elkövetkező ezer évben lesz még melegebb is. Az akkor élő emberek irigykedve emlékeznek meg rólunk..ha lesz aki megemlékezhet egyáltalán.

Az bátor kijelentés, hogy " az emberiség történetében" a homo sapiens idejében talán, de előtte? Csak úgy röpködnek a tízezer évek. Ahogy őseink túléltek néhány ezer év fagyos időt, ugyanúgy túlélték a herepállasztó forróságost is...

Bizonyíték, hogy most itt rémüldözünk.
solidedge
Rétvári szerint a baj elmút mert tegnapelőtt esett a hó.
nevemnick
@colibri: dehogy fogják elítélni. Törvényszerű, hogy azok az utódok, akiknek a nagyszülei, szülei ilyen ganyé példát mutatnak, akkor az unokáik is úgy viselkednek, mintha ők szarták volna a spanyolviaszt.
Persze előfordulhat, hogy a felmenők valami véletlen folytán rábaltáznak...
fahrenheit451
@jesz: Milyen tízezer évek? Ha keresztény vagy, akkor nem hihetsz az evolúcijóban. Vagy nem vagy keresztény? Ha nem vagy, akkor mi vagy? Ha gondolkozol, akkor vagy? Ha nem gondolkozol, akkor nem vagy? Vagy, vagy aki vagy? Vagy, vagy aki nem vagy? Vagy csak vagy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.