Trafikok, földek, milliárdok – Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek mindegyikből kijutott az elmúlt három évben – írja az Origo.

A Népszabadság Top 150 csúcsvagyon című kiadványa szerint Mészáros a leggazdagabb magyarok listáján a 88. helyre ugrott, 6,9 milliárdot hozott össze a feleségével 2013-ra.

A felcsúti Mészáros család szekere a 2010-es kormányváltás után indult be. Mészáros Lőrinc cégeinek bevétele azóta évenként megduplázódik, elkezdett nyerni a közbeszerzéseken és a földpályázatokon, és még a trafikbizniszbe is belevágott – olvashat az Origo cikkében.

A lap megemlíti, hogy Mészáros 1998 és 2002 között függetlenként tagja volt ugyan a felcsúti képviselő-testületnek, de ezután nyolc évet kihagyott. 2010-ben indult újra a képviselői posztért, immár fideszes jelöltként, és be is jutott a testületbe. A polgármester ismét a független Varga György lett, aki ezzel a harmadik ciklusát kezdhette el. De csak alig egy évig maradhatott hivatalban, mert egy, a választások után frissen módosított törvény alapján leváltották, és új választást írtak ki. A Fidesz első nekifutásra nem Mészárost akarta indítani Varga ellen, de mivel az első kiszemelt, a helyi iskola igazgatója nem vállalta a jelöltséget, Mészáros lett a favorit, aki végül 571-318-ra nyert Vargával szemben.

A 2012-es fejér megyei földpályázatoknak Mészáros és a családja volt az egyik nagy nyertese. A Fejérben kiosztott földek 23,7 százalékát szerezte meg érdekeltségein, illetve családtagjain keresztül.

A legjobban Szarvas foglalta össze Mészáros Lőrinc tevékenységét:

Minden arannyá válik Mészáros Lőrinc kezében

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Talán ki kéne nevezni Kuszaszem helyett! Micsoda aranytartalékunk lehetne, hiszen csak megfogná és ime!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
Arannyá válik a kezében? A szart...ha aranyat adnak a kezébe akkor nem kell változtatni semmit...Ennyit a fidesz maffiáról...3 év alatt 7 milliárd azért már pofátlanul sok...érdekelne a fideszesek véleménye erről.
silber13
Talán ki kéne nevezni Kuszaszem helyett! Micsoda aranytartalékunk lehetne, hiszen csak megfogná és ime!
human
felirat alul: "Gyurcsány meg a 148." :)
outsider
Nokiás doboz? Nem is tudtam hogy a nokia traktort is gyárt... és dobozba csomagolva árulja:)
taglo
Igazi magyar ,,paraszt " a tyúkszart sem tudná megkülömböztetni , a lószartól ,ha csak nemnéz a tükörbe ,összehasonlítás képpen !
verőce21
"...még a trafikbizniszbe is belevágott..." - Ideje is van, teje is van miért ne szoptasson? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.