„Küldjön Orbán Viktor egy ciánkapszulát a szegényeknek, mert az is jobb, mint a hosszan tartó éhezés” – ezt mondja az ózdi polgármesteri hivatal előtt éhségsztrájkba kezdett 59 éves asszony. Horváthné Kiss Erika négy gyermek édesanyja, és 22 év munkaviszonya, valamint hozzávetőleg húszféle betegsége van. Második férjétől hét éve vált el, állítása szerint a bíróság neki ítélte az akkor 15 éves fiát, de a gyerek inkább az apját választotta. Ezért Erikának gyerektartást kellett volna fizetnie. Hiába volt súlyos egészségkárosodása, az igazságügyi orvos szakértő nála csak 50 százalékos rokkantságot állapított meg. Erika azt mondja, abból az összegből nem tudta támogatni a fiát, így az állam a pénzt megelőlegezte a gyerek 18 éves koráig. Csakhogy az állam most vissza akarja kapni a 350 ezer forintot, ezért Erikát arról tájékoztatta a nyugdíj-biztosítási pénztár, hogy havi 8500 forintot levonnak a jövedelméből. Az asszonynak a megemelt korhatár miatt még három éve van a nyugdíjazásig.

Forrás: magyarnarancs.hu
Feltöltő: 2astalavista
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.