Bencsik András hazugságnak nevezte a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének pénteki kijelentéseit, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: "nem voltam kommunista".

Gréczy Zsolt DK-szóvivő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, leplezhetetlen örömmel értesültek arról, hogy "a Kádár-kori Népszabadság pártélet rovatának főmunkatársa, Bencsik András visszatért kommunista önmagához". Közölte, "Orbán Viktor bizalmasa" békemenetet szervez a választási kampány hajrájában, "az örök és megbonthatatlan magyar-orosz barátság megerősítése érdekében".

Felhívta arra a figyelmet, hogy a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője a Szovjetunióhoz hasonlította az Egyesült Államokat, Oroszországot pedig a tolerancia hazájának nevezte legfrissebb vezércikkében.

"Nem vagyunk meglepve, hiszen Bencsik András világéletében harcos kommunista volt, igaz, hogy közben váltott egy kis köpönyeget, de aztán mégis csak visszavette ugyanezt vörös színben" – mondta.

Bencsik András az MTI megkeresésére elmondta, elképesztőnek tartja az ellenzéki politikus kijelentésit.

"Nem voltam kommunista, nem voltam a pártrovat főmunkatársa, soha nem voltam párttag, és 1990 óta jobboldali újságíró vagyok" – sorolta ellenvetéseit.

Közölte, idézett cikkében a magyar politika egyensúlyozó képességének védelmében kifejtette, hogy az Egyesült Államok úgy viselkedik, mint a Szovjetunió a legrosszabb időszakában.

"Idejön egy nagykövet, aki úgy viselkedik, mint valaha egy szovjet komisszár. Előre elítél bennünket és előre minősíti a magyar demokrácia állapotát" – mondta.

Hangsúlyozta: azt írta le, hogy Oroszország ehhez képest toleránsabb, mert a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződés kapcsán nem támasztott belpolitikai igényeket Magyarországgal szemben. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "igen sok ronda, egyébként jogos vélemény hangzott el a Szovjetunióról".

"Itt írtam le némi iróniával, hogy az amerikai mentalitáshoz képest Oroszország a demokrácia hazája" – tette hozzá Bencsik András.

Hangsúlyozta: a Békemenetet a nemzeti szuverenitás védelmére hirdették és hirdetik meg.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Persze, így utólag már senki sem az :D

Ott ülnek szépen vigyázban a Fidesz padsoraiban jó néhányan, aztán forgatják a szemüket meg izzadnak mint kurva a templomba, ha szóba jön a régi rendszer...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
Jó lenne eltenni valami archivumba ezeket a vad tiltakozásokat, amelyekben brutális módon tagadjuk korabeli múltunkat. Még szerencse, vagyunk még páran, akik akkor is ott voltunk, amikor " csillogó szemmel, kommunista elvhűséggel, mszmp-és optimizmussal, hálás kézfogásokkal " vették át párttag könyvecskéjüket az emberek, akik ma kézzel lábbal mentegetőzve kiabálják, hogy csak kényszerből...Kár , hogy az emberek ma minden erkölcsi gátlás nélkül hol itt, hol ott hirdetik az éppen aktuális, divatos nézeteiket és nem küldi el őket senki a fenébe.
Dr. Felipe
"Nem voltam kommunista" -Ejj bencsik kommunista munkásőr elvtárs, hát szabad ilyet hazudni? Mindenki tudja az igazságot kár tagadni.
lajospapa
@dolfi57: Ez nem igaz! Jó helyre el van téve. Majd ha kell, előkerül.
öcsibácsi
Valóban nem volt kommunista! Bencsik csak egy gerinctelen, jellemtelen tróger volt, aki karrierje érdekében bolsevik volt! Köpönyegforgató az aljasabb fajtából. Hol is született? Honnan érkezett? Na, lehet találgatni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.