Istentelenül kemény dolog ez a politika, főleg akkor, ha az a szemét ellenzék nem hagyja, hogy a kétharmados felhatalmazásunkkal azt csináljuk, amit akarunk. Ülnének csendben és malmoznának, hiszen a tiszteletdíjuk így is meg úgyis megvan, és hagynák, hogy szétmutyizzuk az országot, de nem, ők csak azért sem. Valami ilyesmi járt a házelnök fejében, amikor a földtörvény megszavazásakor kissé tüzesebbé vált a hangulat a Parlamentben, mint ahogy az egy júniusi délutánon történni szokott. Resetelt is az agya szemmel láthatóan, mostanra pedig már odáig jutott a gondolatmenet gombolyításában, hogy őt szegényt akár agyon lőhették volna ott a helyszínen a gaz kommunisták.

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
"Éppen csak azt nem tette hozzá, hogy ez esetben ők minden bizonnyal az újkori magyar orbáni demokrácia mártírjai lennének, de ha még várunk egy kicsit, valószínűleg majd ez is szóba kerül."

Szóba bizony, nem kell aggódni.
nyanya001
"Csodálkozni kár, az elvakult hatalmi törekvés olykor súlyos nyomást okozhat a koponyában, hiszen másfél éve már Orbánnak is messzire gurult a gyógyszere, és azonnal a CNN által mozgatott földalatti, puccsista vakondembereket látott maga körül (emlékszik még erre valaki?), most pedig a kebelbarátja is beállt az agymenők sorába. Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen a rendszer ellensége mindig, mindenütt ott lapul, ezt tanították már a pártiskolában is... "
Ennek tényleg elgurult a gyógyszere !
JAJMÁR
-"antáziál"??? Én sem érezném jól magam a helyében, ráadásul ugye mindenki saját magából indul ki, ezért én nyilván el sem tudom képzelni, mi mindenről fantáziál, de nem alhat nyugodtan.
Pálinkafőző Rézüst
Antáziálj, Dagilaci, csak antáziálj...:)) .Lesz rá bőven időd a kis 2X2-es magánszférádban.
Nem a sittre gondoltam, oda épelméjű bűnözőket raknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.