Eddig 74 ezren jelentkeztek a Fidesz Magyar Csapat elnevezésű kampánycsapatába.

Mostanáig ennyien mondták azt, hogy az április 6-i parlamenti választásig hátralévő 58 napban aktívan tenni akarnak a rezsicsökkentés folytatásáért, megvédéséért – fogalmazott Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a kormánypártok választási felkészüléséről számolt be.

Az önkéntesek száma február 17-ére – amikor elkezdődik a képviselőjelölteket támogató ajánlások gyűjtése – elérheti a százezret – mondta a politikus.

Közölte azt is, hogy a Fidesz-KDNP megkezdte egyéni jelöltjeinek bemutatását: már láthatók őket népszerűsítő óriásplakátok, amelyekből összesen körülbelül ezret helyeznek ki, és a következő napokban elkezdik kiküldeni a jelöltek szórólapját is a választóknak.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
74 ezer birka, és még azt mondják hogy csökken az állatállomány!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tavaszi
...én pedig azt mondom nyílt lapokkal játszunk...74.001-en vagyunk...egész pontosan .
...eddig is már az MDF-csapatban is ott voltam...és minden választáson ...tagkönyvnélküliként ...1 szer elnökként akkor az önkormányzat delegált.
...a területet annyira ismerem,hogy délután 2-kor odasugtam a társamnak nyertek a horn gyuláék...azt hittem lenyel. (az egy más helyzet volt persze)...4 évvel ezelött 11-kor érezni lehetett hogy gyurcsányék elszáltak...(annyira jó összetételű a szavazókör ahol vagyok...hogy látható..az arcokon...és a "darabszámon".
tavaszi
@nemzeti_nyugdíjas: ...szerintem te pedig állj be a szemközti táborba..és jelentkezz szavazatszámlálónak...örömmel vesznek be...én jól érzem magam az álltalad csak "diliseknek" tituláltak között.
nemzeti_nyugdíjas
@tavaszi: Én egyik pártnak sem segítek. Minden politikust elítélek, mert mind csak a maga pénztárcáját tömi.
Aki szereti, hogy leköpködik, megalázzák az csinálja.
tavaszi
@nemzeti_nyugdíjas: ...jaaaaaaaa..igy már értem...tehát számodra sosincs jó idő...hát ez elég gáz...neked rossz...nem a többinek..az biztos.
Darthon1
@tavaszi: hova rakták a krotáliát, a füledbe?
tavaszi
@Darthon1: ...!klasszikust csak pontosan!----"pihen -fekszik"...(Ferenctestvértől szószerint)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.