Hogyan szeretné így a volt miniszterelnök a 15 milliós nemzetet lelkében újraegyesíteni? A Haza és Haladás Egyesület elnöke erről a Klubrádió Szabad Sáv című műsorában beszélt szerdán (az ominózus rész 15. 48-től hallható az alábbi linken). Úgy vélte, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”. A baloldal miniszterelnöke a 2004-es népszavazás idején Gyurcsány Ferenc volt, akinek közismert „szoros” kapcsolata Bajnai Gordonnal. A megosztottságról pedig csak annyit, hogy a 2010-ben felálló új parlament 344 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A három nemmel szavazó egyike szintén Gyurcsány Ferenc volt (Szanyi Tibor és Molnár Csaba mellett).

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.