Kovács Béla hétfői sajtótájékoztatóján többek között azt mondta, hiba volt lelépni az újságírók kérdései elől. Mentelmi jogáról lemondott, bár erről majd a bizottság dönt – írja a hvg.hu.

Kovács Béla továbbra is tagadja az ellene felhozott kémvádakat – derült ki hétfői sajtótájékoztatóján. A jobbikos EP-képviselő azt mondta: funkciójából adódóan találkozott oroszokkal, és hibát követett el, amikor a múltkori sajtótájékoztatóján hirtelen távozott az őt kérdezni kívánó újságírók elől.

Kovács határozottan visszautasította, hogy kém lett volna és hálát mondott orvosainak, akik "stresszmentes időszakot" ajánlottak neki. Lemondott mentelmi jogáról, de addig gyakorlatilag nem tudja ezt megtenni, amíg az ügye az EP mentelmi jogi bizottsága elé nem kerül – olvasható a hvg.hu cikkében.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kórókárókatona
jobb előre menekülést választani. Kiállni, felvállani, és vagy emelt ,vagy lehorgasztott fejjel továbblépni.
joopapa
Te Bélám úgy menekültél a riporterek elöl mint a vaddisznó a vadászaton a vadász elől! Az az igazság Bélám én elhiszem amit állítanak rólad! Az a szerencsétlen vona meg csak állt ott mikor ott hagytad csak nézte hogy az a sok riporter otthagyja és téged üldöz :-)))) Szürreális volt!
csa-csa
helyes! részemről egy mocsadéknak sem adnék mentelmi jogot!
meg amúgy a világon sehol! mindent mindig büntetlenül??!!
feleljenek a tettükért a curva anyjukat!
asztmás
tovább megyek , Bizony nem volt az rossz ,amikor a képviselők visszahívhatók voltak. Nem lett volna szabad eltörölni. magát a mentelmi jogot pedig annyira speciális titkosszolgálati témához kötném,hogy más esetben símán kiadható volna a képviselő. attol még müködne a demokrácia , lehet még jobban működne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.