Az Országgyűlés mai ülésén szavazati joggal ruházhatja fel az ülést vezető elnököt a házszabály módosításával. Az érintett bizottságok a hét folyamán meghallgatják a leendő tárcavezetőket.

A Ház ülése a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, de a képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig interpellációkra, azonnali kérdésekre és kérdésekre továbbra sem kerül sor.

A képviselők a határozathozatalok során elfogadhatják azt a kormányoldali javaslatot, amely az Országgyűlés plenáris ülését vezető elnöknek is szavazati jogot biztosít a parlamenti döntéseknél. Az Országgyűlés ezzel azt a szabályt törölné, amely értelmében az ülést vezető elnök jelenleg csak szavazategyenlőség esetén és utólag szavazhat.

Az illetékes bizottságok ezen a héten hallgatják meg a miniszterjelölteket, akiket a miniszterelnök javaslatára az államfő nevez ki tárcavezetőknek. A kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándort belügyminiszternek, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszternek, Hende Csabát honvédelmi miniszternek, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszternek, Lázár Jánost pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszternek javasolja kinevezni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A fidesz ma erőszakol ki magának újra tejhatalmat...érdekes ezidáig nem bökte a rogán tóni szemét hogy a házelnök nem szavazhat?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Mi ez a cicózás. Hozzanak olyan törvényt, ha nincs elég fideszes szavazat, akkor automatikusan hozzá kell adni a szükséges mennyiséget. Ha törvénybe fektetik, akkor már nem csalás ugye. Mint ahogy a fideszes választási törvény sem.
Kamcsatka
Helyesebben, ma biztosítja be a fidesz a kétharmadot.
coyote3
Már rég eldőlt, tehát bebiztosították ...
Hellcat
A fidesz ma erőszakol ki magának újra tejhatalmat...érdekes ezidáig nem bökte a rogán tóni szemét hogy a házelnök nem szavazhat?
human
Azért kicsit megmosolyogtató, hogy az MTV székházgyújtogatók vágyálma volt ez a kormány. Azóta az MTV csak kiretusál felvételekből embereket, a helyszínre érkező riporter nem találja a demonstráló tömeget, manipulált felvételeket adnak le ellenzéki kampánygyűlésről, 4 órája létrehozott honlapra hivatkozik az MTI. De az is tetszik nekik, hogy új törvénnyel garantálja a többséget magának a fidesz, mert amúgy nem lenne teljhatalma.
Örkényi abszurditással a tömegek az utcán, demokratikus jogukkal élve harcolták ki a diktatúrát maguknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.