Washington államban már legális emberi maradványokkal komposztálni, szakértők szerint ezzel a környezetet is védjük.

Mentsük meg a bolygót: trágyázzunk holttestekkel

Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását a hamvasztások és a koporsós temetések "környezeti ártalmainak csökkentésére". A kedden hatályba lépett törvény szerint a Washington államban élő emberek dönthetnek úgy, hogy haláluk után termőföldé komposztálják a testüket, és a földet kertészkedéshez használják. A törvényt az állam környezetvédő kormányzója írta alá annak érdekében, hogy csökkentsék a hamvasztások okozta légszennyezést és a koporsós temetésekkel – a balzsamozással – járó vegyi szennyezést és termőföldveszteséget. Az eljárást "rekomposztálásnak" (Recompose) nevezték el.

A rekomposztálás alternatívája a bebalzsamozásnak és temetésnek vagy hamvasztásnak, természetes, biztonságos és fenntartható eljárás, amely csökkentheti a karbonkibocsátást, és a földhasználat számára is fontos

– foglalta össze a törvény jelentőségét Katrina Spade, a Recompose nevű seattle-i cég alapítója, amely elsőként nyújtja ezt a szolgáltatást.

A természethez való közvetlen visszatérés, az élet és halál ciklusába való bekapcsolódás ideája nagyon szép

- tette hozzá Spade, aki a törvényért való lobbizásban is részt vett. Mint mondta: harmincévesen, tíz éve kezdett foglalkozni ezzel a gondolattal. Felmérte a környezetbarát temetés lehetőségének technikai megoldásait, és kidolgozott egy "harmadik megoldást", versenyre kelve a húszmilliárd dolláros amerikai temetkezési iparral, amely hagyományos temetést és hamvasztást kínál.

A Washingtoni Állami Egyetemmel együtt kifejlesztett eljárás során az elhunytat egy hatszögletű acél tartályban helyezik el, amelyet faforgáccsal, lucernával és szalmával töltenek meg. A konténert lezárják, és a baktériumok 30 nap alatt lebontják a testet.

A folyamat eredménye száraz, gazdag termőföld, olyasmi, mint amit a kertészetekben lehet venni és konyhakertekben lehet használni. "Minden, a csontok és a fogak is lebomlanak, mivel a rendszer tökéletes környezetet teremt a termofil (melegkedvelő) mikrobáknak és hasznos baktériumoknak ahhoz, hogy mindent nagyon gyorsan lebontsanak"

– magyarázta Spade.

Forrás: MTI/Index

Kép: A rekomposztáló látványterve/MOLT Studios / Recompose

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Farkas Tibi
Túlokos toronyagyú betegAmerikaiak :-(((((((((
Következő fázis az hogy feltálalják még melegen a disznóknak :-((((((((((
tifunkei
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Lepényleső
Porból lettél,s leszel az ami voltál mielőtt születtél? (E szép példát követve a kormánypártiak elöl járhatnának
jobb talajt adva a világnak,vagy talán akkor felmerülne a környezetszennyezés,s lőnének a koncepciónak?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.