Több hónapos huzavona előzte meg a Norvég Alapok tízmilliárdos kifizetéseinek felfüggesztését, az álláspontok pedig azóta sem közeledtek – írja az Origo.

A lap szerint magyar kormány Lázár János egyszer már visszautasított kérésével állt újra a norvégok elé, akiknek azonban egészen más elképzeléseik vannak a tárgyalásokról.

a norvégok és Lázárék közötti vita két, egymással összefüggő, de külön szálon indult el. Az egész, Norvég Alapként emlegetett támogatási rendszer ugyanis 12 különböző elemből áll. Ebből háromnál (a Civil Alapnál és még két kisebb pillérnél) a pénzek szétosztását nem a magyar állam felügyeli, kilencnél viszont igen. Utóbbiaknál a pénzosztási rendszert a magyar kormány megváltoztatta, ami nem tetszett a norvégoknak, és leállították a kifizetéseket.

„A Magyarország által tett lépések elfogadhatatlanok. Sajnos, a magyar kormány kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy olyan megoldást találjunk, amely megfelel a Magyarország által megkötött egyezményeknek. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezen ügy rendeződéséig a kifizetéseket felfüggesztjük" – nyilatkozta Vidar Helgesen, a norvég EU-ügyi miniszter májusban, amikor bejelentették, hogy leállítják a fizetéseket.

A kifizetések tényleges megtagadására azonban egyik fél sem számít. A Miniszterelnökség az Origónak azt írta, hogy gyors megállapodást várnak, és a norvég külügy is azzal számol, hogy a következő részletek lehívásáig, augusztusig hátralévő három hónapban sikerül megegyezniük a magyarokkal az alapok további működéséről, így nem kell majd visszatartaniuk az akkor esedékes kifizetéseket.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Erre képes a fidesz...romba dönteni az országot.
silber13
A norvégok sem most léptek le a falvédőről. Ismerik ők a magyar kormány disznő
óságait!
Kamcsatka
Ennyi erővel a Cosa Nostrával is tárgyalhatnának a norvégok a pénzük felhasználásáról.
pbalage
én nem is tudom, hogy mikor csapja már ki az emberek fejében a biztosítékot a tökkelütött, erőszakos maffiatársaság, hogy elsöpörje végre őket tévészékházastul.

(persze az oktatásügy meg a közmunkaprogram a biztosítékot átkötötte direktre, úgyhogy asszem várhatok egy darabig, de azért bízom benne, hogy eljön az a nap, amikor oda kerül ez az egész díszes társaság, ahová való.)
Nil
Aki erre a kormányra pályázati pénzt bíz, az biztos lehet benne hogy a nagy része a haverok zsebében landol és milliárdossá teszi őket
Senara
Ráküldik a Kehit a Norvég Alapra index
A KORMÁNY SZERINT A PÉNZ AZ LMP-HEZ JUTOTT, ERRE KERESNEK BIZONYÍTÉKOT.
Keressenek kutassanak és találjanak mert mindenkit kirúgat Lázár Jankó .Utána az adóhatóság és a rendőrség következik ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.