Hatékonynak nevezte a Belügyminisztérium (BM) és a rendőrség munkáját Orbán Viktor a tárca évértékelő értekezletén kedden Budapesten. A kormányfő arról beszélt, hogy Magyarországon 2010 után helyreállt a jogállamiság... A Jobbik szerint Orbán Viktor keddi bejelentése a tiszthelyettesek béremeléséről csak “kampányfogás”, Pintér Sándor kijelentése, miszerint Magyarországon rend van, pedig “a legnagyobb hazugság”. ... Az MSZP támogatja a tiszthelyetteseknek beígért illetménykiegészítést, ám annak időzítését “szánalmasan kampányízűnek, mértékét pedig megalázónak” tartja. Az MSZP emlékeztet: a Fidesz 2010-ben két hét alatt rendet ígért Magyarország polgárainak, és “jó fizetséget” a rendészeti szervek dolgozóinak. Ebből azonban szinte semmi nem valósult meg ... Az Együtt-PM véleménye szerint Orbán Viktor keddi, a Belügyminisztériumban tett kijelentésével ellentétben 2010 áprilisa után Magyarországon a jogállamiság nem helyreállt, hanem “felfüggesztésre került”...

Forrás: amdala.hu
Feltöltő: www.amdala.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsik68
Olyan rend van és biztonság az országban,hogy ki sem lépsz az ajtón ,már pofán vágtak,zsebedből kilopják a pénzt,s örülj,hogy nem szúrnak le,házadat nem gyujtják fel,gyereked nem verik agyon!!
szablyafűrész
@jancsik68: Tedd hozzá, hogy miközben cigányok verik a rendőröket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.