Előfordult, hogy lázadozott tekintélyes emberekkel szemben? Erre a kérdésre is válaszolnia kellett azoknak a tanároknak, akik pedagógus szakértőnek jelentkeztek az elmúlt napokban – írta az Origo.

A lap megjegyzi, ezek a szakértők fogják az új szabályok szerint a többi tanárt minősíteni a portfóliók alapján. Az új eljáráson az eddigi szakértőknek is át kell esniük. Közülük többen elképedtek a kérdéseken, és megalázónak tartják, hogy a kormány nem a hozzáértésükre, hanem a jellemükre és a lojalitásukra kíváncsi.

Olyan kérdések szerepeltek a kérdőíven, mint például:

- Igaz-e Önre a következő állítás? Előfordult, hogy lázadoztam tekintélyes emberekkel szemben, bár tudtam, hogy igazuk van.

- Igaz-e Önre? Olykor ellenszegülök a számomra előírt szabályoknak.

- Igaz-e Önre? Előfordult már, hogy hazudtam másoknak

A kérdőívet azOktatási Hivatal küldte ki. Ritók Nóra 36 éve tanító, 2005 óta pedig pedagógiai szakértő, de felháborodott.

Gerőcs László, a Trefort Gimnázium tanára, több mint ötven matematikatankönyv szerzője a Hívatlanul blogon ki is írta, hogy nem hajlandó válaszolgatni a kormány "debil kérdéseire".

Ezt írta: Szívem szerint megkérdezném: Kedves Rózsa! Nem szégyelli magát?

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Senara
Rákosi elvtárs-pajtásnő visszanyúl a gyökereihez . :-))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gibgab
Ez még nem minden. Olyanok minősítenek majd másokat, akiknek un. egyszerűsített portfóliót kell készíteni, aminek a TARTALMÁT NEM FOGJÁK VIZSGÁLNI (magyarul a minőség nem számít csak a darabszám), mentesülnek az óralátogatás és a portfólióvédés alól. Tehát a minősítő munkájának, felkészültségének minősége nem számít. Nem tudom, mi ez: röhej vagy gyalázat.
bukfenc
@Senara: ma, 16:27

Nála a xopást inkább eltudom képzelni mint a nyalást..
Mint a pézsmapocok két pofára tömte a bránert... :))

Bár, amilyen feje van, és max. a villanypásztort engedném neki xopkodni! :))
karma1
@Senara: De hisz o maga a legnagyobb gyoker!
karma1
@gibgab: Gyalazatosan rohejes... Es kkozben sirnivaloan szanalmas...:-(((
Desischado
Ennek a banyának se szégyenérzete, sem lelkiismeretet nincs! Kiszolgálja a gazdit! Undorító!
bra048
Máris viszem az "felcsúti orbán-igazolványt", mely garantálja, hogy még soha nem hazudtam, sőt álmomban is igazat gondolok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.