Orbán Viktor "Waterloojának" nevezte az adócsalási botrányt Józsa István szocialista országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes vasárnap. A politikus budapesti  sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: az, hogy a miniszterelnök "rendszeresen hárít", szerinte azt igazolja, hogy érintett lehet az ügy elleplezésében.

Józsa István emlékeztetett arra, hogy az MSZP eddig hét kezdeményezést tett a vádak kivizsgálása érdekében, ezek egyike, hogy a nemzetbiztonsági bizottság kedden az állítólagos áfacsalások ügyében több állami szerv vezetőjét és a vádakat megfogalmazó Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársát is meghallgatja.

A szocialista politikus ugyanakkor sérelmezte, hogy a miniszterelnök rendre "szabotálja" a kezdeményezéseket, például azzal, hogy lehetetlen feltételeket szab. Józsa István ilyennek ítélte a konkrétumok megfogalmazását, mivel azok adótitkot érinthetnek.

Szerinte a miniszterelnök hozzáállása aláássa a közbizalmat, cselekedeteivel pedig azt mutatja: "személyesen falaz azoknak, akik nem fizetik meg az adókat".

Nem értik a demokráciát

A Fidesz továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az adócsalási vád ügyében az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények megállapítása az ügyészségre tartozik – közölte a kormánypárt szóvivője.

Zsigó Róbert azt mondta: ideje lenne, ha az MSZP is megértené a demokrácia játékszabályait, és azt, hogy "nem az ötvenes években vannak, amikor kényükre-kedvükre rángathatnak valakit politikai bíróságok elé".

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Nacsak !!! Mit szóltok hozzá ???
Ez ugyan nem egetrengetö hír ( tudtuk eddig is )
csak legyen olyan Ügyészség, aki vádat mer emelni az
érintettek ellen, legyen az jobbos, vagy balos,
multicég vezér vagy miniszterelnök
Aki bent van és élvezte a hirtelen meggazdagodást
az feleljen is érte...és ne legyen PATYOLAT- akció
elötte, nem kellene engedni, higy tisztára mossák
magukat.,akikröl leleplezödött a korrupció, a csalás
sorozat...A pénz ( vagyon ) amit elsíboltak, a
magyar emberek pénze !!! zsigórobika meg jobb, ha
nem szólal meg, ugyanis a manyup ( 3000 milliárd )
a fidesz " jóvoltából " tünt el...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szablyafűrész
@amaramaistanna: Nagy hiba lenne, mert szolgálatim titkos minősítésű iratokat a közjegyző sem láthat, amíg fel nem oldják a minősítést, de azt csak a minősítő teheti meg, tehát a ( volt ) munkaadója !

Elég, ha adathordozóra menti több példányban és biztonságba helyezi.
Desischado
Egyetértek, Hazugovics a keresztapa, ezért minden erővel meg akarja akadályozni, a vizsgálatot! Vastagon benne van az egész brancs, ugyan miből gazdagodtak meg ennyire?! Egy független bíróság illetve ügyészség kéne, aztán életfogytiglanos börtön, teljes vagyon elkobzás, és életük végéig közmunka!!! Én ezt az ítéletet hoznám!
egyember
Van ma Abszurdisztánban olyan, amiben nincs benne a keze a Vezérnek?
Azt a kezet, ami ezt megakadályozhatná, már régen levágták.
Gyuri Géderről
Hát igen. Ha hallgat azért, ha irányítja azért.
Most bajban van a Vezér. Szint kellene vallani.
nezelodo
Ha tegnap érkezett a Marsról, talán nem érintett.
kukac50
Ha nem lenne sürgetné a vizsgálóbizottság felállítását.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.