Kónya Péter szívesen vonul börtönbe, ha Orbán Viktor hungarocellből készített szobrának szeptember 29-i ledöntése okán garázdaságért elítélik – erről hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) elnöke.

Szerinte, ha vizsgálat indul a szeptember végén a mozgalom által szervezett demonstráció, a szobordöntés miatt, az azt jelenti, hogy a magyar rendőrség enged a politikai nyomásnak.

Kónya Péter szívesen menne börtönbe az Orbán-szobor miatt

A politikus, aki társelnöke az Együtt-PM szövetségnek, hangsúlyozta, a szeptember 29-i tiltakozás békés kifejezése volt mindannak, amit erről a kormányról gondolnak. Hozzátette, a médiában megjelentekkel ellentétben nem fociztak a fejjel és nem szurkálták a szobor testét. Mint mondta, Dopeman (Pityinger László) rapper rúgott bele a fejbe, mások nem, az emberek a demonstráció hivatalos befejezése után törték le és vitték haza emlékbe a szobor darabjait. Hasonlóan jártak el, mint a tüntetők 1956-ban, a Sztálin szoborral – jegyezte meg.

Kónya Péter szerint ez annál is inkább nem tekinthető furcsának, mert "Orbán Viktor az 50-es évekhez hasonló rendszert épít". A politikus furcsának ítélte, hogy őt személy szerint a garázdaságra felbujtással vádolja egy  feljelentő, mert senkit semmire nem szokott felbujtani, vállalja a felelősséget a tetteiért.

Szólt arról is, a demonstráció végéig semmilyen arra utaló jelzést nem kaptak a rendőrségtől, hogy szabálysértést követnének el. Kónya Péter azt is elmondta: hivatalos értesítést sem a feljelentésről nem kaptak, sem arról, hogy bármilyen eljárás indult volna az üggyel kapcsolatban.

Kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: nem valósak azok a sajtóhírek, amelyek szerint a Szolidaritás háttérbe szorult az Együtt-PM-en belül. Csupán olyan a politikai helyzet, amely elemzést, új stratégia kialakítását igényli. Szerinte eben a helyzetben egyfajta néppárti jelleget kell adni a szövetségnek. Egyébként pedig a kezdetektől azt vallották, hogy szükséges az összefogás azok között, akik szerint a rezsim leváltása szükséges. Kónya Péter úgy vélekedett, a 2014-es választásig létrejön olyan összefogás, amely garantálni fogja Orbán Viktor leváltását.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sbl
Meg kellene hallgatni a vágyakozását...
dömdödöm
mi a lótúrót lázadnak nem értem :-( Örülhetnek hogy a kedves pártvezérnek már életében
szobrot állítottak ,igaz nem tartott sokáig :-)
szablyafűrész
@sbl: csak el kéne olvasnod a programjukat...nem bonyolult.
rosalinda57
Most hirtelen milyen gyorsan tudtak intézkedni. Az emberek, akiknek kártérítés járna az elszenvedett sérelmeikért, az évek óta húzódik. Devizahitelesek problémája, rokkant nyugdíjasok ügye, mnypt-i tagok pénze stb. Ezeket miért nem tudták olyan gyorsan lerendezni ? Ja. A nem akarásnak nyögés a vége.
kiskutyauto
Mehetne a libás is vele - hiszen ő is jelen volt a szobrozásnál, ő is a nevét adta hozzá, ő is a szervezők közt volt, övé is a felelősség (hiába is határolódott el, UTÓLAG) és bizton rendkívüli népszerűségre tennének szert így kettecskén, egy jó kis kampány-böri-reality-show-al... ;)
sbl
@szablyafűrész: Valóban nem bonyolult.
Primitív alakok nem is képesek bonyolult dolgok alkotására.
Egyébként az időmet nem szokásom értelmetlen dolgok tüzetesebb tanulmányozására fecsérelni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.