Tudom (mert azért teljesen hülye én sem vagyok), hogy a jó dolgoknak ára volt 1970-ben is, és ma is. Tudom, hogy a szocialista gazdaság egy, a kommunista gazdaságtan alapjain nyugvó, a javak egyenlő elosztását szorgalmazó, a globális világban létezhetetlen, működésképtelen és életképtelen valami. Tudom, hogy a szocializmus fenntartása igen költséges dolog volt, hiszen hazánk a nyolcvanas évek végén, már a Világbanktól sem kapott hitelt, így a kor külügyesei akkoriban már Japánban kuncsorogtak egy kis kölcsönért. Tudom, hogy burkolt munkanélküliség volt, ahol állami vállalatok tucatjai termelték a semmit, raktárra, csakhogy mindenkinek legyen munkája, ahogy azt is tudom, hogy a turizmus, a bányászat, és talán a mezőgazdaság volt képes hasznot termelni, de azt meg intézményesen nyúlták le a komisszárok, hogy legyen miből finanszírozni a szovjet elvtársak honi nyaralását, a rongyrázást, no meg az akkori mércével nem is túl rossz szociális hálót.

Feltöltő: the jaszaic
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wolk
"Szóval ez a helyzet most. Amikor, -tetszik, nem tetszik- újra a szocializmusban élünk.

A különbség mégis nagy, mert bár rohanunk az egypárt rendszer, a rendeleti kormányzás, vagyis hát tulajdonképpen a diktatúra felé, a "zembereknek" mégsem lett jobb. Vagyis vannak állástalanok, vannak hajléktalanok, soha nem látott méreteket ölt az öngyilkosságok, és még nagyobbakat a gyilkosságok száma.

Devizahitelek döntenek romba egész családokat. Álmokat, reményeket öl meg egy-egy újabb banki, a szerződés felmondását taglaló levél. Hetente láthatunk kilakoltatási csatákat a bulvár hírműsorokban."
bretagne
@wolk: Sajnos, csak a szánkat tépjük, mert semmi nem változik. Az emberek némán tűrnek. Nem tudom, meddig??!!
wolk
@bretagne: Csak a vágóhid előtt eszmélnek az áldoztok de akkor már késő szokott lenni.
bretagne
@wolk: Igazad van, de én remélem, erre előbb kerül sor!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.