Valóvilág 4, avagy mi zajlik a kulisszák mögött. Gondolom maga a műsort, nem kell bemutatni senkinek. Néhány nappal ezelőtt pontosabban 2 napja elszabadultak az indulatok a villában. Laci és Alekosz balhéja után, amiből ma láthatunk majd a tévében egy igen csekélyke kis ízelítőt az esti órákban, az csak hab a tortán részlet, a műsor és a villalakók ellen irányuló, a napokban várható eseménysorozatok és támadások mellett. Más újságírói forrásokból megtudtuk, hogy ugyanis Laci ismerősei megfenyegették a villalakókat és a műsorkészítőket is, hogy, amennyiben kiszavazzák őt a villából a nézők, vagy a bentlakók, az Iridium nevű távközlési műholdról zavarni fogják az adást és olyan zűrzavart fognak kelteni a villában, hogy a bent lakók felköthetik a gatyájukat és még azt is megbánják, hogy bekerültek a villába. Ugyanis, mint kiderült, Laci ismerősei között, több katonai attasé, Nato tisztek és külföldi újságírók hada áll, akiknek van speciális hozzáférése a világ egyik legbefolyásosabb műholdjához, az Iridium Sattelite Systemhez, ami a világ legnagyobb távközlési rendszerét irányítja és felügyeli. Érdemes majd enyvvel bekenni a széket, vagy a fotelt és leülni a tévéképernyő elé, mert lassacskán tetőfokára fog hágni a műsorban és a villában a hangulat, mind a villalakók, mind a műsort felügyelők, rendezők, asszisztensek és a készítők között is. Jó szórakozást kínál nemcsak a tévétársaság, hanem maga az ebben érintett befolyásosok is. Mint a kiszivárgott információk mutatják, az egész műsor egy háttérbalhé mögött áll, mert kevés még így is a nézettségi index. Tehát a műsorkészítők kitalálták a kulisszák mögött, hogyha nincs elég történés, akkor majd mesterségesen generálnak. Az is kiderült a megfigyelés során hogy a riport szobában beszélik meg egyes villalakókkal, többek között Szandikával, Alekosszal, Olivérrel, hogy mikor és éppen milyen rejtett témából keverjenek galibát a villában, és mivel bőszítsék fel a társaikat, hogy jó nagy balhé kerekedhessen belőle. Az egész adás egy jól és pikánsan megrendezett háttér- színjáték. Ugyanis ők a műsor részéről a beépített emberek. Laci az egész más dologban és témában beépített és érintett. (A QZ-n olvashattok még pár érdekes információt, a dologról és a történésekről) Ugyanis Lacinak már korábban is volt kellemetlen ügye ezzel a tévétársasággal és azt ígérte, néhány év után, ha mégis beszavazzák őt a valóvilágba, hamarosan visszavág a rá háruló, múltban történt, bonyolult nézeteltérések és a ki nem fizetett, hatalmas pénzek miatt. Mindenestre jó szórakozást, mert hogy unatkozni nem fogunk az egészen biztos.

Forrás: qz.hu
Feltöltő: Gabcy
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
inkvi
www.valovilag.hu/video/110501
Csúcson pörög betegsége után Győzike.
Nézzétek meg!
Ez a műsor nem másról szól mint a kettős állampolgárságról!

@gabrella: Nézzed, mert csúcs!
inkvi
Ha nem lenne Győzike: sosem hallottunk volna a sinter szóról! Jelentése megfejthető! www.valovilag.hu!
KöBüKi
Teljesen meg vagyok döbbenve! - hogy az istenbe tudtok erre a gagyira bármit is pazarolni magatokból.!?
orogordog
@inkvi: Tegnap éjjel fejette ki Cool TV-én, furcsán hangzott de elmagyarázta mit jelent.
orogordog
@KöBüKi: Kocsmára már nem futja, így nézem, hogy iszák le magukat a sárga földig. :)

Hisztis luvnyák meg szinten tartják az adrenalin szintemet. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.