Az MSZP vezetésének kezdeményezésére Simon Gábor elnökhelyettes felfüggesztette párttagságát és valamennyi, a pártban betöltött tisztségét – közölte az MSZP kedden este.

A Magyar Nemzet reggel írta meg, hogy Simon Gábor 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. A lap szerint korábbi bevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik ez az összeg, és a képviselő vagyonbevallásaiban sem szerepelteti azt.

Belebukott eltitkolt százmillióiba a szocialista elnökhelyettes

A szocialista képviselő úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég és egy budapesti ingatlan eladásából származott.

Az Index a politikus eltitkolt vagyona mögött egy kötvénykibocsátási ügyletet sejt. Mint megtudták, Simon ugyanannál az osztrák banknál nyitott számlát 2008-ban, amely pénzintézet ugyanebben az időszakban a XVIII. kerület 3 milliárdos devizaalapú kötvénykibocsátását is finanszírozta. Szintén érdekes, hogy ennél az ügyletnél az önkormányzat a banki ajánlatok közül a legdrágább ajánlatot választotta – írták. Az Index szerint a kibocsátás költségei is hatvanmillió forintra rúgtak, holott a pénzintézetnek már a kötvénykibocsátáson jelentős haszna volt.

A lap felidézi, hogy Simon volt az egyik olyan MSZP-s politikus, aki a frakció álláspontjával szemben kiállt a NAV-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság felállítása mellett tavaly novemberben.

A HVG azt írta a politikus ismerőseire hivatkozva, hogy Simon Gábor volt felesége szivárogtathatta ki a megtakarítások adatait a Magyar Nemzetnek.

Az MSZP közleménye szerint jelenleg nem tudható minden kétséget kizáróan, hogy a megjelent állításokból mi igaz. A szocialista párt vezetése kezdeményezte a párt illetékes testületeinek összehívását csütörtökre, hogy meghallgassák Simon Gábort, majd megtegyék a szükséges lépéseket – írták.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
"A szocialista képviselő úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég és egy budapesti ingatlan eladásából származott."

Ha a hangyák hordták össze, akkor is szerepelnie kell a vagyonnyilatkozatban, mivel az övé. Ha el akarja sunnyogni, akkor viszont jó oka van rá.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Vizual
@magyarbakancs: Az úgy ahogy van nem igaz. Az, hogy mit tud az értelmiség azt bizonyította évtizedek alatt. Azt, hogy az uj értelmiség, fideszes rokonok, ejtőernyős értelmiségek, mit fognak tudni, az más kérdés. Pld. hol tanult, itthon vagy külföldön. Kiváló, nemzetközi koponyáink vannak. Monnyuk az, hogy a Orbán és a csapat, Kövér és trs. milyen értelmiség, azt bizonyítják az alaptörvénytől a 2/3 törvényeken át, az átszervezett és nem, vagy alig működő rendszerek, mára leülni látszó fideszes ámokfutás. Lehet, hogy ők jogot végeztek, de talán mára már azt is elfelejtették amit akkor tanultak.
De nem ez jellemző az értelmiségre. Sajnos azt kell mondanom, hogy az értelmiség ellenesség olyan mint a vörös forradalmak utáni idő, amikor kiirtották őket. Ha tanulsz, láthatod, hogy mi annak a következménye. mert ugye a bunkó kiirtotta Kambodzsában is őket. Mi következett ? Nyomor, egészségügyi és gazdasági összeomlás, népirtás. De mondhatjuk a kinai forradalom értelmiségi népirtását is.
és ez veszélyes út. Olyan jobbikos, de nem gondolom, hogy az vagy. Csak részigazságokat elfogadsz, mert az egyszerű.
És igen. vannak tisztességes politikusok, tetszik nem tetszik. Vannak akik nagyon ott vannak, vannak akik részegen ténferegnek a Parlamentben, vannak akik listázni szeretnének és stb. Hát ezt érte el a FIDESZ. tehéntrágya szagú, és viselkedésű szavazó robotok, akik sz@k a választóra. Mert a jó politikus tudja, hogy kinek tartozik. A fideszesek és KDNP-k is. Látszik is. Szakértelem nukú. Nem tudom, hogy a véleményedet mire alapozod, de szerintem úgy nem igaz ahogy van.
Január
@pesti: Ma elég, ha a választásig működik egy ilyen "kétes dolog", az illetőnek már annyi.
A Fidesz kilőtt egy ellenfelet.
Brother Louie
@Sede: olyan szinten be van àgyazòdva, hogy remènytelen amit ìrsz. Amùgy is a magyarokon állandóan uralkodott valaki, ezért hozzászoktak a megalázottsághoz.
Csolovek
@miki1111: Olyanról véleményt mondani ami még meg sem történt ostoba dolog. Minősíti a vélemény mondót.Vagy talán látnok vagy? Szerintem inkább az ,hogy ki akarsz tűnni valamivel.
magyarbakancs
@Vizual: Szia!
Az 1980 évek közepén akkori áron a magyar tudományos akadémia kapott 1 milliárd forintot kutatásra.
Új hazai gyártású termékek kifejlesztésére.
Szerinted menyi valósult meg belőle.
Nem hagylak sokat töprengeni rajta egyet sem.
A pénz szőrén szálán eltapsolták.
Haszon 0 % .
Vegyük az elmúlt 25 évet.
Menyi új magyar találmány van ami meghatározó a magyar gazdaságban,
Egy sincs.
EÜ-ben dolgozom .
Volt egy osztály ahol az összes nővér diplomás volt.
Egymásra vártak ki takarítsa ki a beteg alól a pisis,kakás dolgokat.
3 hónap után felszámolták az osztályon dolgozó nővéreket.
Most is azt tartom semmit nem és se a gazdasági, se a politikai ,se a mérnöki értelmiség.
Elvétve akad normális de a nagy többsége kókler.
Ugyan ez vonatkozik az orvos társadalomra is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.