A németek nem gazdagok, sőt, szegényebbek, mint a lengyelek vagy a görögök. A valószínűleg sokakat meglepő tény hátterében egy újabb meglepő tény áll: a német gazdaság lemaradt, szerkezete elavult, az ezt fenntartó német gazdaságpolitika pedig egész Európa számára súlyos következményekkel, áldozatokkal jár. De a német háztartások is áldozatok – részben emiatt kényszerülnek ugyanis arra, hogy a nullkamat világában egyre kevesebb hozamot és értéket képviselő pénzben tartsák megtakarításaikat. Ideje egy kicsit másképp (is) gondolkodni a német gazdaságról.

Forrás: portfolio.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

96 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mindenki verje bele a fejébe, hogy Magyarországot azok az emberek tartják fogva az orbáni fasizmus mocskában, akik legfeljebb 135 ezres nyugdíjat, vagy 240 ezres fizetést kapnak. Magyarán 350 eurós nyugdíjjal és 800 eurós fizetéssel ugatja ez a sok szánalmas ember, hogy Nyugat-Európa halott. Meg hogy majd az ő személyes Orbánviktoruk, aki 10 év teljhatalom után produkálja számukra ezeket a szánalmas éhbéreket, majd megmondja a Nyugatnak, hogy mi a fasz van. Annak a Nyugatnak, ahol 6-8-szoros minimálnyugdíjak és bérek vannak, annak a Nyugatnak, ahol egy vállalati középvezető be tudná dönteni a magyar gazdaságot egy nyugalmasabb szerda délelőttön. Ebből a semmi pénzből kellene enni, kellene iskoláztatni a gyereket, a hullaszagú kórházban meggyógyíttatni a mamát. Ez a sok diktatúrapárti bunkó pedig nem lázad a nyomora ellen, hanem elképzelt migránsok és elképzelt Sorosok miatt hatalomban tartja ezeket a tolvaj geciket, akik tartósan elvágták Magyarországot a 21. századtól. Az egyik legkorábbi, legjobb szövetségese voltunk mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal felállásoknak, és most, amikor voltaképpen nagyon-nagyon hosszú idő után kialakíthattuk volna a saját nyugodt demokráciánkat, akkor feltaláltunk magunknak egy ilyen senkiházi falusi suttyót, a saját magyar népmeséink legkisebb testvérét a pisaszagú faluvégéről, felemeltük, odaadtunk neki mindent, aztán megint azt hittük, ő lesz a következő igazságos Mátyás király. Most meg áll a kötélfüles szatyrával ugyanaz a magyar paraszt a baszom stadion előtt, szürcsöli a sörét, vágja hozzá a disznósajtot, és nem érti, hol csúszott el a dolog. Ez a Mátyás se igazságos, ez se romantikus hős, bazmeg, és még egy piti bűnöző is, a magyar meg ezt se érti, hogy ez hogy lehet. Nem is fog soha semmit érteni ez a szerencsétlen nép. Elkúrta egy évszázad harmadát arra, hogy aztán egy Orbán családot gazdaggá tegyen, közben a világ ezerszeres sebességre kapcsolt, és eltűnt messze előre a ködbe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Én úgy gondolom, hogy köszönik a németek jól vannak!!! És még jobban lennének, ha nem szívná a pénzüket sok közép európai államocska, közöttük hazánk is!!??
A cikk szerzőjének talán a magyar gazdasággal , a korrupcióval kellene foglalkoznia és azzal, hogy a német adófizetők pénzét mire és hová költi orbán maffia bandája!!!???
kokopelli
@Jozefina: Tudom igazolni!A tehetetlen kormányok mindig külpolitikával próbálták az impotenciájukat palástolni!
A háborúk voltak a legjobb példák rá! "Megtalálták" a bűnbakokat,és az kész volt soviniszta hadjáratra! Az Orbán
a csúcs!Milliárdokat zsebel be és ugatja azokat,akik adják! A Mackó kutyusomban több hála volt,pedig csak enni
kapott,és meleg otthont de szeretettel! Az ilyen ME nem is tudja mi az!?
kokopelli
@RonaGyuri: Ne vitatkozz,mert nem ismerik a minimálbér kötelezőségét,esetleg a szabi-és a "karácsonyi pénzt" (füg-
getlenül a vallástól), az úgynevezett plusz "vagyonképző segítség"-et,amit havonta a munkavállaló utal át egy takarék-
számlára !) (;-))
kokopelli
...kiegészítés: a "vagyon képző segítség" pl. a "Fundamenta" német négytéglás "Schwäbisch Hall" anyabankjához is
mehet odaát...! (;-))!
fahrenheit451
Azt a kibebaszott kurva...

Csak szeretném jelezni, hogy ezután durva leszek. Nem mindig, és nem tudom mennyire, de biztos el fogok szálin, és olyankor, amikor elszállok...
Sajnálom !!!

De még így is jobb vagyok, mint a rosszak.
Másnap semmire nem emlékszem, csak arra, hogy még így is jobb vagyok, mint a rosszak.
És nekem ennyi elég.
Másnap.

(Isten nem bírja a részegséget, sőt, bűnnek tartja... De nem mindenkinél - mert isten a szívekbe lát, és lát mindent benne, az okot, az érzést, az indulatot... mindent.
Isten jelenleg úgy büntet, hogy megvonja egy embertől a megértés szellemét. De tőlem ezt még mindig nem vonta meg, mert mindent értek - sőt, egyre több mindent az idő előrehaladtával.
Szóval, úgy tűnik, hogy isten megbocsát nekem - ha akarom, ha nem, ha akarod, ha nem - , mert Isten útjai kifürkészhetetlenek :)
fahrenheit451
Az én Istenem...
Kemény csávó, de igazságos!
Remélem barátok vagyunk - mert ez a legtöbb, ami elérhető.
A családját nem választhatja meg az ember, de a barátait, igen.

Te isten fia vagy? Kevés!
"Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani"
Érted ezt?

Isten barátjának lenni... Na, az már valami!
Úristen, Isten hányszor megmentett már!
Rengeteg munkát adok neki egyedül (mint egy kisebb ország együttvéve), de szerintem Ő ezt élvezi.
Unatkozna, ha én nem lennék.
Csak vicceltem(?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.