Miután Somogyi Zoltán 2009-ben hivatalosan is átigazolt a Dávid Ibolya vezette MDF-hez, korábbi cége, a Political Capital a Gyurcsány- és Bajnai-kormányoktól kapott százmilliós állami megbízásai szinte a nullára csökkentek – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott összesítésből. A Political Capital-csoportnak (PC) jutott 2006 és 2010 között a legtöbb megbízás a Gyurcsány Ferenc, illetőleg a Bajnai Gordon vezette balliberális kormányok időszaka alatt a kommunikációs tanácsadás területén – írta meg az mno.hu és Magyar Nemzet csütörtökön. A Magyar Nemzet birtokába kerülő, legújabb dokumentumokból az is kiderül, hogy az eddig napvilágot látott, 432 milliós összegnél ebben az időszakban valójában 38 millióval többet tehetett zsebre a Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián nevével fémjelzett cég. (A Miniszterelnökség jelezte, a korábban közölt adatok nem tekinthetők teljes körűnek – a szerk.) A lap rendelkezésére bocsátott, évekre lebontott legfrissebb összesítés szerint míg a PC...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pilóta
"A Magyar Nemzet pénteken arról írt, tízmilliókat kapott az ATV–Népszava médiatandem, Gyurcsány Ferenc volt kormányszóvivője, Batiz András, és vélhetően az MSZP-s Gúr Nándor is százezres tanácsokat adott saját kabinetjének."
Dr. Felipe
4 milliárd áramlik Amerikába a jobboldali fideSS seggnyalókhoz.
leszúrt rittberger
Bár Orbán haverjaihoz is csak ennyi "áramolna", rég nem lenne itt válság... ;)
Don Quijote
Most meg milliárdok a századvége nevű mocsokgyülekezethez...
szaboria1
Kivan adva a MN-nek a vissza felé mutogatás mert akkor eltudják terelni a jelenlegi helyzetről az emberek figyelmét. 2,5 év után már teljesen röhejes az egész,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.